KÉK "Tálaló"

„Itt nincs megmentendő érték”

2010-11-07T09:25:00.019+01:00

A Tálaló őszi szezonjának megnyitása ugyan kissé későre tolódott, ám annál hevesebb érzelmeket váltott ki. A beruházás nem csak azért borzolta a kedélyeket, mert egyszerre öt belvárosi épület teljes lebontásával számol, hanem mert az úgynevezett „építészeti hangsúlyképzés” lehetőségével élve, magasságával meg kíván jelenni a budapesti panorámában. Kifogások érték a projekt méreteit és kommunikációját, valamint odáig szinte mindenki eljutott a beszélgetés különböző fázisainál, hogy szidja kicsit a jogi és szabályozási környezetet. A beszélgetés résztvevői – Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, Cselovszki Zoltán, Belváros-Lipótváros főépítésze, Csipak Péter, a Csipak Acqusitions elnök-vezérigazgatója, Fegyverneky Sándor, volt országos főépítész, Kalmár László, építész, a MÉSZ elnökségi tagja, valamint Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke – ezeket a kérdéseket járták körbe az október 28-án, az Iparművészeti Múzeumban megrendezésre került vitaesten.

Elekes András, a Csipak Péter érdekeltségébe tartozó Immobilia Zrt. vezérigazgatója ismertette a Foster + Partners építésziroda által készített tervet. Elekes nem mulasztotta el felhívni a hallgatóság figyelmét arra, hogy a képeken látható épület az elvi építési engedélyezési eljárás fázisában van, vagyis a kritikus hangoknak kevésbé az építészeti megoldásokra, mint inkább a beépítési paraméterekre érdemes odafigyelniük. Fegyverneky Sándor szerint az elvi engedélyezési terv nem jogosít fel építkezésre, csupán „szakmai kérdésekben ad útmutatást” a továbbtervezéshez. Mivel az épületek magántulajdonban vannak, és nem élveznek védettséget, ezért ezt a tervtanácsnak előbb el kellett fogadnia. Szemerey Samu moderátor kiegészítette ezt egy ténnyel, amelyről a beszélgetés egyes résztvevői igyekeztek megfeledkezni, hogy az egyik épület (nevezetesen a Harmincad utca sarkán álló Fischer-ház) egészen 2010 áprilisáig védettséget élvezett (a fővárosi közgyűlés szocialista és fideszes frakciói ekkor teljes egyetértésben megszavazták a fővárosi védettség megszüntetését).

Cselovszki Zoltán elmondta, hogy szeretne valamit tenni az egész városra, így a kerületre is jellemző „reaktív szabályozási mechanizmus” ellen, ezért urbanisztikailag indokolt helyeken több lehetőséget biztosítanak a kortárs építészetnek. Ennek eszköze az úgynevezett „építészeti hangsúlyképzés”, amit véleménye szerint a hagyományos szabályozás nem engedne. Ezért a szabadságért cserébe azonban csakis olyan megoldás valósulhat meg, amelyről „az ország legmagasabb építészeti grémiuma” dönt. A védettség levételét firtató kérdésre elmondta, hogy a KÖH 2005-ben elkészült értékleltára feleslegesnek találta az egyedi védelmet, mivel műemléki jelentőségű területről van szó. Ebből kifolyólag viszont a KÖH szakhatóság az építési eljárásban. Szemerey Samu megjegyezte, hogy a KÉK meghívta a KÖH megbízott elnökét, Tamási Juditot is a beszélgetésre, ő azonban levélben utasította el ezt arra hivatkozva, hogy „az építésügyi eljárás jelenlegi szakaszában a KÖH szakhatóságként nem érintett”. Érdekes mindez annak tükrében, hogy 2010. július végi kinevezését követően a KÖH – korábbi gyakorlatától eltérően – állásfoglalást adott ki a Bécsi utcai ingatlanfejlesztést illetően („téves az a vélekedés, hogy az egyedileg nem védett épület értéktelen és elbontható”).

Csipak Péter úgy vélte, „a Belváros még nincs kész”, sőt szerinte egy világváros „sosincs készen”, ráadásul Budapest a régiós vetélytársakkal szemben lemaradásban van. A védettség témájához hozzáfűzte, hogy szerinte, ha a közösség talált volna védendő épületet az utcában, azt minden bizonnyal levédte volna már. A közönség soraiban ekkor tört ki először kisebb lázadás, mondván „ne beszéljen mellé”. Védekezésként felhozta, hogy ő nem akar mindenáron bontani, mint az korábbi projektjén, a Fashion Streeten is látszik, de itt „nincs megmentendő érték”.

Noll Tamás szerint a kamarának normális esetben nincs szerepe egy ilyen eljárásban, azonban reagálniuk kellett a Bécsi utca kapcsán öt építész által jegyzett levélre (melyhez „pillanatok alatt” 2.500 további aláíró csatlakozott), amelyben kérték, hogy a kamara foglalkozzon az üggyel. A MÉK műemlékvédelmi és a településrendezési tagozatai által készített szakvéleményeket elküldtek a beruházónak és a kerületnek is. Ezekből kiderül, hogy a terv nem állja ki a szabályozás próbáját, mivel az OTÉK nem ismeri az „építészeti hangsúly” fogalmát, továbbá a Foster + Partners iroda nem foglalkozott kellő mélységig az örökségvédelmi kérdésekkel.

Cselovszki szerint viszont a szabályozási tervükre annak idején az összes hatóság rábólintott, így értetlenül áll az építészeti hangsúlyképzést ért vádak előtt. Inkább az OTÉK szégyene – jelentette ki –, hogy ez a fogalom nem szerepel benne. A KÖH kimaradásának oka az eljárásból szerinte az, hogy a beruházó az engedélyezésre beadott tervben „nem kérdezett olyat”, ami szükségessé tenné a hivatal bevonását ebben a szakaszban.

Aczél Gábor szerint pont a Cselovszki által korábban hangoztatott proaktív szabályozás hiánya látszik a Bécsi utcánál is: mivel a befektetők nem egy, az önkormányzat által felkínált „menüből” válogatnak, ezért jöhetnek létre olyan fejlesztések, amelyekre valójában „nincs szüksége a városnak”.

A moderátor Kalmár Lászlóhoz intézett kérdése nyomán bontakozott ki kisebb vita az egyelőre az OTP tulajdonában levő, ám a Foster + Partners tervei alapján lebontásra váró, egykori Chemolimpex irodaház építészeti értékeiről. Kalmár szerint a magyar építésztársadalom „szégyene”, hogy az épület nem védett, és az erre irányuló eljárást kezdeményező dokumentum a KÖH „asztalán fekszik”. A kerületi főépítész igen jól értesültnek mutatkozott a KÖH-nél zajló eljárásokban is, tudomása szerint ugyanis semmiféle védési eljárás nem zajlik, mert a hivatalnak „erre nincsen kapacitása”. Csipak véleménye szerint az épület nem alkalmas „a mai kor elvárásainak kielégítésére”, továbbá nem érti, hogy amennyiben a Chemol megőrzendő érték, akkor vajon miért kellett azt 20 évvel ezelőtt Lázár Antalnak átterveznie. Ugyanakkor úgy vélte, amennyiben a Chemol az ára a projekt megvalósulásának, akkor kompromisszumot hoznak. Ekkor került elő egy „három épületes változat” lehetősége, amely csupán a Harmincad utca és Deák Ferenc utca közti három épületet érintené.

Aczél Gábor szerint öt egymás mellett álló, nem védett épület rengeteg helyen van Pesten. Ekkor hangzott el először az a megállapítás, hogy „a terv szép, csak nem ezen a helyen kellene felépíteni”. Noll elmondása szerint a belvárosi épületállomány cseréje normális dolog, ám az épületek állapota nem jogosít fel a bontásra.

Cselovszkira reagálva, aki nemtetszését fejezte ki, hogy a „szakma nekitámad egymásnak”, mind Noll, mind Csipak elmondta, hogy „örülnek a vitának”. Ha nem így lenne, akkor – a beruházó szerint – ingerszegény, rossz tervet rakott volna le az asztalra. Fegyverneky szerint viszont a párbeszédet a fejlesztés korábbi fázisában, például a városrendezési terv elfogadásakor kellett volna kezdeményezni. Kisebb vita bontakozott ki a vitának örülő két fél közt abban, hogy mi tesz élővé egy belvárost. Noll szerint hiányoznak a helyi lakosok, Csipak szerint viszont a Belvárost nem a helyiek, hanem egész Budapest és a turisták kell, hogy élettel töltsék meg. Továbbá elmondta, hogy szerinte csak akkor érkezett el a nyilvánosság ideje, amikor „a legmagasabb országos építészeti grémium” már jóváhagyta a koncepciót.

A beruházást legnyíltabban bíráló Kalmár újabb problémát hozott fel, miszerint a Belváros Főutcája projekt forgalomcsökkentési céljaival szöges ellentétben áll a tervezett mélygarázs. A kerületi főépítész válaszában elmondta, hogy a cél a tranzitforgalom száműzése volt, a célforgalom viszont élteti az utcát.

A korábban is élénk közönség a kérdések perceiben indulatosan támadta a beruházást a léptéke és a tervezett bontások miatt. Új ízt egy újságírói kérdés hozott: normálisnak tekinthető-e, hogy ingatlanfejlesztő és kerületi főépítész között ennyire harmonikus a viszony? A kérdést vastapssal jutalmazó közönséget azonban Cselovszki válasza, miszerint „akkor végezné rosszul a munkáját, ha rossz viszonyban lenne bármelyik befektetővel” – nem elégítette ki.

A több mint százhatvan perces beszélgetés a legnagyobb tanulsággal talán az ingatlanfejlesztő számára szolgált. A hallgatóságot ugyanis – úgy tűnt –, még a Csipak Acqusitionstől kapott, a beruházás tervével kétszeresére duzzasztott Octogon magazin „tiszteletpéldányaival” sem lehetett lekenyerezni.

Kelecsényi Kristóf Zoltán

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Öt ház = Egy ház = Hány ház? - a beszélgetés hanganyaga

2010-11-04T03:00:00.001+01:00

Az október 28-án lezajlott beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható itt:

Öt ház = Egy ház = Hány ház?

2010-10-21T16:20:00.005+02:00

A szinte a semmiből a nyilvánosságba berobbanó Bécsi utcai beruházás páratlan húzással indított: a hagyományosan egymást gyilkoló, a történeti várost illetve a háború utáni és a modern építészetet védő csoportokat korábban nem látott egységbe rendezte a tervtanácsi ajánlással mindössze öt nap alatt elvi engedélyt kapó projekt. Nem véletlenül: hiszen a helyén álló öt ház lebontásával a szecessziós nagyáruháztól a késő modernista remekműig nagyjából mindenkit megkínált valamivel.

A város felett hirtelen feltűnő léghajó víziója egyelőre kevesebbeket érdekel, mint azok a házak amiket eltüntetne, bár a szakmai szervezetek teljes spektrumát felvonultató tiltakozásokban és fellebbezésekben egyre gyakrabban jelenik meg a Belváros léptékváltását firtató kérdés is.
A közelebbi vizsgálatok során az is kiderült, hogy a kerület és a főváros igen alaposan megágyazott a beruházásnak, a szabályozási tervektől a védelmet megszüntető ötpárti közgyűlési döntésig vagy Ráday Mihály nevezetes támogató gondolatkísérletéig. A Fashion Streetet jegyző beruházó és a kerület mindenesetre teljes sebességgel haladnak előre, és ugyan a terveket jelző Foster iroda látványtervein két teljes tömb felett ível át a tetőtéri - kert? szálloda?, az építészek siettek jelezni hogy konkrét ház helyett itt beépítési modellekről van csupán szó, a kiadott elvi engedély pedig csak az egyik tömb beépítésével foglalkozik.

Ami már most látható, az a szabályozási és szakmai döntéshozatali eljárások válsága: a létező eszközeink egyre kevésbé alkalmasak arra hogy a város fejlődését hatékonyan alakíthassuk velük. Nem utolsósorban oka ennek az a politikai helyzet ahol a szakmai képviselők és a köztisztviselők döntéseinek önállósága és határai nehezen értelmezhetők. Úgy tűnik, a Bécsi utcai projekt egyaránt jelzi egy új városfejlesztési egy új szakmapolitikai korszak kezdetét: vendégeinkkel ennek a látható jeleit, előzményeit és várható kérdéseit járjuk körül.

A beszélgetés résztvevői:
Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke
Cselovszki Zoltán, Belváros-Lipótváros főépítésze
Csipak Péter, a Csipak Acquisitions elnök-vezérigazgatója (egyeztetés alatt)
Fegyverneky Sándor, volt országos főépítész
Noll Tamás, a MÉK elnöke

Időpont: 2010. október 28., csütörtök, 19 óra
Helyszín: Iparművészeti Múzeum, Díszterem

Pécs 2011 - Sajtóvisszhang

2010-06-18T16:57:00.005+02:00

Kreativitás vs. betonozás - Haba Péter, Építészfórum

A KÉK beszélgetésén azonban kivételes módon egy-egy pillanatra sikerült kilépni e retorikai fordulatok csapdájából, s a résztvevők mintha a valódi okokat kapizsgálták volna. Felmerült ugyanis, hogy a projekt megvalósítása – bizonyára a legjobb szándékoktól vezérelve – túlságosan a mennyiségi szempontokra, az egyre nyilvánvalóbban túldimenzionált „betonozásra” koncentrált, miközben a város elvesztette a saját civiljeit, vagyis szellemi energiáinak jelentős részét, s a kezdeti lelkesedés után csöndben érdektelenné vált az eredetileg bevonzani kívánt kreatív ipar és gazdaság számára.

Pécsi évad félidőben - N. Kósa Judit, Népszabadság

Félidejéhez érkezett Pécs európai kulturális főváros évada, ami, ha másra nem, a tanulságok levonására mindenképp alkalmas pillanat. Az e célból rendezett pódiumvitán a résztvevők elsősorban a múltba tekintettek, pedig a szervezők kérdése egyértelmű volt: milyen lesz a „Pécs – 2011”?

Elmaradt orgazmus miatt... - Zöldi Anna, Revizor

Egy év sem kellett, és az értelmiség kedve lelohadt, a nagy magyar átok Pécsett is beteljesedett: győzött az emberi, szellemi nívótlanság. Annál is csodálatosabb ez a végkifejlet, mivel az épületek valóban állnak, készülnek, a közterek megújultak, Pécsett a MűPával vetekedő színvonalú koncertterem és fantasztikus, mély gondolati töltésű Tudásközpont kerül hamarosan tető alá. A lehetőség tehát fennáll, a keretek adottak, kitöltésük azonban egyelőre aggályos, még az elért eredményeket érthető módon sokkal pozitívabban, vállaltan technokrata szemlélettel értékelő városvezetés számára is.

Pécs 2011 - Beszámoló

2010-06-18T16:37:00.004+02:00

A Tálaló második évadának záróeseménye a beszédes Pécs 2011 címmel került megrendezésre Nagy Csaba, Pécs fejlesztésért felelős alpolgármestere, Merza Péter fejlesztési igazgató, Horváth András a Dél-Dunántúli Építészkamara elnöke, Gauder Péter, a Studio Metropolitana Nkft. ügyvezetője, valamint Somlyódy Nóra, a Pécs 2010-ről szeptemberben megjelenő oknyomozó könyv szerzője részvételével. A kétórás beszélgetésen sok minden elhangzott – különösen az elmaradni látszó paradigmaváltást illetően, de az okokat illetően alig valamiben volt egyetértés. A résztvevők nehezen találták a közös platformot, így ahelyett, hogy párbeszéd alakult volna ki, inkább párhuzamos interjúkat hallhatott a közönség.

Szemerey Samu moderátor a beszélgetést megelőző prezentációban főbb vonalaiban bemutatta az Európai Kulturális Főváros eddigi történéseit. Az ekkor felmerülő, a projektek csúszását és egyben megkérdőjelezhető indokoltságát, a szervezeti káoszt, cégek zavaros kompetenciáit illető kérdésekre aztán a meghívottak igyekeztek magyarázatot adni.

Nagy Csaba az EKF döcögősségét a kormányzati segítség hiányával indokolta, szerinte egyrészt az EKF cím ellenére az uniós forrásokból például Szegedhez vagy Debrecenhez képest aránytalanul keveset kapott Pécs, másrészt akadályozta a fejlesztést az állami bürokrácia, valamint a közbeszerzési útvesztők. Mindeközben Pécs a megszokott évenkénti 2-2,5 milliárd forintos fejlesztési kiadás helyett most másfél év alatt több mint 40 milliárd forintot kellett, hogy beépítsen úgy, hogy Toller László balesete és Tasnádi Péter hirtelen halála miatt gyakran vezető és fővárosi képviselet nélkül maradt a város. Mint mondta, paradigmaváltásra lenne szükség a tekintetben, ahogy az állam a vidéki városok kulturális életét segíti azért, hogy régióközpontok jöhessenek létre. Merza Péter szerint az elmúlt 4-5 év nehézségei ellenére, ha most lemegyünk Pécsre, azt látjuk, hogy minden rendben, a város tele van turistával – ezt az EKF-től független Bazilikával példázta, amelynek májusi látogatószáma annyi volt, mint tavaly az egész éves. Szerinte a kormánynak egyszerűen nem volt ötlete, hogy milyen támogatási rendszer, milyen uniós jogszabály mentén használja fel a forrásokat, valamint nem hittek benne, hogy ezt Pécs végig akarja és tudja vinni. Mindezt Somlyódy Nóra annyiban finomította, hogy ugyanekkora akadályozó tényező volt az is, hogy a lebonyolítás szereplői között egészen 2008 végéig nem voltak megteremtve az egyeztető fórumok.

Horváth András más oldalról közelítette meg a problémát, ő a civil kompetencia hiányát fájlalta, amelyért szerinte a pécsi önkormányzat a felelős. Bár 2005-ben civil segítséggel állt össze a győztes pályázat, 2006-ra a politika teljesen elzárkózott attól, hogy bárkit a döntés közelébe engedjen, így a város elesett a paradigmaváltás lehetőségétől. Pécs egy új típusú városfejlesztési modell kezdeményezője lehetett volna, amely a város arculatát, befelé és kifelé mutató képét, a teljesítőképességét változtatja meg, és ilyen módon megalapozza a további fejlődés lehetőségét. Gauder Péter szerint ami eddig történt, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy „minden meg fog valósulni, terek lesznek, minden lesz, csak elmarad az orgazmus”. Szerinte a paradigmaváltás lehetősége azzal veszett el, hogy a város elveszítette a civiljeit, és társadalomépítés helyett betonozásba kezdett – még a pályáztatások előtt be kellett volna vonni a felhasználói tömeget, azaz a városlakókat a programalkotásba. Mint mondta, a lakóknak vagy a lakókkal készíteni valamit nem ugyanaz – Pécsett az előbbi történt, ezért lehet, hogy nem az épült meg, amit a város akarna. Merza Péter erre azzal reagált, hogy a Pécs város központjának megújítása című tervpályázatot a Belváros észak-déli tengelye építészeti ötletpályázat alapozta meg, amelyet pedig elvben Az én kulturális fővárosom lakossági ötletpályázat alapozott meg – ő ezt minta értékű kontinuitásként értékelte. Abban egyetértett, hogy nem volt paradigmaváltás, viszont szerinte a megvalósuló projektek meg fogják teremteni a lehetőséget, hogy a városlakók újragondolják a kulturális intézményi szférát. Azt azonban szükségesnek érezte kihangsúlyozni, hogy az EKF-es beruházások előtt spontán módon zajlott Pécs városfejlesztése, példaként az Expo Centert említve, amely szerinte “rámutatás alapján valósult meg”. Ehhez képest mégiscsak végbement véleménye szerint egy nagy változás, mert ma együtt gondolkodás, tervpályázat, tervezési program előzi meg a projekteket.

