2010. nov. 7.

„Itt nincs megmentendő érték”


A Tálaló őszi szezonjának megnyitása ugyan kissé későre tolódott, ám annál hevesebb érzelmeket váltott ki. A beruházás nem csak azért borzolta a kedélyeket, mert egyszerre öt belvárosi épület teljes lebontásával számol, hanem mert az úgynevezett „építészeti hangsúlyképzés” lehetőségével élve, magasságával meg kíván jelenni a budapesti panorámában. Kifogások érték a projekt méreteit és kommunikációját, valamint odáig szinte mindenki eljutott a beszélgetés különböző fázisainál, hogy szidja kicsit a jogi és szabályozási környezetet. A beszélgetés résztvevői – Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, Cselovszki Zoltán, Belváros-Lipótváros főépítésze, Csipak Péter, a Csipak Acqusitions elnök-vezérigazgatója, Fegyverneky Sándor, volt országos főépítész, Kalmár László, építész, a MÉSZ elnökségi tagja, valamint Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke – ezeket a kérdéseket járták körbe az október 28-án, az Iparművészeti Múzeumban megrendezésre került vitaesten.


Elekes András, a Csipak Péter érdekeltségébe tartozó Immobilia Zrt. vezérigazgatója ismertette a Foster + Partners építésziroda által készített tervet. Elekes nem mulasztotta el felhívni a hallgatóság figyelmét arra, hogy a képeken látható épület az elvi építési engedélyezési eljárás fázisában van, vagyis a kritikus hangoknak kevésbé az építészeti megoldásokra, mint inkább a beépítési paraméterekre érdemes odafigyelniük. Fegyverneky Sándor szerint az elvi engedélyezési terv nem jogosít fel építkezésre, csupán „szakmai kérdésekben ad útmutatást” a továbbtervezéshez. Mivel az épületek magántulajdonban vannak, és nem élveznek védettséget, ezért ezt a tervtanácsnak előbb el kellett fogadnia. Szemerey Samu moderátor kiegészítette ezt egy ténnyel, amelyről a beszélgetés egyes résztvevői igyekeztek megfeledkezni, hogy az egyik épület (nevezetesen a Harmincad utca sarkán álló Fischer-ház) egészen 2010 áprilisáig védettséget élvezett (a fővárosi közgyűlés szocialista és fideszes frakciói ekkor teljes egyetértésben megszavazták a fővárosi védettség megszüntetését).


Cselovszki Zoltán elmondta, hogy szeretne valamit tenni az egész városra, így a kerületre is jellemző „reaktív szabályozási mechanizmus” ellen, ezért urbanisztikailag indokolt helyeken több lehetőséget biztosítanak a kortárs építészetnek. Ennek eszköze az úgynevezett „építészeti hangsúlyképzés”, amit véleménye szerint a hagyományos szabályozás nem engedne. Ezért a szabadságért cserébe azonban csakis olyan megoldás valósulhat meg, amelyről „az ország legmagasabb építészeti grémiuma” dönt. A védettség levételét firtató kérdésre elmondta, hogy a KÖH 2005-ben elkészült értékleltára feleslegesnek találta az egyedi védelmet, mivel műemléki jelentőségű területről van szó. Ebből kifolyólag viszont a KÖH szakhatóság az építési eljárásban. Szemerey Samu megjegyezte, hogy a KÉK meghívta a KÖH megbízott elnökét, Tamási Juditot is a beszélgetésre, ő azonban levélben utasította el ezt arra hivatkozva, hogy „az építésügyi eljárás jelenlegi szakaszában a KÖH szakhatóságként nem érintett”. Érdekes mindez annak tükrében, hogy 2010. július végi kinevezését követően a KÖH – korábbi gyakorlatától eltérően – állásfoglalást adott ki a Bécsi utcai ingatlanfejlesztést illetően („téves az a vélekedés, hogy az egyedileg nem védett épület értéktelen és elbontható”).