Moderátori kérdésre Merza kifejtette, hogy nem lépték át az eredetileg tervezett anyagi keretet, sőt az öt projekt valójában kevesebbe kerül, nem fogja elérni az előzetesen meghatározott 34,6 milliárd forintot. Ennek magyarázata, hogy míg a Koncertközpont és a Széchenyi tér kiadásai túlszaladtak, a Tudásközpont és a Zsolnay-negyed nem. Az üzemeltetésről Nagy Csaba elmondta, hogy létrehoztak egy céget, amely az összes eddig kiszervezés alatti tevékenységet átvette, így ez fogja ellátni az Európa Centrum kht., a város vagyonkezelő részvénytársasága és a Polgármesteri Hivatal EKF-es beruházásokat érintő feladatait. Ezen túl egy kinevezés útján választott üzemeltető szervezet kettős ügyvezetéssel fogja irányítani a Koncertközpontot és a Zsolnay-negyedet. A kulturális programokra a gazdasági válság előtt 500 milliós nagyságrendű szponzori pénzre számítottak, most 500-1000 millió forint hiányzik. Megvalósíthatósági tanulmányok szerint évi 100 telt házas rendezvény lenne szükséges a 999 fős befogadóképességű koncertközpont fenntartásához, ezért Nagy Csaba még egyszer hangsúlyozta az állami segítség fontosságát. Gauder Péter szerint az a fontos, hogy a kreatív közeg jól érezze magát Pécsett. Szerinte az EKF-beruházások során nem felhasználócsalogató, vonzó környezet jött létre, hanem túlzó projektek, amelyekre nem biztos, hogy a városnak valójában szüksége van.

Sok szó esett külön a Széchenyi térről. Somlyódy Nóra szerint a tér története annak példája, hogy a civil akarat politikai ütőkártya is lehet: pont félbevágta a tavalyi polgármester-választás a tér kiviteli közbeszerzésének folyamatát, amelyen mindösszesen egy, a keretet túllépő ajánlatot tevő kivitelező jelentkezett. A frissen megválasztott polgármester egy „népi közvélemény-kutatással” igyekezett biztosítani a kivitelező leszerződtetését, amely során, mint később kiderült, valójában másfajta akarat szerzett legitimációt – ennek felderítése mára ügyészségi hatáskörben zajlik. Merza Péter szerint a tér felújítása azért lépte át a tervezett költségvetést, mert az előzetes tanulmányok 250 forintos euróval számoltak, azóta viszont a forint jelentősen gyengült. A régészeti feltárások előkészítetlensége ellenére a teret el kellett készíteni az EKF év nyitóünnepélyére, ezért választották azt a megoldást, hogy az átadóra ideiglenes burkolatot kapott a tér. Gauder Péter szerint a tér eredendően el lett hibázva, mert annak megújítását építészekre bízták, ahelyett hogy előbb a várossal kummunikálva meghatározták volna a programot, és ezt konkretizálták és valósították volna meg építészek. Hallgatói kérdésre Horváth András kifejtette, hogy bár a tér szerinte sem tökéletes, nem ért egyet Gauderrel, egy ilyen szituációban éppen hogy határozott építészeti koncepció kellett volna. A tér mai képe zavaros, mert az I. világháborús emlékmű elnyomja a tér lelkét, a dzsámi és a tér eredeti struktúráját. Viszont mégis szeretik a lakók, és végeredményben ez a cél, hogy „használják el ezt a teret, koptassák el a köveket”.

Hallgató kérdezett rá arra is, hogy miért bukott be a Nagy Kiállítótér. Nagy Csaba röviden válaszolt, a projektet lefutott tervpályázat után leállította a kormány. A képet Somlyódy Nóra árnyalta, aki szerint a kormány döntésében volt ráció, amennyiben jóval nagyobb épületre írták ki a tervpályázatot, mint amekkorára a költségvetés szólt, annak ellenére, hogy az elmúlt 20 évben folyamatos a hasonló megyei intézmények költségvetésének leépítése. Merza Péter hozzáfűzte, hogy bár a Nagy Kiállítótér maga bebukott, a Múzeum utca megújult és egy időszakos kiállításoknak helyt adó tér is létre fog jönni, ha nem is úgy, mint tervezték. Ezt azonban Horváth András kevesellte, szerinte bár a Múzeum utca olyan unikum, amely népszerű turisztikai célpont lehetne, a kis múzeumok állandó kiállításaikkal nem versenyképesek, ezért lett volna szükség egy az utcába integrált, ideiglenes kiállításoknak helyt adó intézményre.

Aki tehát ma Pécsre látogat, kétségkívül egy átalakulóban levő, megújuló várossal találkozik. A kérdés, hogy a megépülő, javarészt program nélküli, túlméretezett, de kétségkívül nagy lehetőségeket rejtő infrastruktúrával mit tud majd kezdeni az önkormányzat és a civil társadalom. A kulturális főváros évadból származó idegenforgalmi és médiafigyelem kihasználása elmaradni látszik, amit az újabban a város jövőbeli fejlesztéseit kiemelő kommunikáció is megerősít. Így aztán legfeljebb csak 2011-től lesz látható, hogy a döntéshozók vissza tudják-e nyerni a város bizalmát, és a fejekben is lezajlik-e az oly sokat emlegetett léptékváltás. A pénzügyi léptékváltásról nem is beszélve.

Zsámboki Miklós

(Fotók: Hegedűs Kornél, Réthey-Prikkel Tamás)

Pécs2011

2010-06-07T20:29:00.012+02:00

Az évad utolsó Tálalóját 2010 legnagyobb kulturális eseménysorozatáról, az Európa Kulturális Fővárosáról rendezzük. Pécs 2005-ben nyerte el a címet, s mint a kulturális főváros címre sikeresen pályázó városok az utóbbi években, nem csupán rendezvénysorozattal, de egy rendkívül összetett, kulturális alapú városfejlesztési vízióval nyerte el a zsűri tetszését. A kulturális főváros cím inkább városfejlesztési eszköztárat jelent immár, amely a zömmel másodvonalbeli, sokszor ipari múltú városok hosszútávú fejlődésének ad lökést. Ezt a célt szolgálta a Pécsett eltervezett öt nagyberuházás is: a konferenciaközponttal kombinált ezerfős hangversenyterem, a kulturális negyedként megálmodott Zsolnay gyártelep, az új időszaki kiállítótér, az integrált könyvtár, illetve a tucatnyi köztér és park átalakítása. És természetesen a 2010-re tervezett programok, a remélt nagy médianyilvánosság és a turistatömeg.

2010 közepén kevés látszik ennek az elképzelésnek a kibontakozásából. Látszanak ugyan a darabjai: az elkészült terek, az épülő/átalakuló házak, és hallani a programokról. Emlékezetesek továbbá a polgármesterek tragédiái és a felkészülés öt évének botrányai, amelyek időprésről, szervezeti káoszról, áttekinthetetlen pénzügyekről, adóssághegyekről szóltak. A Tálalón természetesen foglalkoztat bennünket az előtörténet, hiszen sokan kíváncsiak rá, miért nem valósultak meg időre a pályázat városfejlesztési elképzelései, és miért nem látványos az év programja. Ám 2010 derekán már időszerű megkérdezni azt is, miképp hozható működésbe a város új infrastruktúrája. Hiszen azt a jelenleginél nagyobb kulturális fogyasztói igényekre szabták – ám a kulturális főváros cím marketingpotenciálja elszalasztott lehetőséggé vált. Azaz: milyen lehetséges utak állnak egy város előtt, amelyet lekörözött az infrastruktúrája? Milyen működtetési-fenntarthatósági elképzelésekkel készül a város? Ki jár majd a Zsolnay Negyedbe és a Konferencia- és Koncertközpontba? Lesz-e Pécsből „kreatív város”?

A beszélgetés résztvevői:

Gauder Péter, a StudioMetropolitana NKft ügyvezetője
Horváth András, a Dél-Dunántúli Építészkamara elnöke
Merza Péter fejlesztési igazgató, Pécs2010 Menedzsment Központ
Nagy Csaba, Pécs MJV alpolgármestere
Somlyódy Nóra újságíró, a Pécs2010-ről szeptemberben megjelenő könyv szerzője

Az est kurátora Somlyódy Nóra, a moderátor Szemerey Samu.

Időpont: 2010. június 15, kedd, 19 óra
Helyszín: Iparművészeti Múzeum, aula

A belépés ingyenes.

Olvasivaló:

A nyertes pályázat

Gyűjtés az epiteszforum.hu-n

Beruházási tervek a hivatalos honlapon

Somlyódy Nóra: Álmoktól a megvalósulásig (I.) - Közterek és parkok rehabilitációja

Mi épül itt? - visszhang

2010-06-07T20:28:00.002+02:00

Versenyképes városszövet - epiteszforum.hu

Kivételesen nem a jövőben megvalósuló projekt, hanem egy jórészt már lejátszott meccs volt a tárgya a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Tálaló című beszélgetéssorozata május 20-i estjének. A Közép-Európa egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) városmegújítási beruházásaként aposztrofált Corvin-Szigony projekt kapcsán az elmúlt 10 évben alighanem rekord mennyiségű szakmai egyeztetés, vita, pályázat és marketingakció folyt – hogy ennek ellenére sem csillapodtak le a kedélyek a Józsefvárost hosszában átvágó, szinte a tabula rasa módszerével élő koncepcióval kapcsolatban, az az egyébként különösebben sok kulisszatitokkal nem szolgáló beszélgetésen is kiderült.

Corvin sétány: jó vagy rossz példa? - fovarosi.blog.hu

De vajon jó lesz az új negyed? Hogy a réginél jobb lesz, az nem vitás. Annál gyakorlatilag még egy szekértábor is jobb. Nézzük, milyen kérdések, problémák merültek fel a projekt értékelésekor:
1) Hogy lehet az, hogy egy bevásárlóközpont kedvéért egy utcát kettévágnak a területen? - kérdezték többen is a vitaesten. És tényleg, ez megtörtént a Vajdahunyad utcával. A fenti légifelvételen is látszik: a bevásárlóközpont üvegteteje nem törik meg az utcához érve.
2) Én úgy látom, hogy az új negyed fő baja a túlzsúfoltsága. (2009-ben jártam is bent a Fontana Házban egy lakást megnézni. A belső udvar olyan szűk a ház magasságához képest, hogy érzetre olyan, mintha egy gödör falában lakna az ember. Túl sok a sötét lakás.) Erre azzal válaszoltak befektetői oldalról, hogy a szintterületi mutató itt 4,5-es (korábban 4 körülit terveztek), miközben a főváros 5,5-et engedélyez a területre, ráadásul - amivel ez a mutató nem számol - az utcák is kiszélesedtek, és a központi sétány is létrejött. (Futó Péter elmondása szerint a Futureal az ingatlanok árnövekedésének egy részét arra használta fel, hogy az egyre inkább kivonuló főváros helyett nagyobb részt vállaljon a közterületek kialakításában.) Ugyanakkor éles ellentét mutatkozik a Tömő utca elején felhúzott 9 emeletes Premier Ház és a szemközti Grund játszótér régi kis háza között. Az új házak egyáltalán nem követik a régiek léptékét, az egyensúly felbillent.

Mi épül itt? - a beszélgetés video anyaga

2010-06-01T10:31:00.001+02:00

Tálaló - Corvin köz from kekvideo on Vimeo.

Mi épül itt? - a beszélgetés hanganyaga

2010-05-25T20:39:00.002+02:00

A május 20-án lezajlott beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható itt:

Corvin tér

2010-05-25T14:56:00.005+02:00

Olyan vitát ülhetett végig a csütörtöki közönség, amelyen kivételesen nem akarták felfalni egymást a kint ülők. Talán éppen ezért időnként fád és monologikus volt a társalgás Alföldi György, Futó Gábor, Koszorú Lajos, Kis Péter és Szemerey Samu között. Igazából azt hittük, a Corvin sétány genezisének elbeszélésén túlvagyunk, és bátran ki lehet vesézni az első harmad, a Corvin mozi és a Futó utca közt már látható (de még átadás előtt álló) eredményt mint építészeti és urbanisztikai jelenséget, a lehetséges kihatásaival együtt. Hiszen ha az ember sétányról olvas a promóciós anyagokban, de plázát lát a helyszínen, illetve a városszövet megőrzéséről olvas, de az átvágott Vajdahunyad utcával szembesül, akkor joggal kérdezi, mi is ez voltaképpen? E körül szlalomozott a társalgás, de mintha épp a látható dolog lett volna a szlalompályán a pózna, amit mindenki kikerül. Alföldi György és Futó Gábor, a városrehabilitációs projekt kitalálója illetve a beruházó cég vezérigazgatója a kezdeti elvárásokról és reményekről beszélt elsősorban, ami azt a benyomást keltette, hogy a zárványszerű kereskedelmi tömbök önmagukban nem, csak a rémes kiinduló helyzet és a valóban heroikus erőfeszítések fényében ítélhetők meg. A mérsékelten kritikus Kis Péter és Koszorú Lajos pedig a képlékeny jelen felé kanyargott.

Alföldi és Futó belefogtak abba a jobbára ismert nagy elbeszélésbe, amely a Corvin sétány születéséről illetve a Rév8 és a Futureal egymásra találásáról szól. Azaz arról, hogy a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején milyen mozgástere volt az önkormányzatnak a Corvin mozi - Szigony utca illetve a Práter utca - Üllői út közti városrész rehabilitációjával kapcsolatban. Itt senki sem akart lakást venni, és senki sem fektetett volna be, amennyiben az önkormányzat ragaszkodik a házankénti rehabilitációhoz. Az önkormányzat azt tette, hogy alapított egy céget (a fővárossal és kezdetben az OTP-vel közösen), a Rév8-at, amely kereste a megoldást a városrész problémáira: a lakáshelyzetre, a rossz imidzsre és gazdasági pozícióra. A Rév készíttetett egy kellően rugalmas szabályozási tervet, amelyről feltételezte, hogy vonzóvá teszi a területet az ingatlanfejlesztők számára – egyúttal előre meghatározta azokat az értékeket, amelyekről úgy vélte, hogy az emberek számára is kívánatossá teszik.

Két ingatlanfejlesztői pályázat és cégen belüli tulajdonosváltások után a Futureal lett az a – Futó Gábor szerint – „naiv” befektető, amely belement ebbe a mindenki által esélytelennek tartott projektbe. Futó szerint a Corvin mozi mögött „forradalmat” kellett csinálni, vagyis olyan léptékű és olyan összetett funkciókat tartalmazó fejlesztésbe fogni, amely képes behúzni a közönséget a sétányra (ehhez érdemes tudni, hogy az előző cégtulajdonos lakásokkal építette volna tele). És képes is ott tartani: ha a Corvin mozi mögötti kereskedelmi blokk behozza az embereket a területre, legyen okuk a sétány végéig is elmenni. Hogy ez működik-e vagy sem, voltaképpen ma is kérdés, és nagymértékben azon múlik, mi kerül majd a sétány másik végére. Ott a kezdeti tervek szerint a SOTE kutatásfejlesztési tömbje épült volna, jelenleg nyitott a funkciója (a koncepciótervet Zoboki Gábor készíti).

„Majd 10 év múlva meglátjuk”, „mindenkit türelemre intenék”, „bízom benne, hogy működik” – ilyen és hasonló fordulatok jelezték Koszorú és Kis részéről, hogy marha nehéz egy befejezetlen projektet megítélni, hát még nyilatkozni róla, ha némiképp szkeptikus az ember. Koszorú Lajos részt vett ennek a folyamatnak a legelején, amikor 1998-99 táján felmérték a Józsefváros különböző negyedeit és különféle jövőképeket vázoltak számukra. Ugyanő később a sétány (lényegében egyetlen) kritikusává vált, amikor 2005-ben opponálta a módosított szabályozási tervet. Ez a KSZT tette lehetővé magasabb szintterületi mutatók alkalmazását, és előrevetítette a sok kicsi lakás építését. Koszorú véleménye szerint összességében „nagyon kemény fordulat volt a kerület jövőképében, amely nem volt kellően szabályozva.” Nem határozott meg alapos építészeti követelményeket, és nem mutatta meg az irányát, hogyan épüljön össze az új városrész a megmaradóval. Ha Alföldiék célja éppen a kellő rugalmasság biztosítása volt, aminek a Magyarországon bevett szabályozási magatartás az apró részletekig korlátokat szab, akkor Koszorú éppen a lazaságban látta annak a veszélyét, hogy az új városrészből enklávé lesz. Hogy ez baj-e avagy sem, úgy vélte, ma nem dönthető el, ám „a mostani állapot alapján érdemes mélyen elgondolkodni a közeljövő beavatkozásain”.

Befektetői oldalról a befelé forduló térség kialakítása azonban éppenhogy cél volt 2005-ben. A sétányként kommunikált, ám az indulásnál és az érkezésnél „bedugózott” köztér már az adottságainál fogva is csak befelé fordulhatott. Futó az építészközönség előtt nem állította, hogy a Corvin „sétány” lenne, inkább „olaszos típusú térként” emlegette. Ez a bejelentés afféle breaking news volt, hiszen a projekt hivatalos kommunikációja továbbra is a fogalomzavart erősíti („élmény végigmenni a szabadtéri sétányra emlékeztető, üvegtetős áruházi utcán” – fogalmaz például a HVG-ben nemrég megjelent hirdetés szövege). 2005-ben a fejlesztők azt gondolták, egy téren, amely „beszívja az embereket”, inkább megteremthető a funkciók kritikus tömege, mint egy elől-hátul lezárt sétányon.

Ha már a sétány térré alakult, Kis Péter szerint az lenne a feladat, hogy a megváltozott helyzethez hozzárendeljék a megfelelő építészeti eszközöket. „Ennek kétségesek az eredményei. Megjelent egy olyan építészeti nyelv, ami tulajdonképpen nem kommunikál a környezetével.” A mozi mögött már látható nívós kereskedelmi építészet azonban forró kásaként kerülgetett téma volt. A fejlesztő arról beszélt, a környéken csak borzasztó és még borzasztóbb építészeti karakterekhez lehet illeszkedni. Kis viszont az általa tervezett Práter utcai ház példájával burkoltan arra utalt, a környék építészeti karakterelemeiből, mítoszaiból merítve is lehet házat tervezni. Itt tehát nem illeszkedésről, hanem analízisről és inspirációról van szó. Alföldi elzárkózott attól, hogy építészetről beszéljen, és Futóval együtt a kezdeti időkben (2004-5 tájban) nagy nyilvánosságot kapott nemzetközi építészeti konzultációsorozatról, összeeresztett majd egymással összevesző magyar top-építészekről, és az ennek nyomán kiadott építészeti kézikönyvről beszélt. Az a folyamat praktikus értelemben nem volt célravezető (ma már költői kérdés, hogy mi lett volna célravezető?). Mégis példaszerű volt: hiszen nemcsak arról szólt, hogy egy ekkora léptékű fejlesztésnél megkerülhetetlen az építészszakma, de arról is, hogy a köz által privát kézbe adott városrehabilitáció már csak a léptékénél fogva is közügyként kezelendő.

És hogy mi lesz most? A fejlesztő a jövőben megpróbálja feloldani a zárványhelyzetet, úgy, hogy minden irányban megkísérlik összefűzni a városrészeket: az Üllői út felé homlokzatfelújítással és homlokzati jelekkel, keresztben pedig a Futó, és később a Szigony utca továbbfejlesztésével. Ennek a törekvésnek a Vajdahunyad utcát megszüntető folyosó éppenséggel ellentmond, de az erre vonatkozó kérdés a levegőben maradt. Kis Péter valószínűleg igazat mondott, amikor felhívta rá a figyelmet, hogy „a gondolkodásmód és a kifejezésmód összekeveredik az emberek fejében.” Vannak a nagy víziók, majd formába öntik őket – és ahogyan a mesében is, ekkor derül ki, hogy az ajtórésben megjelent fehér láb nem a kisgidáé, hanem a nagy farkasé, csak lisztbe dugta.

S.N.

(Fotók: Réthey-Prikkel Tamás)

szolg. közl.

2010-05-19T00:54:00.003+02:00

A meghívottak végleges listája:

Alföldi György, a Rév8 Zrt vezérigazgatója

Futó Gábor, a Futureal Csoport vezérigazgatója

Kis Péter építész

Koszorú Lajos városépítész

Mi épül itt?

2010-05-14T00:45:00.010+02:00

A soron következő Tálalót végre nem elbukott, bukásra ítélt, vagy arra minimum esélyes, a köz részvételével zajló beruházásról rendezzük, hanem egy minden jel szerint megvalósulásra ítélt városrehabilitációs projektről. Végre lehet arról beszélni, hogy Budapesten huszonöt év tervezés és némi fékezett habzású nyilvános beszéd után egy nagyszabású projekt első megvalósult lépcsője mit mond el ennek a városnak a jelenidejéről, és mit vetít előre. Mi épül voltaképpen a Corvin mozi és a Szigony utca között?

A meg nem valósult projektek városában, Budapesten, egy építészeti tekintetben feltétlen aktivitásra készülő új városvezetés hatalomra lépése előtt mindenképpen időszerű mérlegelni, ami a Corvin mozi mögött történt. A Corvin sétány (leánykori nevén Corvin-Szigony projekt) egyszerre a városrehabilitáció második megvalósuló modellje a ferencvárosi után – még ha a dózeres rehabilitáció kritikusai el is vitatják tőle ezt a megnevezést –, azaz második hivatkozási pontja a városszövet minden ezután következő nagyléptékű átalakításának. Másfelől lenyomata annak is, hogy a hazai építészszakma mire képes és mire hajlandó a fővárosi önkormányzati rendszer és egy radikálisan új szerepet vállaló befektető által teremtett peremfeltételek között. Az eddig véleményt mondók legalábbis szkeptikusak a városrész jövendőbeli identitását illetően (lásd még Grund-díszletek, tűzfalak és fedett promenád), de optimisták is egy elvárt építészeti minimum következetes teljesítése miatt.

Ennek a huszonkét hektárnak huszonöt éves a dilemmakrónikája. Szűken nézve kétezervalahány, zömmel embertelen körülményeket teremtő lakás és lakóik sorsa, tágabban nézve irodalmi és filmes mítoszok, a kulturális emlékezet helye. De azt is mondhatnánk, ez maga Budapest története, minden rendszerváltás előtti és utáni kérdésével és kételyével. Negyed évszázad alatt ez a szlöm a megőrzött városnegyed és a rajta keresztülcsalinkázó zöld ösvény gondolatától jutott el a néhány megtartott épülettől eltekintve vadonatúj bevásárló-, iroda- és lakónegyedig, amely építészeti nívóval és a közterekkel való bánásmóddal – mindenekelőtt a városszövetet átvágó „legek” promenádjával – különbözteti meg magát más fejlesztésektől. De vajon csupán „fejlesztés” marad vagy működő városrész lesz belőle? Kiknek épült? Mennyiben modellértékű mint városrehabilitációs példa? Mit reprezentál az építészete? Zárvány marad vagy diktálni fog, vagy netán mindkettőt egyszerre?

Meghívottak:

Alföldi György, a Rév8 Zrt vezérigazgatója

Futó Gábor, a Futureal Csoport vezérigazgatója vagy Tatár Tibor, a Corvin Sétány projektigazgatója (hamarosan eldől)

Kis Péter építész

Koszorú Lajos városépítész

Az est kurátora Somlyódy Nóra, a moderátor Szemerey Samu. A beszélgetést az Iparművészeti Múzeumban tartjuk, 2010. május 20-án, csütörtökön, 19 órától. A belépés ingyenes.

Olvasnivaló:

Építészfórum gyűjtés

Somlyódy Nóra: Édes grundok - Ingatlanfejlesztés a Józsefvárosban, 2005.10.13.

Somlyódy Nóra, Szemerey Samu: Értelmiségi könnyek nélkül. Interjú Alföldi Györggyel, 2005.03.29.

Kovács Dániel: Zárt objektum: az épülő Corvin Sétány, 2009.08.25.

Szemerey Samu: Promenád a grundra - A rettentő Corvin Sétányról, 2010.01.28

Alföldi György: A változás igénye - Még egyszer a Corvin Sétányról, 2010.02.25.

Brückner Gergely: Szigonytámadás, 2010.03.25.

Nemes András: Corvin Irodák I. - semmi hamis ígéret, 2010.03.30.

Szép Mű - a beszélgetés videója

2010-05-12T12:22:00.002+02:00

Tálaló - Szépművészeti Múzeum from kekvideo on Vimeo.

SZÉP MŰ - a beszélgetés hanganyaga

2010-05-10T14:23:00.002+02:00

A április 27-én lezajlott beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható itt:

1. rész:

2. rész:

SZÉP MŰ - sajtóvisszhang

2010-05-03T03:13:00.012+02:00

Szépművészeti múzeum: úton a rossz megoldás felé - hg.hu

"Az érdeklődők nagy száma mellett az is örvendetes, hogy a meghívottak egyvalamiben egyetértettek: a demokratikus diskurzus fontosságában. A probléma csak az, hogy ezt jóval előbb kellett volna elindítani. A frontvonalak ugyanis a bővítés kérdésében beállni látszanak, és nem oldja őket a jelenlegi, mindkét fél számára problémás kompromisszum sem."

Kell-e pelenkázó egy modern múzeumba? - nol.hu

"Baán László főigazgató a kritikák hatására márciusban más bejárati megoldás megtervezését kérte Karácsony Tamás építésztől. Ez már folyamatban van. De a vita ezzel nem ült el, sőt. Most olyan kérdések körül folyik, hogy a Hősök tere kialakult egységét szabad-e megbontani modern építészeti elemekkel, kellenek-e azok az új funkciók a múzeumnak, amelyeket a bővítmény tartalmaz?"

Az elKÉKülőben levő SZÉPMŰről - Építészfórum

"A fentiekből egy valami kristálytiszta – ami majdnem minden egyes kiemelt közberuházásnál előjön. A „magyar recept” valami érthetetlen (érthető?) demokratikus deficit miatt végletesen különbözik a klasszikus európaitól, és ez végül valahogy mindig a kudarcok, a botrány, az arcvesztés felé sodor minden önmagát exponáló szereplőt, akik ennek ellenére nem vonják le a konzekvenciákat."

Bővítés, sokadik szuszra - Magyar Nemzet

Taps - nol.hu

"Ilyennek képzelem a régi vígoperai premiereket: nevetés harsan, taps dördül, amikor a kedvenc énekes perdül a színre, aztán szolid pfujolás, ha az ellentábor üdvöskéjén a sor. De semmi vész, ilyenkor a nézőtér másik fele lendül akcióba."

A változás metaforája - Revizor kritikai portál

"Anélkül, hogy egy egész praxis minden csínját-bínját hirtelen távoktatás formájában elsajátítanánk, el kell ezt hinnünk, hiszen kiváló építésztől kaptuk a választ. A bizalom azonban e tájon gyenge kis virágszál, az első fuvallatra megadja magát. Hát még, ha a nemzeti múlt erős bástyái felől fúj a szél, akkor törik, de azonnal. Abban a kérdésben, hogy vajon a Szépművészeti Múzeum mint műtárgy elvisel-e bármiféle változtatást, nagyon eltérőek az álláspontok, és nehéz a hitvitában érveket találni."

Régen Minden Jobb Lesz

2010-04-30T11:11:00.008+02:00

Aki arra készült, hogy vér fog folyni a Szépművészeti földalatti bővítéséről rendezett vitán, annak csalódnia kellett kedden. Szerencsére. A publicisztikákban és a fórumokon zajló éles ütközetek a nyílt színen letekert hangerővel, visszafogott indulatokkal kibontakozó vitává finomodtak, amelyet időnként a közönség kurblizott fel tapssal, beszólásokkal és a bizarr pillanatokban pfújolással. Kellemetlen persze, hogy minderre legalább hároméves késéssel került sor, ám jó tudni, hogy mekkora kereslet van rá: ez az építészeti-művészettörténeti-intézménykritikai vita a Szépművészeti látogatóközpontjának tervezése ürügyén képes volt olyan heves reakciókat kiváltani, mintha a saját előszobánk átalakításáról lenne szó.

Mindez közismerten azért történt így, mert – mint már annyi esetben – ezúttal is kimaradt a közberuházások tervezésének az a nem jelentéktelen lépcsőfoka, amely hozzáférhetővé és átláthatóvá teheti az uniós pénzek hatására formálódó motivációkat és lehetőségeket. A Szépművészeti esetében az uniós bürokrácia és a pénzhiány szolgált hivatkozási alapként a nyílt, nemzetközi tervpályázat mellőzésére és egy állami tervezőintézmény kijelölésére. Ezzel kapcsolatban nem először elkerülhetetlen kérdés, vajon jogszerű és előremutató-e az állam részéről tervezővállalatot működtetni a központi megbízások végrehajtására, amelyek keretében az sem egyedülálló – a Szépmű is példa rá –, hogy a megbízás végül magántervezői praxisba vándorol át. Kérdés az is, hogy az építészszakma ismét szembeköpte-e magát akkor, amikor jeles tagjai részt vettek a tűzoltásban, és kiváltották a fenti eljárásban született, rossznak bizonyuló tervet. Karácsony Tamás szerint nem esett csorba a szakmai tisztességen: „miközben úgy tűnik kívülről, hogy ássuk a magunk gödrét, ez egy ezerszer hitelesebb ügy” a Nemzeti Színházénál – mondta a vitán Szemerey Samu kérdésére, ami egyúttal arra is rávilágít, hogy léteznek árnyalatok a kijelöléssel rosszul megterveztetett magyar közberuházások helyrepofozásán belül is. Idén februárban, a kiskapukon átjutva ott feküdt az asztalon a kész és sokak örömére jó, ám egy lényeges ponton, a lépcsőbevágás miatt kifogásolt terv – amit hamarosan lesöpörtek az indulatok arról az asztalról. Jelenleg ott tartunk, új terv készül, lépcsőbolygatás nélkül, vélhetőleg akkor is, ha Baán László nem múzeumigazgatóként, hanem államtitkárként folytatja a pályafutását. Noha ebben – a főigazgató kurta és furcsa közbeszúrása szerint – „egy ember illetékes ma Magyarországon”.

A fenti előzmények nyomán egyenes úton kibontakozó dráma természetesen mindenkinek másról szól. A tervező Karácsony Tamás számára az a dráma, hogy a márciusban lefújt építészeti terv térszervezési logikája nagyon jó volt, ahonnan „csak visszafelé van út”. Mások szerint az a dráma, ami a maguk saját különbejáratú múzeumképei felől nézve nem úgy alakul, ahogy szerették volna. Ez az épület hol a tizenkilencedik századi múzeumépületek múzeumaként, eredeti pompájában visszaállítandó épületként jelent meg kedd este, hol a mai múzeumok nemzetközi térképének egyre elismertebb szereplője, hol a város folyamatosan változó jelentésű pontja, ahol a mindenkori közös dolgok bemutatásának van helye, és amelynek a közönsége maga is követelésekkel él vele szemben.

Baán László ezúttal is egy 21. századi európai múzeum – közelebbről nem definiált – ideájáról beszélt, amely egyaránt teljesíti a múzeumokkal kapcsolatos régi és új elvárásokat. A konkrét helyzet meglehetősen egyszerű szerinte: az uniós forrásokból turisztikai jellegű bővítésre jut pénz, nem rekonstrukcióra – le lehet mondani, de akkor nem teljesül se az egyik, se a másik. Székely Miklós, a fiatal művészettörténészeket tömörítő Centrart Egyesület elnöke (a Ludwig Múzeum munkatársa) a régivágású muzeológusok vaskalaposságával a konzerválás helyeként definiálta a múzeumot – vele tartott Barkóczi István, a Szépművészeti egykori muzeológusa. Az ő múzeum-víziójuk megvalósításához létezik prioritási sorrend, melyben a bővítésnél és a látogatókat kényeztető szolgáltatásoknál előrébb való a lepusztult terek rekonstrukciója és a muzeológiai funkciók kiteljesítése. György Péter véleménye ehhez képest igazán radikálisnak számított: a múzeumnak nemhogy szabad, de egyenesen kötelező reflektálnia a saját történetére és a jelenkorra, hiszen nem tehet úgy, mintha a történeti időn kívül létezne. Ezt a lépést amúgy a legtöbb múzeum megtette az elmúlt húsz évben.

Két másik, a Tálalón is terítékre került, több vonatkozásban hasonló ügyet – a Szent György tér és a székesfehérvári nemzeti emlékhely esetét – évek óta kísérik viták, de e két esetben a megőrzési-fejlesztési ambícióknak zavaróan sok a gazdája, ötletadója. (Az előbbi a lefújásig, az utóbbi a lefújás határáig jutott el.) A két példától eltérően a Szépműnél a gazda helye betöltött. Aki nem jártas a művészettörténészek berkeiben Baán László kinevezése óta zajló diskurzusban, talán nem is érti, egy kortárs építészeti terv miért nyitja meg a kortárs múzeum intézményének definiálása körüli másik vitát, amely elválaszthatatlan a blockbuster kiállítások kétséges jövőjének firtatásától. És azt sem érti feltétlenül, ez a vita miért torkollik oda, része-e egy múzeumnak a pelenkázó és az önkiszolgáló étterem. A különféle diskurzusok Székely Miklós mondatában találkoztak össze, miszerint a „tervek valóban kulisszává változtatják a bejáratot, véleményem szerint beteljesítve az intézmény évek óta tartó kulisszává válását”. Itt van tehát Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma, amelynek kortárs szerepét a jelek szerint (lásd még: taps) távolról sem övezi konszenzus – akkor miért várnánk, hogy az épület kortárs bővítésének ténye és módja megkérdőjelezhetetlen legyen?

A kortárs építészet szereplehetőségei hol szűkek voltak, hol még szűkebbek a vita során. Székely Miklós visszament egy tíz évvel ezelőtti tervig, amely ismeretei szerint megfelelően kijelölte volna a múzeum fejlesztésének irányát és az építészet szerepét. Ez alapján elvégezhető lett volna a háborús károkat még mindig magán viselő Román csarnok rekonstrukciója is, ám a tervet lefújták. (Baán László annak idején gazdasági államtitkár volt, állítása szerint nem ismerte az ügyet.) Barkóczi István több tiszteletet követelt az épületnek, a kihasználatlan terek felmérését, a több mint húsz éve zajló, az épületet „labirintussá” változtató rekonstrukciós munka értékelését. A kortárs építészet megjelenése ennek tükrében nem más, mint önkényes jelhagyás a Hősök terén. Önkényességről szó sincs György Péter értelmezésében. A múzeum története „a hozzányúlások története”, az egyetlen kérdés, hogy építészetileg hogyan reflektál rá. Karácsony terve megtükrözi a portikuszt – és ez elegáns. A tervező szerint a reflexiójuk teljesen egyértelmű: határozottan nem az ego önkényes megnyilvánulása vezérelte, hanem az épület eszköztelen, érzékeny kiegészítésének szándéka. „Nem tettünk hozzá, nem vettünk el belőle. Bevágtunk és lebillentettük. Vissza lehet billenteni.”

Bizonyos kérdések végiggyűrűztek a beszélgetésen, majd a levegőben maradtak – ennek a vitának is ezek voltak a legérdekesebb másodpercei. Baán László kitartóan firtatta a szükséges illetve szükségtelen múzeumi funkciók mibenlétét, míg el nem érkezett a pelenkázó száműzésének pillanata a múzeumokból. Szemerey Samu többször próbálta visszakanyarítani a beszélgetést oda, antagonisztikus-e az ellentét a látogatóközpont építése és a múzeum kívánatos fejlődése között, vagyis gátolja-e a bővítés a múzeum kibontakozását? Kedd este a vita megállt ezen a zavarbaejtő ponton. A válaszok hiánya arra utalhat, hogy bár az építészet a csatatér, ahol megvívják az intézménypolitikai harcokat, de hogy mik a valódi ügyek, azt jótékony homály takarja.

S.N.

Előzmények

Ráday Mihály: Lék a lépcsőn, 2010. február 22. http://nol.hu/lap/forum/20100222-lek_a_lepcson
Sisa József: Homlokzatból kulissza: nem lehet ezt másképp megoldani? 2010. március 12. http://epiteszforum.hu/node/15361
Dávid Ferenc: Hozzászólás Sisa József Homlokzatból – kulissza c. írásához, 2010. március 13. http://artportal.hu/aktualis/hirek/david_ferenc_hozzaszolas_sisa_jozsef_homlokzatbol_kulissza_c_irasahoz_velemenyek_a_sz
Rieder Gábor: Dizájnerek vagy barbárok, 2010. március 15. http://artportal.hu/aktualis/hirek/dizajnerek_vagy_barbarok
A CentrArt Művészettörténészek Új Műhelye Közhasznú Egyesület állásfoglalása a Szépművészeti Múzeum bővítéséről, 2010. március 22. http://epiteszforum.hu/node/15430
Barkóczi István: Muzeológusi gondolatok a Szépművészeti Múzeum bővítése kapcsán, 2010. március 23. http://epiteszforum.hu/node/15429
Az ICOMOS állásfoglalása a Szépművészeti Múzeum bővítésével kapcsolatban, 2010. március 26. http://epiteszforum.hu/node/15482
Endrődi Gábor: Műveltség, együttműködés, béke. 2010. április 6.http://1100sor.110mb.com/index.php?mod=mostolvastam&ite=o0018
György Péter: Kié itt a tér? 2010. április 16. http://www.es.hu/?view=doc;25678

SZÉP MŰ

2010-04-19T07:51:00.020+02:00

Ha eddig csak térképen satíroztunk volna, akkor sem nagyon maradna más jelentős köztér és közintézmény a Tálaló lehetséges listáján. Egy éve pedig ki látta előre azt a vihart, ami februárban kerekedett a sajtóban a múzeum bővítése körül?

A Szépművészeti Múzeum földalatti bővítése 2005 óta van terítéken, és 2007-ben vált kiemelt, uniós finanszírozású beruházássá. Tervpályázatról szó sem esett, viszont a már elkészült terveket 2008-ban kiváltották egy meghívásos "tervverseny" keretében. Ennek nyerteseként Karácsony Tamás készítette el a bővítés tervanyagát. Az általánosan kiválónak ítélt koncepciót illető kifogások akkor mellékesnek bizonyultak: a terv alapvető módosítás nélkül alakult tovább, a kritikus hangok elhallgattak. Idén tavasszal azonban elszabadultak az indulatok. Ráday Mihály publicisztikája nyomán korábban alig látott intenzitású vita indult meg, elsősorban az építészeti tervek néhány meghatározó részletével kapcsolatban, de tágabb körben az egész beruházás intézményi, kultúrpolitikai szerepét illetően is.

A Szépművel teljesedik be a hazai szimbolikus jelentőségű közberuházások sora, ahol meglepően(?) hasonló minták fedezhetők fel az eljárások lebonyolításában és a résztvevők által elfoglalt szerepekben. A legjobb alkalom lesz tehát, hogy összefoglaljuk, hogyan is kezeljük itthon nemzeti kulturális, épített örökségünket és megvizsgáljuk, lehet-e mindezt másképp, intelligensebben, átgondoltabban folytatni? Lehet-e az előttünk húzódó tájra másként tekinteni mint lövészárkok rendszerére, vagy kivehető-e egyáltalán, hogy melyikben ki ül? Valamint itt, ahol most nézelődünk majd, mire is céloznak?

Lépcsőre? Bevágásra? Lékelésre? Bedöntésre? Homlokzatra - illetve átalakításra,tönkretételre, felsliccelésre, eltorzításra, netán továbbépítésre? Illetve a bejárati építmény - ez most akkor védelmet nyújt, megnyitja a teret, eltorzítja a teret, bevezet a múzeumba, kitakarja a múzeumot? valamint otromba, kecses, kortárs, lejárat, jel, monstrum, ami tekeredik, vagy csupán épül? Ez-e valóban a legfontosabb kérdés? Egységes, fennkölt kompozíció a Hősök tere, vagy különféle csatározásokban született történelmi kalandpark? Miről beszélünk?

Szimbólumokat mindenki nagy kedvvel olvas térre és homlokzatra, tervre és kompozícióra, de keveseket érdekel, hogy az általuk elmondott történet milyen programra, struktúrára, konkrét térbeli helyzetre feszül rá. Az építészet itt - és a Tálaló eddigi lajstromában többnyire - puszta harctér: a közeg, ahol az intézményi, kultúrpolitikai és egyéb csaták lezajlanak. Csoda, ha senkit nem érdekelnek igazán az építészek és az ő terveik?

Lehet, hogy a sokféle hangon vitatott változásban nem is a mai kor névjegye a kérdés - talán inkább az, hogy mik lehetnek ma egy múzeumi közintézmény feladatai, és ezeket hogyan töltheti be? Még inkább - kik töltik be? Hogyan is értelmezhetjük ma a nagy elbeszélések jegyében fogant szimbolikus köztereinket?

Jöjjenek velünk együtt a Szépműbe, ahol megpróbáljuk összerakni ezt a szétbombázott történetet, eposzi jelzők helyett eposzi szereplőkkel, idegenforgalommal, bővítéssel, helyreállítással, a legújabb tervekkel és több generáció véleményével együtt.

Meghívottaink:

Baán László - a Szépművészeti Múzeum igazgatója

Barkóczi István - muzeológus, művészettörténész

György Péter - esztéta, médiakritikus, egyetemi docens

Karácsony Tamás - Ybl-díjas építész, a múzeumbővítés tervezője

Székely Miklós - művészettörténész, a CentrArt elnöke

Az est kurátora Somlyódy Nóra, a moderátor Szemerey Samu. A beszélgetést kivételesen a Szépművészeti Múzeumban tartjuk, 2010. április 27-én kedden 19 órától. A belépés ingyenes.

Múlt: Idézés - Sajtóvisszhangok

2010-03-25T10:49:00.004+01:00

Védőtető után, Királyi Séta előtt - Építészfórum

"A Kortárs Építészeti Központ Tálaló című beszélgetéssorozatának március 18-i estjét a kurátor, Szemerey Samu Vargha Mihályra, az Építészfórum nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt főszerkesztőjére emlékezve kezdte meg. A vita a nemzeti emlékhelyként emlegetett székesfehérvári Szűz Mária prépostsági templom maradványainak jelenlegi helyzetével és jövőbeli sorsával foglalkozott."

A Nemzeti Emlékhely nem lehet vurstli - NOL

Nyilvánvaló, hogy a közízlésnek jobban megfelelne egy rekonstruktív, múltidéző megoldás, a baj csak az, hogy építészeti rekonstrukciónak jelen esetben esélye sincs, mert a földből ugyan rengeteg eredeti kő került elő, de alig van egy-kettő aminek a pontos helyét tudnánk, hangoztatta Biczó Piroska régész, s hasonló okokból a rekonstrukciós próbálkozás ellen érvelt Marosi Ernő művészettörténész is.

Fővárosi Fórum az Emlékhelyről - Fejér Megyei Hírlap

Szabó Zoltán bemutatta a bazilika metszetének felépítéséről szóló tervét, Csomay Zsófia, az ötletpályáazt első helyezettje is vázolta elképzelését. A találkozó elsősorban abban segíthetett, hogy a fővárosi szakma is megismerje a Nemzeti Emlékhely problematikáját. Többen értetlenségüknek adtak hangot, miért nem halad előre a méltó megvalósítás.

kapcsolódik: Kérje számon az ígéreteket! (a körkérdés 4. pontja) - Fejér Megyei Hírlap

Nemzeti Tető, Nemzeti Metszet, Nemzeti Uzsonna

2010-03-21T15:30:00.006+01:00

Aki azt gondolta, hogy a megépített és lebontott tetők, tervpályázatok, egyénileg kezdeményezett tervek, közösen kibővített álombéli kalandparkok, illetve felkérésre készült terv-alternatívák után a 2009 őszi pályázat végre megnyugtatóan rendezte a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely jövőjét, természetesen tévedett.

Mindenek előtt: ez a nemzeti emlékhely nem is Nemzeti Emlékhely. Ahogy azt Mezős Tamás a definíciót firtató körkérdésre adott válaszában elmondta, a magyar jogrend egyetlen ilyen helyszínt ismer, mégpedig a budapesti Hősök terét. Ez ugyan nem tisztázta, hogy az emlékhely fogalma mit is takar, de ahogy a ritkán hozzászóló, viszont rendre az este legfontosabb kijelentéseit elmondó Demeter Zsófia megjegyzéséből kiderült: “...egy példánk van, most próbálunk egy másikat csinálni.”

Az emlékhely mibenlétére adott válaszokból egyébiránt a vitában elfoglalt pozíciók is szépen kirajzolódtak: úgy tűnik, az emlékezet rítusai feletti kontrollra legalább olyan igény van a magukat kompetensnek tartó szakmákban, mint az építészeti emlékek hiteles helyreállításának biztosítására. Marosi Ernő a Pierre Nora által bevetezetett lieu de memoir fogalmával érvelt úgy, hogy az emlékezéshez elegendő a puszta hely megléte: ez szerinte se nem szakrális, se nem spirituális fogalom. Azzal azonban már nem értett egyet, hogy itt Miklósi Gábor vagy a város bármely lakója és látogatója a köveken ülve és szemlélődve az uzsonnáját is elfogyaszthassa, mert “a templomban sem szokás görkorcsolyázni” (taps a közönségből). Csomay Zsófia ugyanakkor épp ezt a kettősséget emelte ki: jelen állapotában a feltárás halott, üres tér a város közepén, bármilyen fontos is. Ezért lényeges, hogy a védelmen és a kutatási terület biztosításán túl a mindennapok részévé is válhasson, mert csak így válhat az elmékezés élő területévé. Mezős Tamás a spiritualitást mint egyedül használható eredeti minőséget emelte ki az emlékhellyel kapcsolatban: erre, és az értelmező bemutatásra lehet alapozni ennek a kialakítását, különben a romok látványa nem lesz több, mint “nemzeti prézli”. Ezt a felvetést pedig Szabó Zoltán használta fel saját, sokat vitatott elképzelésének védelmére, hiszen mi mást tenne a hatalmas, fiktív metszet-építmény: “ámulatba ejt és segítő értelmezést nyújt az eredeti vívmányok nagyszerűségének mértékével kapcsolatban”. Az ásatást 1993 óta vezető Biczó Piroska pedig lakonikusan úgy értelmezte a kérdést, hogy az emlékhely önkényesen választott elnevezése arra jó, hogy mindenki azt társítson hozzá, amit szeretne.

A helyreállítás hitelességének problémája hasonlóan szövevényesnek bizonyult: a Velencei Charta irányadó elvei ebben az esetben a szokványosnál is rugalmasabbak, illetve irrelevánsabbak, hiszen a leletek pontos pozícióiról, kapcsolatairól és funkciójáról gyakorlatilag csak elvi rekonstrukció szintjén lehet nyilatkozni. Biczó Piroska szerint ebben a helyzetben a megfelelő megoldás az ilyen felvetések és a leletek múzeumi bemutatása, miután az időben is változó elméletek (“mindegyik régésznek megvolt a saját Nagy Lajos-kápolnája”) helyszíni rögzítése garantáltan félrevezetné a kutatást és a közönséget is. Mezős Tamás is a rekonstrukció erősen behatárolt alkalmazhatóságát emelte ki, hiszen ez utóbbi ott végződik, ahol a hipotézisek elkezdődnek - szerinte a legfontosabb hozzáállás itt az alázat és a kulturáltság, amit amúgy a 2009-es pályázat díjazott munkái sokféleképpen és tanulságosan közelítettek meg. A vita itt nyilvánvalóan a jelenleg építési engedéllyel bíró Szabó-féle tervekre fókuszálódott, hiszen akárhány egyeztetés is zajlott, a védőtetőre épített és az építész szerint szobrászi-absztrakt, szinte mindenki más szerint túlzóan valóságos és spekulatív metszet-építmény nyilvánvalóan uralja az Emlékhellyel kapcsolatos összes véleményt. A helyszínt hosszú ideje kutató és a romokról vitathatatlan szakértelemmel nyilatkozó építész terveiben a látványos következetlenség épp ezen a ponton mutatkozik meg: a terület védelme és bemutatása gyakorlatilag semmilyen folyamatosságban sem áll a változó magasságban fölé építendő zárt és klimatizált kezelt védőtető és a rajta álló hatalmas, historizáló szimbolikájú szerkezet látványával. Ez utóbbiról egyébként csak korábbi változatok látványtervei voltak láthatók a beszélgetésen - képi anyagként a bemutató kronologikus vetítés után csak Csomay és szerzőtársa, Nagy György részletes látványterveit ismerhette meg a közönség (Szabó terveit előzetes kérésünk ellenére nem kaptuk meg). Az őáltaluk felvázolt térstruktúra úgy mutatná be az ásatásokat hogy egyben lehetőséget teremt a további és ismeretlen kimenetelű kutatásra, miközben a lehető legkevesebb eszközzel alakítja ezeket városi térré, pusztán a természetes fény alkalmazásával utalva az egymásra rakódó különböző korszakok együttállására.

Marosi Ernő meglehetős vehemenciával utasította el az összes tervváltozatot - szerinte elkerülhetetlen és rendkívül káros minden ilyen építkezéssel a történelmi giccs és a vurstlihangulat megjelenése, és miután a helyszínen az egyetlen feladat a romok védelme lenne, üdvözölte a Királyi Séta projektet, mondván: az az összes vulgáris és alpári igényt kielégíti majd és egyben le is veheti a hasonló terheket a valóban értékes területekről. Az akár szimbolikusnak is tekinthető városfejlesztési gesztus, ami a Vidámparkot Történelmi Kalandparkra cseréli, kétségtelenül leírja a székesfehérvári elképzelések világképét: ahogy az elmúlt években megjelent helyi és országos sajtóbeli cikkekben, úgy az egész vita során is érezhető volt a városi politika által vélhetően nagy lehetőségként kezelt program és a valóság vagy a plurális emlékezet problémás viszonya. A nagy gesztusokra vágyó (és a helyi sajtóban “méltó emlékhely” eposzi jelzőt megteremtő) gondolkodás nyilvánvalóan könnyebben azonosul a látványos, könnyen érthető formai utalásokkal operáló építészettel, mint azzal, aminek célja a minimális beavatkozás és a láthatatlanság megközelítése. Ez már a korábbi épületek tárgyalásánál is előkerült: a mindenki által referenciaként előhozott Lux és Aba-Novák-féle 1938-as záró építmény és kiállítás részben az alázat és a józan tervezői gondolkodás fokmérőjeként, részben viszont a mai kor igényeit kielégíteni már nem tudó szerénység emlékműveként jelent meg a vita során. Ebből a szempontból tényleg könnyű a KÖH vagy a művészettörténész és építész szakmák tiltakozó megmozdulásait lobbitevékenységnek vagy akadékoskodó gáncsoskodásnak tekinteni, bár ez ugyanannyira nem segít hozzá az érvek és a kor kérdéseinek a jobb megértéséhez, mint az elkárhoztatott szakmagyakorlók időnkénti kategorikus merevsége.

Ilyen értelemben a vitára megint csak Demeter Zsófia tett pontot: elmondása szerint a Királyi Séta és azon belül a Nemzeti Emlékhely egy 2008. augusztus 25-i megyei közgyűlési határozat szerint támogatással bíró, azon 44 és 56 százalékban osztozó nagyprojekt, valamint, az építészeti jel-emlékművet illető kikötésekkel ugyan, de a jelenleg építési engedéllyel bíró terv Szabó Zoltáné. A közönség kérdései is leginkább erre a problémára irányultak: ha a pályáztatás nélkül megszületett terv szakmai kritikái kevéssé érdekelték az engedélyező hatóságokat, és ha a KÖH az utólagos pályázat első helyezettje mellett tette le a voksot, akkor egyrészt melyik változat fog megépülni? És másrészt, ha a városnak ennyire nincs elképzelése arról hogy mit akar, akkor miért kell újra és újra az építész szakmát így csőbe húzni? A válaszok idén áprilisra tették a legújabb végleges döntés idejét, de a résztvevők tanácstalansága leginkább arra utalt, hogy ez a döntés sem szükségképpen az eddigi viták és érvek tanulságai alapján fog megszületni.

(fotók: Kocsis Ferenc)

Múlt: Idézés - a beszélgetés hanganyaga

2010-03-21T14:26:00.002+01:00

A március 18-án lezajlott beszélgetés teljes hanganyaga meghallhatható itt:

Múlt: Idézés

2010-03-12T11:25:00.016+01:00

A székesfehérvári Nemzeti Emlékhely története az a sztori, amit egy érdeklődő idegennek elmesélve biztosak lehetünk abban, hogy a magyarság közelmúltbeli ön- és világképéről minden lényegeset elmondhatunk. Kár, hogy az illető az égvilágon semmit sem értene belőle.

A magyar történelem egyik legjelentősebb reprezentatív épületéből, a székesfehérvári koronázó templomból már a 19. század is csak a török hódoltság utáni romokat látta, amik évről évre koptak el a kőkitermelésből bevételt szerző és építkező város értékes telkén. A helyszín jelentőségét minden beszámoló kiemeli, együtt említve a magasztos emlékeket a zavarba ejtő állapotokkal - és ez a helyzet többé-kevésbé a mai napig változatlan. A három nagy hullámban megindult és rendkívül gazdag leletanyagot feltáró régészeti kutatások eredményeit utoljára az 1930-as években láthatta a nagyközönség méltó keretek között bemutatva, miközben a felszínre került romokat folyamatosan pusztítja az időjárás és a gondozás hiánya.

Az áldatlan állapotok rendezésére az 1980-as évektől számos elképzelés, pályázat és javaslat született, amik a romok lefedését és a leletanyag konzerválását szinte minden esetben egy nagyobb küldetés részeként értelmezték. Az elképzelések egy a magyar nemzeti identitásnak állítandó, szimbolikus jelentőségű emlékhelyet vizionáltak, ahol a magyarság dicső történelme és jelenkori ambíciói egy történelmi emlékek által hitelesített és megszentelt közegben kapcsolódhatnak össze a nagyközönség okulására. Egy biztos: a Nemzeti Emlékhely koncepciója a város politikai vezetésének pártoktól független támogatását élvezi, akik a projektben szemmel láthatóan nem csupán idegenforgalmi kitörési lehetőséget látnak, hanem egyfajta, az egész nemzet jövőjét illető missziót is.

A problémák persze ezen a ponton sűrűsödnek össze: az össznemzeti jelentőségű program ugyan bekerült a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiemelt projektjei közé, de a konkrét javaslatokra érkező igen heves műemlékes, művészettörténész és építész szakmai kritikák nyomán a tartalom évek óta bizonytalan. A város egészére kiterjedő programcsomagban gigantikus középkori városmakett, illetve a vidámpark helyére tervezett történelmi kalandpark szerepel, de ezek szerepe a Nemzeti Emlékhely koncepciója mellett egyre csökken. Ebben viszont elválaszthatatlan a romok védelme a szimbolikus emlékhelytől, ami nem csupán egy bámulatos történelmi narratívával önti nyakon az egyébként is jelentőségteljes helyszínt, de építészeti megformálásával az egész barokk belvárost is eluralná. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a döntések az uniós pénzforrások megszerzése és a vonatkozó szabályok kreatív értelmezései mentén alakulnak: a tervversenyben megfogalmazott majd elvetett alternatíva után 2009 végén ötletpályázat született a végleges építészeti kialakításra.

Itt állunk most - döntés elvileg idén tavasszal születik, de a közönségszavazások és az érintettek nyilatkozatai korántsem teszik egyértelművé, hogy mi épül majd a romokra. Addig is, az időjárás és az álmok dolgoznak.

Meghívott vendégeink:

Dr. Biczó Piroska - régész, szakmuzeológus

Csomay Zsófia - építész, a 2009-es pályázat első helyezettje

Dr. Mezős Tamás - a KÖH elnöke

Dr. Marosi Ernő - művészettörténész, akadémikus

Szabó Zoltán - építész, a rekonstrukció és az emlékhely tervezője

Dr. Demeter Zsófia - megyei múzeumigazgató, történész

Az est kurátora Szemerey Samu, a moderátor Miklósi Gábor. A beszélgetést az Iparművészeti Múzeum dísztermében tartjuk, 2010. március 18-án, este 7-kor. A belépés ingyenes.

Képek forrása: kiralyiseta.szekesfehervar.hu, epiteszforum.hu

A CET gyomrában - a beszélgetés hanganyaga

2010-03-05T15:04:00.005+01:00

A február 18-án lezajlott beszélgetés teljes hanganyaga meghallhatható itt:

A CET gyomrában - sajtószemle (ismét frissítve!)

2010-02-23T11:40:00.014+01:00

"A kételyekre Ikvai-Szabó Imre, Kovács Balázs és Márton Imre egyaránt reagált. Megtudtuk, hogy a pályázatok elbírálása során a pénzügyi-technikai kérdések mellett az építészeti színvonal is döntő volt – a Porto előnyét elsősorban Kas Oosterhuis különleges terve jelentette. Ikvai-Szabó hosszasan fejtegette, hogy miért nem jó, ha olyan szemüveget veszünk fel, ami mindent, még a jót is rossznak mutatja. Szerinte manapság divat cikizni a PPP-konstrukciókat, pedig valójában ez nem egy sztenderd PPP."

Hová lett a CET-ből Kas Oosterhuis? - Építészfórum

"Puszta kézzel nehéz halat fogni, hát még cetet. A fővárosi önkormányzat megpróbálta. De úgy tűnik, a városvezetésnek még a partra vetett bálna is túl sikamlós."

Különös részletek a Duna-parti bálna építéséről - Népszabadság Online

"Ha ugyanis a bizottságuk nem hagyja jóvá a kiviteli tervet 15 napon belül, akkor az automatikusan elfogadásra kerül, jelen esetben is ez történt. Márton Imre szerint viszont minden szabályszerűen zajlott, nehezményezte ugyanakkor, hogy egy ilyen bizottság politikai testület, és nem szakmai, ráadásul sokszor a tagok még a szavazás előtt eltávoznak, ami veszélyezteti a működőképességet. Kovács Balázs „marhaságnak” titulálta, hogy a beruházó fizeti a műszaki ellenőrt, Márton Imre jelezte, hogy szívesen veszi, ha ezt a költséget átvállalja a Főváros."

Fővárosi kontroll nélkül épül a Közraktárak: Jónást elnyelte a CET - Ingatlan.net

"Megbeszéltük műsorunkban a Budapesti CET azaz a CET Budapest építészetét és építését. (...) Egyetértettünk abban, hogy ez Budapestnek fontos, mert ez az első nemzetközi visszhangokat is kiváltó kortárs épület, hejj! Emiatt meg aztán hirtelen felkerül Budapest az európai térképre, és mindenki gazdag lesz és boldog, és az utcák megtisztulnak tőle."

Repül a bálna - hetiBeton, 51. adás

Folyamatos hírek, fotók az építkezésről: CET Budapest fórum - Skyscraper city

"2008 december végén az ONL tájékoztatta Demszky Gábor főpolgármestert, Ikvai-Szabó Imrét főpolgármester-helyettest és Beleznay Éva megbízott főépítészt a helyzet veszélyeiről, de ők arra hivatkoztak, hogy ez az ONL és a Porto ügye - ami szerintünk meglepő álláspont egy PPP projekt esetében."

Kas Oosterhuis válaszai CET-ügyben - Építészfórum

"Egyre inkább úgy tűnik, a kétszázhatvan oldalas finanszírozási szerződés buktatóit éppen a Közraktárak helyén épülő CET tulajdonosa, a főváros nem vette észre időben."

Boncasztalon a beteg bálna - Magyar Nemzet

"A cet gyomrában ücsörögni nem kellemes, legalábbis sem Jónás, sem Pinocchio nem erről számoltak be az utókornak. Hozzájuk csatlakozhatott most a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) szervezésében lezajlott vita három meghívott résztvevője."

CET - gyomorszájon vágva - Revizor Online

"Személyes és komolytalan vádaskodásokra nem kívánunk reagálni, ez csak a “non-standard” építész urat minősíti. Biztosak vagyunk abban, hogy az épület megfelelő minőségben fog elkészülni, mindenki, még Kasper Oosterhuis örömére is!

A jövőben sok sikert kívánunk Kasper Oosterhuis-nak és az ONL-nek a “non-standard” építészet, és talán kivitelezés világában!"

Kommentár Kasper Oosterhuisnak a CET projektet érintő kérdéseire - Építészfórum

"A Szakmafelügyeleti Bizottság eljárása során vizsgálni kívánja, hogy az eredetileg célul kitűzött „jó építészeti minőség” a megvalósítási tervezés során sérült-e (az érvényes építési engedélyezési tervekhez képest), érvényesültek-e az eredeti tervező szerzői jogai (tervezői felügyelete) a kiviteli tervkészítéskor (melyeket az építési engedélyezési tervekkel, a jogerős építési engedéllyel szerzett)? Az esetleges sérelmek orvosolhatók-e, az esetleges építészeti minőségromlás megállítható-e? Az eredeti tervező megvalósítási kritériumai a budapesti helyszínen, gazdasági környezetben betarthatók-e?"

Tart a vizsgálat: a Budapesti Kamara a CET-nél

Tálaló a CET gyomrában - videóklip

2010-02-22T18:34:00.005+01:00

Tálaló a CET gyomrában from kekvideo on Vimeo.

A Duna élővilága

2010-02-22T18:09:00.012+01:00

Különös dilemmája a hazai közbeszédnek szinte minden olyan helyzet, ami nem egyértelmű botrány vagy kétségek nélküli sikertörténet: az esetek többségében az érintettek és az érdeklődők viselkedése egyaránt azt bizonyítja, hogy alig vannak eszközeink a két szélsőség közötti, árnyaltabb és nyilvánvalóan bonyolultabb reflexiót igénylő ügyek megvitatására. Hogy aztán a konkrét megnyilvánulás épp mellébeszélés, megállíthatatlan populizmus vagy szőrszálhasogatás, nagyjából mindegy is: arra mindegyik egyaránt alkalmas, hogy a témára irányuló figyelmet a megszokott vakvágányokra terelje.

Ezt a csapdát a múlt csütörtöki beszélgetés sem tudta elkerülni, ahol a résztvevők nagy magabiztossággal beszélték szét a moderátor kérdéseit és az időnként elhangzó, konkrét információkat és fogódzókat tartalmazó megszólalásokat. És ugyan sokan érezhették azt az este végén hogy akárhány arca is legyen, nem jutottak közelebb a megismerhető igazsághoz, a volt Közraktárak jövőjét illetően azért néhány támpont és meghatározó kérdés láthatóvá vált.

Miután Kas Oosterhuis a beszélgetés előtt nem sokkal jogi folyamatokra hivatkozva ügyvédi tanácsra lemondta a részvételét, a szakmai nyilvánosság előtt korábban is ismert építészeti problémák tárgyalására kevés lehetőség maradt. Ahogy az a korábbiakban kiderült, a holland építész és a beruházó viszonya már az engedélyezési tervek készítése során megromlott, aminek eredményeképpen az ONL eleinte külső cégek felügyelőjeként, aztán már akként sem vett részt a projekt kiviteli tervezésében és építésében. Ezt Márton Imre, a Porto Investments ügyvezető igazgatója a kedvezőbb árajánlatokkal magyarázta és azzal, hogy a beruházónak "nem kötelező" egy építésszel dolgoznia az egész projekt során, hiszen a nem sztenderd építészeti megoldásokat sem csupán egy iroda képes megtervezni. Állítása szerint a kitűnő designer Oosterhuis sem volt képes átlátni a CET projekt komplexitását, ami szükségessé tette a külső szakértők és csapatok bevonását, a kivitelezési folyamatok megváltozását és eredeti tervektől való eltéréseit firtató kérdéseket pedig irrelevásnak nevezte mind a beszélgetést, mind pedig az épület végső megjelenését illetően.

A "kis kft nagy tudással" 2006-ban a Wallis és a Trigránit elől nyerte el a Közraktárak átépítésének és üzemeltetésének jogát a Főváros által kiírt pályázaton, ami egyben új korszakot is nyitott az akkor egy éve zajló fejlesztéspolitikai átalakulásokban. A 2006-os önkormányzati választások után színre lépő új városházi szereplők tevékenysége nyomán a kulturális és reprezentatív projektek a Podmaniczky-tervben és a főváros EKF-pályázatában jelentek meg először, majd ezek reciklált elemeiként célozták meg egyebek mellett a 2011-es EU-elnökségi félév budapesti szereplését. A jelenlegi állás szerint egyedüliként megvalósuló CET projekt beruházói és üzemeltetői modellje is precedens értékű, bár Ikvai-Szabó Imre hosszúra nyúlt bevezetőjében már a Lánchidat is PPP projektként mutatta be. A főváros által kiírt DBFO (design-build-finance-operate) szolgáltatás megrendelői pályázat nyertese a tulajdonjog átruházása nélkül fejlesztheti az épületet, amiért azután a bérlőkkel külön leszerződő önkormányzat 25 éven át szolgáltatói díjat fizet. Ez a megoldás az önkormányzatok számára a hiányzó források előteremtésén és a vélhetően hatékonyabb döntéshozatalon túl a kockázatvállalás részleges átruházása miatt is előnyösnek tűnik, bár Kovács Balázs, a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága tagja épp ezzel kapcsolatban fogalmazta meg kétségeit: a szerződési feltételekben megjelenő önkormányzati kezességvállalás és az irreálisan hosszú távra szóló bérlői szerződések az önkormányzat mozgásterét minimálisra korlátozzák, és emellett a kockázatokat is visszaterhelik a beruházóról a megrendelőre. A most látszólagosan ingyen kapott, valójában 25 évig fizetett épület ilyen finanszírozása szerinte nem sokban különbözik egy banki hitel törlesztésétől, és az első nyolc év megtérülési szakasza után az önkormányzat alatt nem marad semmilyen védőháló.

Ikvai-Szabó okfejtése ugyan ezeket cáfolni igyekezett, de - a beszélgetés nagy részére jellemzően - nem derült ki hogy a mindenki által hivatkozott szerződések melyik állításokat is támasztják alá voltaképpen. A főpolgármester-helyettes az általános és hosszan előkészített beruházási elveken túl, amik az önkormányzat minden helyzetbeli nyertes pozícióját voltak hivatottak biztosítani, úgy vélte hogy az ellenőrző funkciókat, ha nem is zökkenőmentesen, de kellő alapossággal sikerült beépíteni a szerződésekbe. Ezek alapján felügyeli például független műszaki ellenőri cég az építkezést - csakhogy, mint az kiderült, a FIMŰV munkáját maga az ellenőrzött beruházó fizeti. Hasonlóképpen, a kiviteli tervdokumentáció feletti Kiemelt Fejlesztési Bizottsági ellenőri szerep ezidáig egyáltalán nem működött, a 15 napos véleményezési határidő letelte után ugyanis a szerződés szerint a kommentár hiánya beleegyezést jelent - így történhetett meg hogy a KFB elé érkező első tervek idején már javában zajlott a helyszíni munka, és a fél évente csomagokban szállított tervdokumentáció azóta sincs szinkronban a kivitelezéssel. Márton Imre szerint ennek az idősávnak a megnövelése a beruházói munkát akadályozná, és a piac nem várhat a folyamatosan késésben levő önkormányzati hivatalokra. Az efféle összehangolatlanság lehet az oka azonban az olyan problémáknak is, mint ami egy közönségből érkező kérdésben került elő: a Duna mentén tervezett és beszabályozott Eurovelo kerékpár útvonal nem került be a tervekbe, és a rendelkezésre álló közterületeken minimális az esély arra, hogy utólag megfelelő módon be lehessen ágyazni - hacsak nem éttermi teraszokon fogják keresztülvezetni.

Az eredeti pályázat kérdéseibe tartozott a kulturális programozás is, amiben Ikvai-Szabó szerint a pályamű plusz köztéri rehabilitációs vállalásain túl is nyertes ajánlatot tett - a három közül ez a verzió tartalmazta a legtöbb kulturális elemet és a kereskedelmi területek mérete sokkal arányosabban illeszkedett a teljes programhoz, mint a többi esetében. Kovács Balázs szerint a pénzügyi ajánlatában alulmaradó (vagyis: drágább) pályamunkát az építészeti munkarész húzta fel, amit Márton Imre úgy foglalt össze, hogy egyrészt minden kritériumnak megfeleltek, másrészt pedig a projekttel Budapesten hidat vertek a 19. és a 21. század között. Mindezekkel együtt a programról vajmi kevés részletet lehetett megtudni - a CET weboldalán csak egy általános tenant mix látható, és a kulturális tartalmakat a szerződések sem határozzák meg pontosan, bár Ikvai-Szabó ettől óva intette is a mindenkori önkormányzatot, mondván: a központosított kultúra korszaka már elmúlt.

Az épületben található 1050 m2-es, szolgáltatásokkal többre bővülő (de befogadóképességében fix) rendezvényterem adja a kulturális programrészek nyilvánvaló központját, de a konkrét kérdésekre itt is csak általános válaszokat lehetett kapni, amik szerint a kulturális programok az egész épületben jelen lesznek, beleértve a Dunára építendő vízi színpadot is. A fővárosi kontrollt ez esetben egy monitoring rendszer jelenti, ami a szolgáltatások kulturális jellegét is felügyeli majd, bár a közvetlen tartalmakra semmilyen ráhatása sem lesz. A rendezvényterem bérleti szerződése, hasonlóan a Porto szolgáltatásaihoz, 25 éves időtartamra szól - Kovács szerint ez fölöslegesen köti meg az önkormányzat kezét, hiszen így az esetleg nem kívánatos bérlőktől nem fog tudni megszabadulni. Márton Imre azonban a "közösen kialakított" programra esküszik, jogosan mondva, hogy a kultúra behozatala nem az ő feladata: beruházói szempontból indifferens, hogy egy luxus bevásárló- és szolgáltató központ vagy egy kulturális intézmény működik itt majd (hiszen az ő bevételei a nyolc éves időtartam után nem függenek majd a bérlőkből érkező nyereségtől). Ezt szerinte a főváros a szerződéseken túl pl. rögzített mennyiségű kibérelt napokban tudja biztosítani, amit aztán valamilyen módon feltölthet tartalommal.

Nem eldöntött tehát, hogy a CET milyen esélyekkel indul a fővárosi és ambíciói szerint a Duna mentén zajló nemzetközi kulturális versenyben. Ugyan a szerződés kulturális részének az építészeti üzenet képezi a gerincét, maga a ház ellentmondásokkal van teli - bár az is meglehet, hogy ez a hagyományosan túlméretezett egyéniségekkel bíró szakma problémájának fog tűnni, ha a részletek nem árulkodnak majd a befejezés után. Ugyan a kulturális programadás és a kereskedelmi profit kezdettől célja volt a fővárosnak, nem látszik, milyen befolyással lesz akár egyikre, akár a másikra. Ugyan a kiindulás szerint ez egy olyan precedens értékű beruházás, amin az önkormányzat minden lehetséges helyzetben csak nyerhet, nem lehet tudni hogy a több, mint két évtizednyi periódus végén voltaképpen mekkora költségekkel fog zárulni a fejlesztés. És ez a homály láthatóan kevésbé tűnt zavarónak, mint a nyilvános szereplővé avanzsált beruházó vagy a piaci szerepkörbe átlépett önkormányzat irányába érkező kérdések.

Claudio Magris neve és Duna című regénye fő inspirációként szerepel a szerződés kulturális mellékletében. Oknyomozó kedvű olvasóinknak javasolt utánanézni, hogy mit ír a szerző szeretett Közép-Európájáról, mondjuk a 148. oldal utolsó bekezdésében.

A CET gyomrában - meghívottak

2010-02-12T11:39:00.003+01:00

A Közraktárak fejlesztéséről szóló beszélgetés résztvevői:

Ikvai-Szabó Imre, Budapest főpolgármester-helyettese

Kovács Balázs, a Fővárosi Közgyűlés Kiemelt Fejlesztések Bizottságának tagja

Márton Imre, a CET-et fejlesztő Porto Investments Kft. vezérigazgatója

Kas Oosterhuis, építész, az ONL vezetője

FRISSÍTÉS: Kas Oosterhuis a projekttel kapcsolatos jogi folyamatok miatt ügyvédei tanácsára nem vesz részt a beszélgetésen.

Az est kurátora Szemerey Samu építész, a moderátor Miklósi Gábor újságíró (index.hu). A beszélgetést az Iparművészeti Múzeum dísztermében tartjuk, 2010. február 18-án, este 7-kor. A belépés ingyenes.

A CET gyomrában

2010-02-05T12:14:00.023+01:00

A Közraktárak évtizedek óta vonzzák a legkülönbözőbb elképzeléseket, mind a lehetséges funkciók, mind az építészeti megújulás vonatkozásában. Aki mostanában este a rakparton sétál, gyakran találkozhat azokkal a nyerges vontatókkal, amik a megmaradt épületek közül lassan kiemelkedő új szerkezet elemeit szállítják a helyszínre. De mi is épül a belváros utolsó és egyben talán legjelentősebb dunaparti telkén?

A budapesti városfejlesztési politika prioritásaiban az előző évtized közepe táján következett be az a fordulat, ami után előtérbe kerültek a kulturális célú, ikonikus szerepre törekvő építészeti projektek. A kulturális főváros-pályázat apropóján és az utána következő években az egymásra licitáló városmegújítási elképzelések közül végül egyedül a Dunaparton most épülő CET élte túl a politikai, szakmai és ingatlanpiaci próbatételeket, és ebben a minőségében precedenst teremtett a főváros és a magánbefektetők közötti kulturális célú együttműködés modelljére is.

De mi is ez a modell? És mi az az új életstílus, ami Budapestet a CET weboldala szerint ennek az épületnek köszönhetően a világtérképre helyezheti?

A 2006 végén kiírt beruházói-hasznosítási pályázatot az egyértelműen esélyesnek tartott szereplők elől nyerte el egy gyakorlatilag ismeretlen fejlesztő cég, aki Kas Oosterhuis formabontó építészeti koncepciójával új minőség megjelenését ígérte nem csupán a kulturális tartalmak, hanem a terület megújulása révén is. Az azóta eltelt időben a program elemei és a szereplők viszonyai egyaránt megváltoztak: a holland sztárépítész immár pályán kívülről küzd az eredeti – és állítása szerint hazai szakértelem hiányában nélküle megvalósíthatatlan – épület felügyeletéért, miközben a jelenleg felelős tervezők és kivitelezők nem látnak teljesíthetetlen kihívást a feladatban. A fővárosi önkormányzattól egyaránt hallhatók a projekt sikeres megvalósulását ígérő kijelentések és olyan vélemények, amik a megváltozott beruházói szerződés nyomán a felelősségek és a kockázatvállalás egyensúlyának felborulását emlegetik. A védett épületek részleges bontása sokak szerint jóval túllépte a megengedett kereteket, ahogy a majdani kulturális funkciók pontos tartalma is tisztázatlan - a hivatalos válaszok azonban mindezeket spekulációként utasítják el. Márpedig ha valóban minden úgy halad, ahogy állítják, az év végétől Budapest Covent Gardenje átalakítja a főváros kulturális térképét.

A beszélgetés meghívott szereplőivel a fenti kérdésekre keressük a választ. Résztvevők:

Ikvai-Szabó Imre, Budapest főpolgármester-helyettese

Kovács Balázs, a Fővárosi Közgyűlés Kiemelt Fejlesztések Bizottságának tagja

Márton Imre, a CET-et fejlesztő Porto Investments Kft. ügyvezető igazgatója

Kas Oosterhuis, építész, az ONL vezetője

FRISSÍTÉS: Kas Oosterhuis a projekttel kapcsolatos jogi folyamatok miatt ügyvédei tanácsára nem vesz részt a beszélgetésen.

Az est kurátora Szemerey Samu, a moderátor Miklósi Gábor. A beszélgetést az Iparművészeti Múzeum dísztermében tartjuk, 2010. február 18-án, este 7-kor. A belépés ingyenes.

A teljes hangangyag meghallhatható itt:

Design Terminátor - lapszemle

2009-07-16T00:22:00.003+02:00

""A dologban az a legdühítőbb, hogy nem látni az ördögöt” – fogalmazott Pohárnok Mihály. Azaz egyáltalán nem világos, hogy kiknek áll érdekében a projekt hat éve tartó fékezése. Látható indok nincs a történtekre (vagy inkább a nem történtekre), ezért lehet, hogy „csak” a szokásos bürokratikus túlburjánzással állunk szemben. Miklósi Gábor többször firtatni próbálta az összeesküvés-elméletek forgatókönyveit is, de Pohárnoknak az volt a határozott meggyőződése, hogy valószínűleg nem spekuláció van a háttérben, csak nemtörődömség. Golda szerint ugyanakkor az építészeket a sikertelen Nemzeti Színház pályázat óta izgatja a terület, aminek „jövőképe máig nincs kitalálva”, ám húsz építészből húsznak van róla határozott véleménye. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ami a vízépítő mérnököknek Bős-Nagymaros, az az építészeknek a Gödör. Nem tudják elereszteni." - Bardóczi Sándor, epiteszforum.hu, Nincs megváltás — Terminátor 5

"A négyes metróéhoz lehetne hasonlítani az Erzsébet téri Design Terminál kálváriáját. Az egykori buszpályaudvart áttervezik, átépítgetik, toldozzák-foltozzák, de már viszonylag kevés ember (mondjuk: egy) hisz abban: valaha lenyisszantják itt az avatási szalagot." Szemere Katalin, Népszabadság, Design Terminál - végállomás?

"Féloldalas eszmecserét folytattak a Design Terminátor elnevezésű rendezvény előadói egymás között a Kortárs Építészeti Központ rendezvényén. Ugyan a szervezők igyekeztek minden érintettet meghívni, de hiába, azok távol maradtak az eseménytől. Spontán vélemények szerint valószínűleg nem tudtak volna mit mondani a végtelenül egyszerű, ám nyilvánvaló kérdésekre:Miért húzódik évek óta a Design Terminál átadása? Mikor fogják végre átadni?" - Tasi Katalin, 168ora.hu, Design Terminál: az épület ami van is, meg nincs is

"Pohárnok Mihály, a Design Terminál Kht. vezetője elmondta, a befejezéshez szükséges 62 millió forintról van kormányhatározat, de a közbeszerzési pályázatot még nem írtak ki. Még ez sem tudható, pontosan mi lenne az intézmény neve. Abszurd az is, hogy a Kht. hivatalosan nincs is kijelölve az épület üzemeltetésére, bár 2004-ben ezért hozták létre, hosszadalmas bürokratikus eljárás végén. 2004-ben megpróbálták a már létrehozott kht-t máshova küldeni, hat hónap telt bele, mire úgy döntöttek, a Szabadalmi Hivatal által létrehozott intézmény mégis megkaphatja az épületet, bár a határozatból ez már kimaradt. Úgy tűnik, nem igazán akarták az épületet sokan, bár nem tudni van-e konkrétan bárki, aki nem akarja, hogy a intézmény megnyíljon." Archiweb.hu, Design terminál... terminus nélkül

Nem én voltam

2009-06-27T08:45:00.005+02:00

Ennek most már tényleg szerettünk volna a végére járni. Szerettünk volna úgy felállni a vita végén, hogy meg tudjuk válaszolni:

- eddig mi volt az akadálya annak, hogy megnyíljon az Erzsébet téri Design Terminál?

- mennyi pénzbe került a meg nem nyitása?

- kik a felelősök azért, hogy nem nyílt meg?

- és végülis mikor nyílik meg?

Ám csalódnunk kellett, pedig igazán mindent megtettünk azért, hogy ezt elkerüljük: három héttel a Tálaló előtt faxon elküldtük a meghívót mind a három érintett államigazgatási szerv képviselőjének:

- Csáky Bernadett szakállamtitkárnak (Miniszterelnöki Hivatal – az ingatlan kezelője)

- Imre János főigazgatónak (Központi Szolgáltatási Főigazgatóság – az ingatlan vagyonkezelője a felújítás ideje alatt)

- Tátrai Miklós vezérigazgatónak (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – ott a tulajdonosi jog).

Aztán az történt, hogy Csáky Bernadett Imre Jánost delegálta, hogy a vagyonkezelői oldalt képviselje. Imre János azonban közvetlenül a vita előtt, vidékről hazafelé tartván rosszul lett, és azt üzente, sem részt venni, sem maga helyett mást küldeni nem áll módjában. Tátrai Miklós néhány nappal korábban faxon válaszolt: „társaságunk nem érintett az ügyben” – holott mind az ingatlan, mind a Design Terminál Kht egyformán az MNV-hez tartozó állami „vagyonelemek” – nem csoda, hogy az Iparművészeti aulájában ráhangolódásként felolvasott faxot taps üdvözölte. Az említetteken kívül elhívtuk Leposa Józsefet is, a KÖH területi felügyelőjét, aki számtalan megkeresésünkre semmilyen módon nem reagált. Így tehát bejött az a forgatókönyv, amit elkerülni reméltünk – és az általunk szervezett beszélgetéssel szervesen folytatódott az Erzsébet téri volt buszpályaudvar eddigi története.

Ezt a történetet, más lehetőség nem lévén, Pohárnok Mihály, a kht ügyvezetője, Golda János, az 1949-ben elkészült Nyíri-féle épület felújításának tervezője és Miklósi Gábor moderátor közös erőfeszítéssel próbálták rekonstruálni.

Az első nyilvánvalóan furcsa momentum 2006 őszére datálódik: az épület műszaki átadására még sor sem került, máris megkapta a kivitelezést végző Hérosz a teljesítési igazolást. Szintúgy még akkor elengedték a kezét a beruházást ellenőrizni hivatott cégnek – habár ilyesmit egy megrendelő csak akkor tesz, ha saját magának kíván kárt okozni.

De ezek a momentumok csak a nyilvánvalóak voltak. Már a kht megalakítása is egy évig húzódott (ugyan a Szabadalmi Hivatal volt az alapító, a dokumentumnak át kellett futnia a központi bürokrácián). Az utolsó pillanatban meghökkentő módon a kulturális tárca is bejelentette rá a tulajdonosi igényét, csak hogy a 2004 tavaszi alakuló ülésen a tárca megbízottja (Závecz Ferenc, akinek a talpára Gyurcsány Ferenc távozását követően kötöttek útilaput) közölje: a Design Terminál keressen magának másik épületet. Ekkor tehát úgy tűnt, kapós falat a volt buszpályaudvar – vélhetőleg máig az, de hasonlóan egyértelmű utalás arra, hogy valaki akár az ingatlan miatt, akár más okból szándékosan hátráltatná az átadást - azóta nem volt tetten érhető. „Nem látom az ördögöt. Nem lehetett megtalálni azt, aki nem akarta, de azt sem, aki akarta – rajtunk kívül” – így Pohárnok.

2006 őszén tehát kivitelező el – és csőstül jöttek a gondok. Például kiderült, hogy az épület nem kap elég energiát. A hűtés-fűtést, áramellátást biztosító hőközpontnak nincs elég kapacitása arra, hogy ellássa az épületet. És itt ér össze a Gödör a buszpályaudvarral: mivel az Erzsébet tér Nemzeti Színház utáni korszakában a buszpályaudvar épületébe még építészeti múzeumot szántak (ez csak egy amolyan gondolatkísérlet volt, hiszen a mindössze ezer négyzetméter hasznos területen ugyan nem fért volna el a Mókus utcai raktármúzeum), a két egység a közös földalatti hőközpontban találkozott össze. Logika ugyan volt ebben, de abban már hiába keressük az ésszerűséget, hogy a felújítást tervező építészeket miért zárták el ettől a páncélteremtől. Nemkevésbé rejtélyes, hogy egy építész miért nyugszik ebbe bele, mint ahogyan a Teampannon tervezői – Golda János bevallása szerint – nem firtatták az okát. A harmadik kulcsszereplő Filep Ákos, a Gödör alapos terepismerettel rendelkező üzemeltetője (hivatalosan: gondnoka), aki felől Golda határozottan „ellenállást” észlelt.

Így találták szembe magukat a tervezők azzal a helyzettel, hogy a páncélterem képtelen kiszolgálni a kiállítótérrel, irodákkal, könyvtárral és a kisebbik, József Attila utca felőli épületrészben melegkonyhával ellátott épületet. Több mint két év kellett ahhoz, hogy a helyzet megoldódjon. Míg a csúszás az ingatlantulajdonost, a megoldás a kht tulajdonosát dicséri, a szükséges 18 millió forintot ugyanis a Szabadalmi Hivatal perkálta ki. Itt feltétlenül szükséges közbevetni, hogy az épület és a kht csupán „informálisan”, a köztudatban tartozik együvé. Ugyan a kedvező politikai pillanatban, a Medgyessy Péter-féle 2003-as Európa Terv meghirdetése előtt Pohárnok járta ki, hogy a buszpályaudvar a design állami intézményének - vagyis a Pohárnok-féle régi Design Center utódának - helye legyen, ezt a kapcsolatot jogi értelemben soha semmilyen dokumentum nem rögzítette, már az Európa Terv sem Design Terminált, hanem Magyar Design Központot említett (újabb furcsaság).

Tehát: energia már van, használatbavételi engedély azonban még mindig nincs. Évek teltek el, az épület megsínylette, gazdája nem volt (idevágó epizód Miklósi Gábor archívumából: beázott a ház, több ízben lepingálták a nedvességnyomokat, mire valaki – ki más, mint az éjjeliőr? - rájött, hogy a falevelek eltömik az ereszcsatornát). A néhány foltnyi zöldterületet sosem hozták rendbe, bent az oszlopokat egyszercsak életveszélyesnek találták, egy szó, mint száz, 63 millió forintnyi javítási igény merült fel. Addigra a garanciális javítások határidején rég túl voltak, a szavatossági körbe tartozó munkák körül pedig jogvita van, ezt a Héroszon tehát nem lehet behajtani. Idén év elején kiírtak egy közbeszerzési pályázatot, amit hamarosan eredménytelennek nyilvánítottak, majd ígértek egy új kiírást június elejére – ami azóta sem jelent meg. „Úgy érzem, hogy a KSZF-nek nem profilja a beruházás” – jegyezte meg teljesen ártatlanul Golda arról az intézményről, amit kimondottan állami beruházások bonyolítására hoztak létre.

Nem csoda, hogy a helyzet megérett egy alapos vizsgálatra. A MeH belefogott egy belső ellenőrzésbe, és úgy tűnik, találtak is valamit, mert az eredményről hivatalosan semmi sem szivárgott ki. Pedig a felelősök személyén túl a kiadási oldalt is érdemes lenne megismerni: az állami kiadások 674 millió forintig követhetőek a rendelkezésre álló információk alapján, informális csatornákon keresztül viszont az a hír járja, hogy egymilliárdot is elköltöttek rá - ha ez igaz, akkor viszont hová tűnt a különbözet? A belső vizsgálat után nem sokkal – talán ezzel összefüggésben, talán nem - menesztették a KSZF főigazgatóját, Schäffer Istvánt, aki távolról sem az egyetlen olyan, a volt buszpályaudvarért felelős állami szereplő, aki a tudásával és felelősségével együtt távozott a posztjáról. Schäffer egyébként 2007. augusztusában azt nyilatkozta a Népszabadságnak, szégyellné, ha nem adhatnák át a Design Terminált 2008 első negyedévében. Szégyenével együtt tűnt el, utóda, a hirtelen rosszulléttel meglepett Imre János idén májusban jelentette ki, hogy kora ősszel nyílik a Design Terminál.

Az Iparművészeti Múzeum aulájának örvénylő díszlete alatt (organikus építészet kiállítás van a földszinten) közönségoldalról még felmerült az a kézenfekvő gondolat is, hogy esetleg a Gödör és a buszpályaudvar együttes lerohasztása lehet a szándék. Miért is ne? A Gödöré beépíthető telek, minek mellé egy újabb, ráadásul egy teljes szakmát maga mögött tudó szereplőt – ld. még a 2009. februári nyílt levelet - helyzetbe hozni? Mindenesetre komoly meglepetést okozna, ha a következő kormány a Design Terminál Kht-t és rendezvényeit látná szívesen a buszpályaudvar épületében. E tekintetben a helyzet legalább egyértelmű lesz. Csak éppen újabb behozhatatlan idő telik el addig, amíg végre valamilyen formában intézményes helye lesz a design-nak - s ez a kimaradás óriási veszteséget jelent.

S.N.

Linkek:

Magyar Design Központ - Építészeti tervpályázat
Szemerey Samu: Modern románc

Szemere Katalin: Nyitnikék

Szemere Katalin: Luca széke az Erzsébet téren

Nyílt levél

Mélyi József: Butaságunk emlékműve

Szemere Katalin: Vár a Design Terminál

Design Terminátor

2009-06-17T09:51:00.009+02:00

Az Erzsébet téri buszpályaudvart 1949-ben egy év alatt építették fel. Most 2009 júniusa van, az épület felújítását bő hét éve nem sikerül befejezni. Ott áll Budapest kellős közepén egy több mint 700 millió forintért átépített és restaurált modernista műemlék, aminek korszerű és fontos funkciót találtak ki 2003-ban. De nem tudjuk birtokba venni, sőt, még meg sem nézhetjük belülről. Miközben három éve lényegében kész van.

A Design Terminál maga az új magyar abszurd. Egy teljes szakma várja, hogy a kortárs hazai dizájn végre helyet, méltó keretet és programot kapjon. Szerencsésebb országokban szellemi műhelyek, cégek vagy komplett iparágak virágoznak fel egy jól működő dizájnközpont holdudvarában.

Ezzel szemben a mi épületünk teljesen felszerelve, üresen áll évek óta. Csak kezelője és tulajdonosa van, gazdája nincs. Az állam különböző szervezeteinek áttekinthetetlen függelmi, viszony- és érdekrendszerében se valódi okot, se felelőst, se magyarázatot nem lehet találni, hogy ez a helyzet miként állhatott elő. Csak kifogások, vállvonogatások, magyarázkodások és ígéretek vannak. Így mulat egy gazdag ország.

A Kortárs Építészeti Központ Tálaló c. vitasorozatának évadzáró rendezvényén a Design Terminál sorsával és kilátásaival kapcsolatos kérdésekre keressük a választ. Vendégünk lesz a felújítást tervező Golda János; az épület jelenlegi vagyonkezelője, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság főigazgatója, Imre János és Pohárnok Mihály, a Design Terminál Kht. ügyvezetője.

Az est kurátora Somlyódy Nóra, a moderátor Miklósi Gábor. A beszélgetést az Iparművészeti Múzeum dísztermében tartjuk, 2009. június 25-én, este 7-kor. A belépés ingyenes.

A teljes hangangyag meghallhatható itt:

Rehabirritáció - lapszemle

2009-06-17T09:40:00.003+02:00

"Magam – építész létemre – úgyszólván marslakóként vettem részt az eseményen. Nem ez az első eset, megszoktam már ezt a státuszt, és bevallom, élvezem. Az alienek mindenre őszintén rácsodálkozhatnak (feltételezve persze, hogy jóindulatú invázióról beszélünk – aki ismer, tudja, hogy az én jóindulatomhoz nem fér kétség!). Továbbá - nem lévén más lehetőségük - joguk van a dolgokat annak látni, amik, az érveket és ellenérveket szó szerint értelmezni, nem zavarja meg a tisztánlátásukat, hogy tudván tudják: XY óriási szélhámos, még a lélegzetvétele is hazug (láttuk a tévében!), Z viszont üzletileg érdekelt abban, hogy az ellenkezőjét állítsa annak, amit Q mond – és így tovább. Aki a Marsról érkezett, mint én, az tiszta, mint a hó; tetszelgek a naivitásban. Vajon mit hámozok ki a több mint kétórás szócsatából? Ahogy az egyik hozzászóló az est végén frappánsan megfogalmazta: végül is nem derült ki semmi. Kétórás vita után szép teljesítmény." - tovább a revizoronline-on (Zöldi Anna: Rehabirritáció).

"Zsákutcába került a pesti zsidó negyed rehabilitációja. Ezt semmi sem jellemezhetné jobban, mint hogy a VII. kerület polgármestere, Hunvald György előzetes letartóztatásba került – Miklósi Gábor újságíró a Kortárs Építészeti Központ legutóbbi vitafóruma, a Tálaló témáját ekként vezette fel moderátorként csütörtök este az Iparművészeti Múzeumban. A VII. kerület főépítésze, Lantos Péter mindezek hallatán távozni kívánt" - írja a Magyar Nemzet Zsákutcában a rehabilitáció című cikke.

Elmosogatás

2009-05-27T08:48:00.021+02:00

Ülnek öten a színpadon (meg a moderátor), és mondják a magukét. Vélelmezem, hogy rögtön az elején magukra maradtak, mert a közönség, hacsak nem ismeri a zsidónegyed elmúlt húsz évének minden egyes momentumát és nem vett részt építési jogból gyorstalpalón, akkor biztos nem tudta követni őket. Informálódásra kevéssé volt alkalmas a Tálalónak ez a felvonása, sőt időnként a kulturált párbeszéd formulái is elkerülték az Iparművészeti Múzeum auláját, viszont annál érzékletesebben mutatta be, hogyan válhatnak a városrész sorsával kapcsolatos döntések indítékai tökéletesen átláthatatlanokká.

Lantos Péter, Nagy Béla, Mezős Tamás, Miklósi Gábor, Perczel Anna, Beleznay Éva

Példa erre a tavaly ősz óta hatályos rehabilitációs szabályozási terv, ami körül a kb. két és fél órás diskurzus keringett. Hiszen ez volt az a terv, aminek az ötletét a 2004 óta a zsidónegyeddel kapcsolatos hangzavarban az egyetértés, vagy hát legalábbis az egyetértés látszata övezett. Mert nagy vonalakban nincs jele annak, hogy az álláspontok közelítenének egymáshoz, ez az első körkérdésnél - arról, hogy mi hátráltatja a terület rehabilitációját - kiderült. Lantos Péter kerületi főépítész - aki a bevezető után egyébként levonult a pódiumról, mert a moderátor bevezetőjét elfogultnak tartotta -, a történeti érvvel állt elő: ma csak azért beszélhetünk pufferzónáról, mert anno az Andrássy út – az utókor büszkeségének tárgya - kedvéért ledózerolták a helyén álló házakat; vagy hogy 2000-ben a fővárosi önkormányzat is áldását adta az utóbb vehemens ellenzést kiváltó bontásokat lehetővé tevő kszt-re. Perczel Anna, az Óvás! Egyesület elnöke szerint a történeti példák nem legitimálják a ma eltervezett bontásokat, különösen, amikor az európai nagyvárosok zsidónegyedeit kitüntetett figyelemmel rehabilitálják. A kszt-t jegyző Nagy Béla szerint a területtel kapcsolatos elvárásoknak és a magyar jogrend között „diszkrepancia van”, ezért a kszt nem tud eleget tenni az olyan különleges elvárásoknak, mint amelyek a Belső-Erzsébetvárossal kapcsolatban felmerülnek. Ezért szerinte nincs más megoldás, mint köztulajdonba venni azt, amire a köz akarata irányul. (Lantos Péter később azzal érvelt, hogy „ha pesti zsidónegyednek hívjuk”, „ez először is világörökség, másodszor magyar örökség, harmadszor budapesti, és csak legutolsósorban kerületi örökség. Ebből következik, hogy a megóvása nem a kerületnek, vagyis a legkisebbnek, a templom egerének a feladata.”)

Nagy Béla, Mezős Tamás, Miklósi Gábor

Perczel Anna szerint nem rehabilitáció zajlott a kerületben, hanem egy „eladási technika” érvényesült, miszerint pályázat és a lakók tudta nélkül eladták a házakat, és ami nem volt műemlék, azt le lehetett bontani – miközben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal „alávetette magát a kszt-nek” és a „semmi beleszólás” technikáját választotta. Mezős Tamás, a KÖH elnöke viszont nem látja ezt a mozgásteret, mert a KÖH csak véleményezi a kszt-t. Beleznay Éva fővárosi főépítész szerint egyrészt a Madách sétány szellemi és fizikai öröksége a ludas, másrészt a helyi szakmai és politikai vezetés, amely az új épületekben és nem az örökség védelmében látja a lehetőséget – amellett, hogy a magyar jogrend sem a felújítást, hanem az új lakásépítést támogatja.

Lantos Péter

A Tálaló második felvonása oknyomozásba fordult: a moderátor elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a rehabilitációs szabályozási terv, aminek az alakításában a kerületen kívül a főváros, a KÖH és civil szervezetek is részt vettek, végül miért torz formában került elfogadásra. Mint közismert, torz azért, mert tavaly szeptemberben az erzsébetvárosi testület két részre bontotta, úgy, hogy a lényeges módosítások a második részbe kerültek, amit csak bizonyos feltételek teljesülése esetén fogadnának el. (A rendeletet, lévén hogy a terület egy része a világörökség pufferzónája, a fővárosi képviselőtestületnek is jóvá kellett hagynia.) Nagy Béla azzal válaszolt, hogy a két részre bontás „nem szakmai tervezési kérdés”, hanem politikai döntés volt. Lantos Péter a kártérítéssel érvelt: ha ugyanis csökkentik a beépítési paramétereket, akkor az ingatlantulajdonosok kártérítési igénnyel élhetnek, ezért ők a teljes kszt elfogadásának feltételül nemcsak azt szabták, hogy a többi belső kerületben is vezessék be a beépíthetőséget korlátozó értékeket, hanem azt is, hogy a főváros vállalja át a magántulajdonosok esetleges kártalanítását. Az egyeztetések során azonban ez a szempont, a nyugalmából kibillentett Beleznay Éva szerint legalábbis - „Miért játszottuk akkor másfél évig ezt a színjátékot?” -, nem került elő. Lantos szerint viszont előkerült, és erről levelek is tanúskodnak. Beleznay szerint továbbá a kerület az utolsó döntéshozói fórumokra (az utolsó egyeztetésre illetve a közgyűlésre) nem minden ízükben egyező anyagokat hozott – Lantos viszont csak egyetlenegy verziót ismer, és Beleznay hazudik, ha mást állít: „Hazudni itt nem lehet” – kiáltotta. Az epizód kétségkívül az este mélypontja volt.

Perczel Anna, Beleznay Éva

Ezt követően a másik ok került sorra, ami miatt a kszt-t nem a kezdeti elvárások szerint fogadták el. Hunvald György és Mezős Tamás még 2007 végén jelentette be, hogy a kszt-hez értékleltárt készít a KÖH - ám ez végül nem került bele az anyagba. A leltár elkészült ugyan, de Perczel Anna szerint először a KÖH-elnök átalakíttatta „építész- és befektetőbaráttá”, majd a négy kötet eltűnt, olyannyira, hogy még a KÖH archívumában sem férhettek hozzá a kutatók. A Tálalón a KÖH elnöke erre nem tudott kielégítő magyarázatot adni: „Nem tudom miért nem épült be a kszt-be. Aki intézte, már nem dolgozik a KÖH-nél, nem tudok válaszolni” – ami természetesen nem tisztázza, hogy miért volt szükség egy független jogvédő szervezet közbenjárására, hogy végre nyilvánosságra hozzák az anyagot. (Nota bene a bírósági végzés még nem jogerős, így az anyag továbbra sem hozzáférhető, ugyan Mezős levetíttetett belőle néhány oldalt a Tálalón.) Nagy Béla az értékleltár hiányát nem tartja „a terv hiányának”, hiszen a kszt minden védelmi kategóriának eleget tesz és részletes értékvédelmi adatokat is tartalmaz. Perczel Anna szerint az értékleltár attól függetlenül tisztázta volna a beavatkozás korlátait, hogy egy ház műemlék-e avagy sem. Így az olyasfajta öszvér épületeket, mint amilyet például a Síp utca 8-10-be vagy a Klauzál utca 7-9-be terveztek (utcai traktus megmarad, a hátsó szárnyak helyére hét vagy több emeletes épületrészt emelnek), kiszűrte volna. Nyilvánvaló azonban, hogy egy értékleltárhoz való igazodás csak egy lenne a részmegoldások közül - aki viszont ennél is többet vár, annak egy egészen más politikai és jogi környezet kialakulásában kell reménykednie.

A teljes hanganyag meghallgatható itt.

S.N.

Rehabirritáció - Hétker

2009-05-13T10:49:00.009+02:00

A Belső-Erzsébetváros sorsa pontosan modellezi azokat a városfejlesztési dilemmákat, amelyekkel a lerobbant, de mind építészeti és urbanisztikai, mind a közösségi emlékezet szempontjából felbecsülhetetlen értékű ingatlanállományt megöröklő önkormányzatok küzdenek. Az önkormányzati törvényből következően ezekre a dilemmákra minden egyes önkormányzat maga kell, hogy választ találjon - csakhogy a hetedik kerület vezetése sohasem rendelkezett világos, széles társadalmi támogatással bíró, a rehabilitációt szem előtt tartó fejlesztési koncepcióval.

Kertész utca

Ehelyett a 2000-es évek elejétől látványos belső-erzsébetvárosi változások - különösen a régi pesti zsidónegyednek nevezett világörökségi területen - azt a retorikát tükrözték, mely szerint a rehabilitációnak nevezett folyamat során a kerület a hangsúlyt nem a negyed egyedülálló arculatának megőrzésére, hanem a lakók életkörülményeinek javítására helyezi. Bár nem lett volna szükségszerű, mindez az épületállomány és a belső-erzsébetvárosi élettér degradálását eredményezte, s nem mellesleg lakosságcserével is járt.

Holló utca

A folyamat, amit az épületek eladását övező botránysorozat kísért – és a közelmúltban a polgármester letartóztatása tetézett –, minden korábbinál ékesebb bizonyítéka annak, hogy a negyed eddigi megújítására tett lépések rossz lépések voltak. A régi épületek helyén építészetileg értékelhetetlen, az évszázados városszövetet megbontó új házakat látunk, melyek - miután a lakások többségét külföldi befektetők vásárolták meg - konganak az ürességtől. Belső-Erzsébetváros tavaly szeptemberben elfogadott új, „rehabilitációs” jelzővel ellátott szabályozási terve nem veszi figyelembe sem azt, hogy műemléki jelentőségű területről van szó, sem azt, hogy a negyed Budapest világörökségi területei közé tartozik - vagyis jogilag is kifogásolható alapokon született meg.

Klauzál utca 7-9

A Kortárs Építészeti Központ Tálaló c. vitasorozatának következő estjén a rehabilitáció dilemmáiról, az érvényes szabályozásról, az érintett szervek felelősségéről és alternatív rehabilitációs koncepciókról lesz szó. A vendégek: Beleznay Éva fővárosi főépítész; Lantos Péter Erzsébetváros főépítésze, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke; Nagy Béla, a MűHely Rt. igazgatója, az új szabályozási terv készítője valamint Perczel Anna, az Óvás Egyesület elnöke. A vita moderátora Miklósi Gábor újságíró (Index), a sorozat kurátora Somlyódy Nóra újságíró (Magyar Narancs). A beszélgetést az Iparművészeti Múzeum aulájában tartjuk, május 21-én, csütörtökön, este 7 órakor. A belépés díjtalan.

Vári visszhang

2009-04-26T23:39:00.008+02:00

"Csalódnia kellett annak, aki úgy ment el a Tálalóra, hogy ott majd látványos vita után kiderül, konkrétan miért nem épült meg Kis Péter nagyon kecsegtető, markáns és izgalmas terve, amivel megnyerte a Honvéd Főparancsnokság (HF) rekonstrukciójára kiírt tervpályázatot 2004-ben. Vagy hogy mi volt az, ami egyre csökkenő színvonalú tervváltozatok kikényszerítése árán is csak egy vastag nullát eredményezett. Be kellett érni annyival, hogy minden jel szerint most is a pártpolitika nevű hülyegyerek tette tönkre a bulit (plusz a szokásos inkompetencia és közöny)" - írja Török Tamás az epiteszforum.hu-n.

"A mélypont ott látszik a hatvan éve szétlőtt Honvédfőparancsnokságon, a Király utcai undormányokon, a szóda helyén épült vércikin, az agyonzsigerelt tereinken, az elépített kilátásokon, az építészeti szeméttel telerakott Duna parton. A mélypont nem a szavakban van. Pláne nem az igazságban. Hanem a tettekben. Ahogy kollégák egymást torkát harapják egy megbízásért, ahogy egymást inszinuálva járatják le hivatásukat. A mélypont ott van, ahogy kígyónyelvvel fiatal szakembereket korrumpálnak, ahol etikáról, ideáról vallott nézeteket sároznak. A mélypont abban a suttyóságban van, ahogy mi magyarok létezünk. A mélypont ott van, tisztelt elnök úr, hogy ön, ezek után még mindig regnál. Ez a mélypont. " Bejegyzés a wérgidán.

"Mint kiderült, a szokásos egymásra mutogató, sérelem-emlegető, kompromisszumképtelen, szereptévesztéses, politikai nyomásos szerencsétlenség miatt csődtömeg a budai Vár déli részének palotaegyüttese. Pedig még az sem mondható, hogy külön-külön ne lett volna igazuk saját sérelmeikben a résztvevőknek. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy az egész rekonstrukció alapjában véve reménytelen, mivel nincs egységes hosszú távú felújítási-hasznosítási koncepciója, amit lépésről lépésre meg lehetne valósítani" - írja Kiss Ádám a Hírszerzőn.

Az állatkert-metafora – VÁRra várva

2009-04-17T12:56:00.040+02:00

Tudtommal ez volt a legelső nyilvános alkalom, amikor a várról, közelebbről a Honvéd Főparancsnokságról zajló vitán nemcsak az építészek és a kerületi főépítész, a KÖH és a vagyonkezelő Budavári Kht képviselője volt jelen, hanem az I. kerület polgármestere is. Ez finoman árnyalta az elmúlt közel öt év különféle vári tervekkel kapcsolatos kálváriáit, ha nem is lendített túl azon a kimerítően ismert helyzeten, amit a kibékíthetetlen álláspontok, hitek, meggyőződések, vélelmek és egyéni lobbik vetélkedése feszített ki a vár köré. Hacsak nem elégszünk meg annyival, hogy a két nagy politikai tömb az utóbbi évek egyik véres meccsét pont a várban játszotta le, aminek a kárát mindenekelőtt maga a vár látta, aztán mindazok, akik abban reménykedtek, hogy ez a folyamat végre eredménnyel is jár, meg azok is, akiknek fáj, hogy 350 millió forint költődött el - csupán az előkészítésre. Ne elégedjünk meg ennyivel: hosszú a veszteséglista a nagypolitikai szint alatti régióban, hiszen az ügy szereplői mind helyi politikai, vagyonkezelői, mind hatósági és építészi frontokon látványos csődöt mondtak abban, hogy nyitottak és alkalmasak lennének az érdekek összeegyeztetésére. Ehelyett többfrontos harcot vívtak - s ha mindenki többfrontos harcot vív, akkor előbb-utóbb maga is belegabalyodik. Noha négy hónap alatt mindenki kiengedhette már a gőzt, az álláspontok árnyalatnyit sem változtak. (Illetve bevitorlázott egy új, nyilvánosan kimondatlan kérdés: mit kíván majd Orbán Viktor?)

Nagy Gábor Tamás, Aczél Péter, Somogyi Gabriella, Mezős Tamás, Zoboki Gábor, Kis Péter, Miklósi Gábor

A vitát egy pozitivista buzgalommal összeállított kronologikus bevezetővel kezdtük, utána sorjáztak a jelenlévők értékelései a mostani helyzet, vagyis az uniós támogatás elbukásának okairól. (A szereplők a meghirdetettől kicsit eltérő összetételben Kis Péter és Zoboki Gábor építészek, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Somogyi Gabriella projektfelelős a beruházó Budavári Kht. részéről (aki Szőke Balázs ügyvezető helyett ugrott be az utolsó pillanatban), Budavár főépítésze, Aczél Péter, és Nagy Gábor Tamás polgármester voltak.) Nagy Gábor Tamás és Aczél Péter szerint a kormány „nem tekintette partnernek” az ellenzéki önkormányzatot: miután 2007 nyarán befutott az uniós pénz ígérete, a kormány a szűk határidők miatt erőből nyomta a terveket, és idővel már bármibe belement volna, csak ne vesszen oda a támogatás. Az önkormányzat négy évig (a 2004-es pályázat és 2008 áprilisa között) állítólag még terveket sem látott – noha ezt a nyilvánvaló képtelenségnek hangzó állítást a kht képviselője visszadobta azzal, hogy a tervek a számtalan hivatalos és nem hivatalos találkozón éppenséggel minden alkalommal hozzáférhetőek voltak. A másik, kézzelfoghatónak tűnő érv az volt, hogy Kis Péter 2004-es pályamunkája (ld. még: „rózsaszín lebegő test”) nem volt megvalósítható („úgy hallottam” - mondta a polgármester) – de ezt meg Kis tette helyre azzal, hogy két építész - Finta József és Ekler Dezső - adta a nevét ahhoz, hogy a terv műszakilag kivitelezhető.

Somogyi Gabriella, Zoboki Gábor

A politikai csatározáshoz hozzátartozik, hogy a kormány tavaly tavasszal, amikor látszott, hogy a kerület csiki-csukit játszik (hol hajlandó lett volna módosítani a szabályozási terven, hol nem, ld. tervtanács 1, 2, 3, 4, 5) egy olyan rendeletet hozott, amivel a szakhatósági döntést a közigazgatási hivatalhoz rendelheti. A kerület akkor nyúlt a változtatási tilalomhoz - nyilván jól tudva, hogy ez törvénytelen - amikor úgy tűnt, a tervet valóban lenyomják torkukon. Ezzel nemcsak a főparancsnokság sorsa pecsételődött meg egy újabb, beláthatatlan időre, hanem az azt környező, a kht által az uniós pályázatba bedolgozott kisebb projekteké is (úgymint a Szent György tér rendezése, a nyugati oldal előkészítése fejlesztéseknek, a vízhordó lépcső, a várat délről és nyugatról ölelő parkok rendbehozása stb), hiszen mindez együtt képezett egy, az uniós szabályok szerint megbonthatatlan projektet. Ezek a kisebb projektelemek egyébként főépítészi szemmel gyenge lábakon álltak, Aczél szerint ezek helyett akut ügyekkel kellett volna foglalkozni, mint például az összedőléssel fenyegető barlangrendszerrel vagy a várbazár rekonstrukciójával (amire mellesleg van fejlesztő, csak az elképzelés „plázás” jellege miatt az önkormányzat évek óta blokkolja a megvalósítását).

Nagy Gábor Tamás, Aczél Péter, Somogyi Gabriella

Hogy melyik az erősebb: a zsigeri politikai ellentét vagy a vitán is teret nyert, építészeti tervekkel kapcsolatos kerületi érzelmek, azt csak sejteni lehet. Mindenesetre az utóbbihoz tartozik a Kis Péter-féle 2004-es terv, majd annak számtalan mutációja, mégpedig azért, mert az önkormányzat szerint „a történelmi helyszínhez a tervek nem illeszkedtek”, és „szépek” sem voltak, nem törekedtek „harmóniára a környezettel”. A „lebegő tetős megoldás a tervasztalon jól néz ki, de nem tudtam elképzelni, milyen lesz a valóságban” – jelentette ki a polgármester, derültséggel elegyes felháborodást kiváltva a közönségből. A kerületi vízió arról, hogy mi kellene a rom helyére, egy ponton csak kibukkant: legszívesebben az eredeti épületet látnák ott viszont. Mivel a tavaly háromhavi rendszerességgel összetrombitált tervtanácsok egyike sem mutatott fel „megnyugtató” eredményt a főépítész szerint, ezért a szakmai grémiumok állásfoglalásait nem tekintették mérvadónak, mert az érintettek véleményét, így a várbeli lakosokét, azok nem tükrözték. Ez persze felveti azt a kérdést, hogy mire való a tervengedélyeztetések jogi szabályozása és szakmai kontrollja, amit a tervpályázat, a megbízó és az építész közötti szerződés illetve a tervtanácsok jelölnek ki, ha ezek a stációk politikai-egyéni-érzelmi megfontolásokból nemes egyszerűséggel kikezdhetők és felülbírálhatók. Illetve mire jó az engedélyezési procedúra, ha látványosan, és nem a várban először, csak maszatolásra és nem egyértelmű állásfoglalásra futja belőlük?

Kis Péter, Miklósi Gábor

A többiek a projekt előkészítetlenségéről beszéltek és előszeretettel hivatkoztak arra a közhelyes (ám igaz) tézisre, hogy a kommunikáció kultúrájának hiánya minden dolgok rákfenéje. Somogyi Gabriella önkritikát gyakorolt a kht nevében, közölve, hogy a kht-nak „nem volt elég ereje, hogy a konszenzust elérje”. „Vagy nekünk nem volt elég erőnk, vagy mögülünk tűnt el az erő” – mondta sokat sejtetően, a kht korábbi, tíz évig működő ügyvezetőjének tavaly őszi hirtelen leváltására is utalva. Kis Péter szerint a rendszerváltás óta eltelt idő „amatőr gerillacsapatok lelkes próbálkozásával” telt arra, hogy „valami történjen”, amin talán egyszer egy „útlevéllel érkező fantasztikus tudású építész” fog túllendíteni. Zoboki Gábor nem menne külföldre a megoldásért, mondván: elkélne egy olyan „államférfi” vagy „építész”, aki az egész élére áll – éppen csak az nem hangzott el, hogy ez a valaki ő maga lenne. (A társtervezőként való feltűnését egyébként azzal indokolta, hogy Kis Péter kérte fel erre, és a szerepe „adminisztratív műszaki segítségnyújtás” volt – amit Kis nem kommentált.)

„A politika nem ért hozzá, a szakma dolga, hogy kitalálja, milyen legyen Budapest”, tehát aki a Honvéd Főparancsnoksággal foglalkozik, annak a vár következő 25 évével is foglalkoznia kell. Zobokinak ez az állítása tetszett a jelenlévőknek. A KÖH elnöke is azt hangoztatta, hogy az előkészítetlen pályázati kiírásban kódolva volt a végeredmény, hiszen az kiragadott egy elemet a „várhegyből mint entitásból”, anélkül, hogy a vár épületeinek funkcióját alaposan átgondolták volna. Az köztudott, hogy ez akkor, amikor az uniós pénz feltűnt a horizonton, nem zavarta a KÖH elnökét – és erre a beszélgetés utolsó szakaszában rá is kérdezett valaki a közönségből: 2007-ben miért lobbizott azért, hogy ne Kis legyen a tervező, akinek érvényes szerződése volt a kht-val? (Akkor Mányi István vezetése alatt fiatal építészeket próbált helyzetbe hozni, akiket a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálaton keresztül bíztak volna meg, ld. wergida.blogspot.com.) „A KÖH elnöke mindenben gondolkodott, ami jó megoldás” - mondta. Moderátori megjegyzésre, miszerint mindez zárt ajtók mögött zajlott, érdemben már nem reagált, csak a mikrofon gerjedt be a kezében. Nagy Gábor Tamás egy kampánybeszédnek is betudható monológ keretében vázolta fel, hogy a mostani nem a nagyívű elképzelések kora, az majd akkor érkezik el, ha „visszatalálunk a közösségi értékekhez”, és a társadalom túl lesz „a jelenlegi politikai és kulturális meghasonlottságán”.

Az viszont, hogy a továbblépés demokratikus, és a konszenzushoz közelebb vivő útját nem a politikai hatalmat birtoklók egyéni ízlése, valamiféle autoriter fellépés vagy egy új aranykor beköszöntése, hanem például egy városépítészeti ötletpályázat jelentené, ezt a szempontot csupán egyvalaki dobta be, ő sem a szereplők, hanem a közönség soraiból szólalt fel. Ha már pályázat viszont, akkor kristálytiszta funkciómeghatározás is kell hozzá – ami a 2004-es kiírás és a 2007-es, unióssá vált projekt mögül is hiányzott – és ezt a terület gazdáinak együtt kell kezdeményezniük.

Noha nem mondhatjuk, hogy a vita közelebb vitte egymáshoz az álláspontokat, azt elérte, hogy a pozíciók elég világosan kirajzolódtak, s már ez is több a semminél. Fél tíz körül egy bon mot-val zárult a Tálaló: Kis Péter szerint az Állatkerti rekonstrukció élő példája lehetne egy nehéz projekt megvalósításának. Mire a moderátor csak annyit mondott: az Állatkert a metafora szintjén a jelen helyzetre is működik.

Legközelebb a Design Terminállal folytatjuk.

S.N.

A beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható:

VÁRra várva

2009-04-10T10:43:00.037+02:00

2009. április 16., csütörtök 19h
Iparművészeti Múzeum (díszterem)

Egy ország közállapotairól sokat elárul, hogy miként bánik kiemelt épített kulturális örökségével. Budapest 65 éve nem jut dűlőre a Budai Várral. Különösen bántó a Honvéd Főparancsnokság romjának évtizedes rendezetlensége.

Honvéd Főparancsnokság

Abban nincs vita, hogy az ország talán legreprezentatívabb helyszínén, a Szent György tér és Dísz tér között éktelenkedő műemléktorzót a helyszínhez méltó, a kortárs építészeti értékeket tükröző új keretbe kell foglalni. Amikor azonban a megvalósításra kerül a sor, hamar kiderül, hogy lehetetlen vállalkozásról van szó.

Hiába méltatta szuperlatívuszokkal a győztes tervet a politikai döntéshozókat is a tagjai közt tudó zsűri: a 2004-ben kiírt tervpályázat sorsa és máig húzódó fejleményei, miközben tűélesen kirajzolták a beruházással kapcsolatos szakmai törésvonalakat, arra is rávilágítottak, hogy a történet szereplői mennyire mocsaras talajra tévedtek. A politika ugyanis menet közben leplezetlenül felbolygatta a fejlesztés jogi és intézményi hátterét.

Kis Péter, 2004

Az összekuszálódó hatalmi és szakmai erőviszonyok közepette a nyertes pályamű megépülésére az építésszel kötött szerződés ellenére immár semmi esély. A kerület változtatási tilalmat rendelt el a környékre, a pillanatnyi állás szerint az épület felújításának pénzügyi alapját képező uniós forrás elvész, miközben a projekt holtvágányra kerülésének pontos okai és körülményei tisztázatlanok. Ugyanígy azt sem tudjuk, hogy a Várban tervezett egyéb, esélyesebb beruházásokról, így a Lovardáról, a Vízhordó lépcsőről és a kertek felújításáról ki döntött, és hogyan választották/választják ki a közreműködőket.

A külső gondok mellett szép számmal akadtak szakmai problémák is. Nem tudható, hogy milyen fejlesztési koncepciók ütköztek a tervpályázat kiírása előtt és után. A tendert úgy írták ki, hogy nem tisztázták, a majdani épületnek pontosan milyen funkciót szánnak. Különböző hatalmi vonalak mentén új építészek vonódtak be a tervezésbe, ám hogy miként kapták a megbízást és miért fogadták el, az máig nem világos – miként az is vitatott, hogy a tervpályázat megnyerése milyen jogokat biztosít.

Kis Péter, Zoboki Gábor 2008 november

A Kortárs Építészeti Központ „Tálaló” című vitasorozatának következő rendezvényén ezeket a témákat boncolgatjuk. Vendégeink lesznek Kis Péter és Zoboki Gábor építészek, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Szőke Balázs, a beruházó Budavári Kht. ügyvezetője, és Budavár főépítésze, Aczél Péter.

Linkek:

A tervpályázat eredménye (2005 február)

A kiíró hozzászólása

Nyomkövetés Wérgida blogján

Egy lelkesítő ház. Interjú Kis Péterrel (2007 október)

A Budavári Kht az uniós projektről

Jött egy Nemzeti Színház-2 történet? (2007 november)

Miért nem sikerült 1945 óta a Szent György tér beépítése? - "16 este Zugligetben" (2008 február)

Négy tervtanács (2008):

Tűz és víz: a budavári Szent György tér új fejezete

Csont nélkül – a Szent György téri terv újabb verziója

(Magas) tetőpont

Itt az ötödik — a Dísz téri terv átdolgozásában Zoboki Gábor is részt vett

Elúszó uniós támogatás (2008 november)

Városháza - lapszemle

2009-03-23T15:54:00.015+01:00

"A Városháza Fórum körötti káoszban próbált meg rendet vágni a Kortárs Építészeti Központ azzal, hogy új programsorozata, a Tálaló első estjén az ikonikusnak indult, de sokak által kárhoztatott beruházással foglalkozott, egymás mellé ültetve szakértőt, várospolitikust és építészt. A március 19-én rendezett esemény legmeglepőbb jelenete alighanem az volt, amikor a Budapesti Építész Kamara elnöke a Fórum meg nem épülésére fogadott a főváros megbízott főépítészével – egy üveg pezsgőben" - írja a hg.hu. Tovább: Városháza Fórum: vita már van, konszenzus nincs
"Megizzasztotta Erick van Egeraat sztárépítészt és Beleznay Éva megbízott főépítészt az indexes Miklósi Gábor a Kortárs Építészeti Központ által szervezett vitasorozat, a Tálaló első kerekasztalbeszélgetésén. A téma – mi más lehetett volna – a Városháza Fórum, vagyis az ideiglenes Városháza park beépítése, részben üzleti hasznosítása és a Városháza tömbjének átépítése. A pályázaton nyertes Egeraat irodája azóta csődbe ment, a világgazdasági válság felülírta a korábban működőképesnek látszó üzleti koncepciót, ám a fővárosi önkormányzat egyelőre nem ismeri be a projekt bukását. Egeraat a vitafórum napján kiadott sajtóközleményben jelentette be, hogy EMEM Budapest Kft.néven új irodával folytatja budapesti tevékenységét" - írja az epiteszforum.hu. Tovább: Kínos kérdések órája

"Erick van Egeraatot kíváncsian várta a hallgatóság. Egyesek szerint a neves építész szakasztott úgy néz ki, mint Pumukli és Mickey Rourke keresztezése. Miklósi első körben azt feszegette, miért nem előzte meg nagyobb társadalmi vita, hogy mit szeretnének az emberek a város eme fontos közterületére, de ezt Beleznay Éva lecsapta azzal, hogy szerinte volt párbeszéd, hiszen már évtizedek óta tanakodnak az aktuális városvezetők, hogy mi épüljön a helyen" - így az index.hu. Tovább: A Városháza fórum a csődbe ment építész mentőöve

"...És mégis: végül monológokat és monodrámákat hallottunk. Nem derült ki például, vajon jogos-e a vád, miszerint a városvezetésnek nincs igazi koncepciója a terület működtetésére vonatkozóan, hogy vajon megvalósítható-e a projekt PPP beruházásként, közpénz igénybevétele nélkül, hogy egyáltalán szükség van-e a Belvárosban efféle fórumra, sőt még az sem, hogy a csődbement iroda dolgozói reménykedhetnek-e fizetésben. Az Építészkamara elnöke – némileg meglepő és vitathatóan ízléses módon – félhavi fizetését ajánlotta tétként, arra fogadva, hogy a terv, sok más nagyratörő elképzeléshez hasonlóan a kukában végzi. Ezzel szemben meggyőzőnek tűnt, hogy a baljós és bizonytalan jövő elé néző terv építészeti minősége nem kérdőjelezhető meg. " - írja a revizoronline. Tovább: Tálalva

"Néhány hónapja folyamatosan vitatott beruházás a Belvárosban létrehozandó új Városháza Fórum. Értéke több tizmilliárd forint, tervezője Erick van Egeraat, akinek mind budapesti, mind holland irodája csődöt jelentett. A napokban egy nyilvános szakmai vitán gyűltek össze az érintettek. A vita vége az lett, hogy az Építész Kamara elnöke féléves fizetését feltette egy fogadásra: Biztos benne, nem fog megépülni az új Városháza" - 168óra, Abszurd fogadás a budapesti Városházán

Terítéken a Városháza Fórum

2009-03-23T15:29:00.030+01:00

A KÉK Tálaló sorozatának első alkalmával a Városháza Fórum került terítékre. Próbáltunk minél több vitás kérdésnek a végére járni, mégpedig a megszokott építészeti beszélgetésekhez képest rendhagyó módon: kordában tartva az elszabadulni hajlamos monológokat. A KÉK-et elsősorban az foglalkoztatta, hogy mennyi realitása maradt annak, hogy a Városháza épületének bővítése az évekkel ezelőtt eltervezett módon, azaz közpénz ráköltése nélkül valósuljon meg. Hiszen az időközben beütött pénz- és hitelválságban a projekt megvalósításáért induló befektetők és potenciális hitelezőik nyilván ezerszer is átgondolják, belevágjanak-e egy rizikós beruházásba.

A fővárosi önkormányzatot ez nem késztette visszalépésre, legalábbis Beleznay Éva főépítész a korábbiakhoz képest változatlan tolmácsolásban adta vissza a projekt lényegét: továbbra is abban gondolkodnak, hogy az anno befejezetlenül maradt Martinelli-féle kaszárnyában csak a reprezentatív önkormányzati funkciókat tartják meg, amit pedig nem használnak, azt üzleteknek, éttermeknek, kávézóknak, irodáknak adják bérbe. A bővítés az 1140 fős apparátus nagy részének átköltöztetésével jár az új szárnyakba – vagyis a költözés a kínálkozó alkalom dacára nem jár együtt a szervezet racionalizálásával.

A tervet Erick van Egeraat, a nyertes terv szerzője sztárépítészhez méltó módon ismertette, hatalmas asszociációs hálóba fonva az építész szerepéről alkotott elképzeléseit, gyermekkori emlékképeit, az új lipcsei egyetemi projektjét, és például az amszterdami városháza hangversenyteremmel közös együttesét. Prezentációja annak a hangsúlyozására futott ki, hogy a városháza mindenkinek épül, és a fenntarthatóság kulcsa a multifunkcionalitás.

Erick van Egeraat

Vagy a lényeg talán mégis más volt: hogy a cégei köztudott csődje ellenére zökkenőmentesen működőnek mutassa be praxisát. Ami a céges ügyeket illeti, éppen a Tálaló napján szétküldött sajtóközleményből derült ki, hogy Egeraat EMEM Kft néven új céget alapított, amely továbbviszi a megmaradt projekteket. Az este első meglepetése az volt, amikor a moderátor Miklósi Gábor azt firtatta, mi lesz a sorsa a budapesti munkatársak kifizetetlen számláinak. Egeraat döbbenten tért ki a válaszadás elől – mondván: „a téma nem erre a fórumra, hanem a bíróságra tartozik” -, pedig joggal merül fel, hogy a közszféra által kezdeményezett legnagyobb beruházás tervezőjének miért lenne takargatnivalója a nyilvánosság előtt.

Beleznay és Egeraat után Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke ellenzéki húrokat pengetett, noha végig nem derült ki, konkrétan mi az oka erre. Mármint azon túl, hogy tapasztalata szerint a Városháza épületén „átok ül”. Az elmúlt húsz évből számtalan terv és tervpályázat eredménye nem valósult meg a helyszínre, amiből szerinte egyenesen következik, hogy a jelenlegivel sem lesz ez másképp, amellett, hogy a város vezetése egyébként „nem tudja, mit akar”. Hogy az épület így marad, arra egy pezsgőben fogadott a főépítésszel.

A beszélgetés arra is alkalmat adott, hogy ismét felmerüljön az elemi ellentmondás a főváros kommunikációja és tervei között. Ha a Budapest Szíve program a forgalomcsillapítás, a gyalogos belváros eszméje mellett tette le a voksot, akkor hogyan illeszkedik ebbe a koncepcióba a beépítendő terület által vonzott forgalom és a kiszolgálására tervezett 1300 fős mélygarázs? Beleznay szerint ez nem ellentmondás, hiszen a környező közterületi parkolók kerülnek a föld alá, másrészt viszont a parkolószámra vonatkozó előírásokkal nem tudnak mást tenni, mint engedelmeskedni nekik, és esetleg a módosításukat kezdeményezni. Fegyverneky Sándor országos főépítész egy laza mondattal vágta át a gordiuszi csomót: Nem érdemes ezen morfondírozni, megépül a parkoló, később majd lehet másra használni.

Beleznay Éva, Eltér István, Fegyverneky Sándor, Miklósi Gábor

A Városházánál a kormányzati negyed után másodszor kipróbált új tervpályázati rendszert (vagyis ami immár a közbeszerzés hatálya alá tartozik) rengeteg kritika érte, hiszen az előminősítést követő fordulóban a tizennyolc indulóból hatot formai okokból kizártak; a pályázati dokumentáció ára nem a fiatal irodák malmára hajtotta a vizet; a külföldiek mezőnye, összevetve nemzetközi pályázatokéval, meglehetősen szűk volt. Fegyverneky és Eltér viszont úgy látja, a rendszer olyannyira kiváló, hogy Angliában is ezt kívánják bevezetni. Fegyverneky szerint, mivel a kivitelező az engedélyes terv megvalósítására szerződik, nem lesz módjában a tervet a maga szája íze szerint átfogalmazni, spórolni rajta. Az este egy későbbi pontján Michael Smithing, a Colliers ingatlantanácsadó cég igazgatója viszont éppen ebben látott veszélyt, hiszen az önkormányzat és a tervezőszakma gondolkodása nem biztos, hogy harmonikusan összevág a megvalósíthatósághoz fűzött elvárásoknak – amelyek egyébként is csak egy távolabbi időpillanatban lesznek kristálytiszták.

Michael Smithing, Beleznay Éva

Smithing egyébként úgy látta, ma sem lehetetlen az a konstrukció, amit még 2007-ben dolgozott ki a C.B. Richard Ellis. De leszögezte, hogy ami egy-két évvel ezelőtt „tuti projektnek” tűnt, egy év múlva kiszámíthatatlan feltételeket fog támasztani. Ezen a ponton vált világossá, hogy a városháziakban mégis van egy kicsiny hajlandóság arra, hogy a válságot is bekalkulálják a tervbe, s ennek megfelelően dolgoztassák át a megvalósíthatósági tanulmánytervet. Konkrétan arról van szó, hogy a kulturális funkciókra mégiscsak költenének (hogy miből és mennyit, az nem derült ki). Ettől viszont a moderátor döbbent le, akitől már csak egy megjegyzésre futotta, miszerint egymilliárdot emésztett fel például a Design Terminálnak szánt Erzsébet téri buszpályaudvar felújítása, csak azért, hogy üresen tátongjon – s hogy ezt nem a főváros, hanem az egyik minisztérium követte el, csupán részletkérdés a budapesti kulturális térkép szempontjából.

S.N.

A beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható:

Városháza Fórum

2009-03-10T22:54:00.048+01:00

2009. március 19., csütörtök 19h
Iparművészeti Múzeum

Évtizedekig bámultuk a lehetetlen bazársort a Károly-körúton, és csak halkan reménykedtünk, hogy egyszer majd felváltja valami más. Valami, ami funkciójában, építészeti-gondolati igényességében és kivitelezési színvonalában is méltó Budapest egyik legizgalmasabb, központi helyszínéhez.

Ám hiába született meg a döntés már a 90-es évek közepén, a bazárok elbontására a bürokrácia, majd a bérlők ellenállása miatt tíz évig, 2005 nyaráig kellett várni. A helyére ideiglenes park „épült”, a jövőbeni hasznosítás előzményeként.

Az események 2008-ban gyorsultak fel, amikor a Városháza építészeti tervpályázatot írt ki a terület hasznosítására. A kiírás egy a köz- és kulturális funkciókat a kereskedelmiekkel vegyítő, izgalmas épület megtervezéséről szólt, amire ti zenkét érvényes pályamű érkezett. A Károly körút felé megnyílt területet új térfallal lezáró terv szakmai fogadtatása vegyes volt, ez azonban inkább városfejlesztési és koncepcionális kérdés, semmint a tervpályázat és a fejlesztési előkészületek transzparenciájának fokmérője. Igaz, jó lett volna már a kezdetektől tudni, hogy milyen érvek és számítások szóltak a favorizált beépítés illetve az elvetett parképítés mellett. Nem tett jót a Városháza Fórum ügyének, amikor kiderült, hogy a pályázat nyertese, a holland Erick van Egeraat pesti, majd rotterdami tervezőirodája is csődbe ment.

Erick van Egeraat terve

A Városháza Fórum a tervek szerint PPP konstrukcióban épül meg: a magánberuházás megtérülését a koncesszió ideje alatt a kereskedelmi funkciók bevételeiből kell majd biztosítani. A megváltozott gazdasági klíma miatt azonban kérdés, hogy a régi feltételek mellett megvalósítható-e a fejlesztés.

A Tálaló első vitáján ezekről a problémákról kísérlünk meg nyíltan, és a kényes kérdéseket nem megkerülve beszélgetni a projekt kulcsembereivel. Vendégünk lesz Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze, Erick van Egeraat építész, Eltér István, a Magyar Építészkamara elnöke, Fegyverneky Sándor országos főépítész, a tervpályázat zsűrijének társelnöke és Michael Smithing, a Colliers International Hungary ügyvezető igazgatója. A vitára egy moderált pódiumbeszélgetés keretében került sor. A vitasorozat kurátora Somlyódy Nóra újságíró (Magyar Narancs), a beszélgetést Miklósi Gábor újságíró (index.hu) vezeti. A kétórás, ingyen látogatható beszélgetéseket minden hónapharmadik csütörtökén, az Iparművészeti Múzeum aulájában tartjuk, este hét órakor.