Csipak Péter úgy vélte, „a Belváros még nincs kész”, sőt szerinte egy világváros „sosincs készen”, ráadásul Budapest a régiós vetélytársakkal szemben lemaradásban van. A védettség témájához hozzáfűzte, hogy szerinte, ha a közösség talált volna védendő épületet az utcában, azt minden bizonnyal levédte volna már. A közönség soraiban ekkor tört ki először kisebb lázadás, mondván „ne beszéljen mellé”. Védekezésként felhozta, hogy ő nem akar mindenáron bontani, mint az korábbi projektjén, a Fashion Streeten is látszik, de itt „nincs megmentendő érték”.


Noll Tamás szerint a kamarának normális esetben nincs szerepe egy ilyen eljárásban, azonban reagálniuk kellett a Bécsi utca kapcsán öt építész által jegyzett levélre (melyhez „pillanatok alatt” 2.500 további aláíró csatlakozott), amelyben kérték, hogy a kamara foglalkozzon az üggyel. A MÉK műemlékvédelmi és a településrendezési tagozatai által készített szakvéleményeket elküldtek a beruházónak és a kerületnek is. Ezekből kiderül, hogy a terv nem állja ki a szabályozás próbáját, mivel az OTÉK nem ismeri az „építészeti hangsúly” fogalmát, továbbá a Foster + Partners iroda nem foglalkozott kellő mélységig az örökségvédelmi kérdésekkel.

Cselovszki szerint viszont a szabályozási tervükre annak idején az összes hatóság rábólintott, így értetlenül áll az építészeti hangsúlyképzést ért vádak előtt. Inkább az OTÉK szégyene – jelentette ki –, hogy ez a fogalom nem szerepel benne. A KÖH kimaradásának oka az eljárásból szerinte az, hogy a beruházó az engedélyezésre beadott tervben „nem kérdezett olyat”, ami szükségessé tenné a hivatal bevonását ebben a szakaszban.


Aczél Gábor szerint pont a Cselovszki által korábban hangoztatott proaktív szabályozás hiánya látszik a Bécsi utcánál is: mivel a befektetők nem egy, az önkormányzat által felkínált „menüből” válogatnak, ezért jöhetnek létre olyan fejlesztések, amelyekre valójában „nincs szüksége a városnak”.

A moderátor Kalmár Lászlóhoz intézett kérdése nyomán bontakozott ki kisebb vita az egyelőre az OTP tulajdonában levő, ám a Foster + Partners tervei alapján lebontásra váró, egykori Chemolimpex irodaház építészeti értékeiről. Kalmár szerint a magyar építésztársadalom „szégyene”, hogy az épület nem védett, és az erre irányuló eljárást kezdeményező dokumentum a KÖH „asztalán fekszik”. A kerületi főépítész igen jól értesültnek mutatkozott a KÖH-nél zajló eljárásokban is, tudomása szerint ugyanis semmiféle védési eljárás nem zajlik, mert a hivatalnak „erre nincsen kapacitása”. Csipak véleménye szerint az épület nem alkalmas „a mai kor elvárásainak kielégítésére”, továbbá nem érti, hogy amennyiben a Chemol megőrzendő érték, akkor vajon miért kellett azt 20 évvel ezelőtt Lázár Antalnak átterveznie. Ugyanakkor úgy vélte, amennyiben a Chemol az ára a projekt megvalósulásának, akkor kompromisszumot hoznak. Ekkor került elő egy „három épületes változat” lehetősége, amely csupán a Harmincad utca és Deák Ferenc utca közti három épületet érintené.

Aczél Gábor szerint öt egymás mellett álló, nem védett épület rengeteg helyen van Pesten. Ekkor hangzott el először az a megállapítás, hogy „a terv szép, csak nem ezen a helyen kellene felépíteni”. Noll elmondása szerint a belvárosi épületállomány cseréje normális dolog, ám az épületek állapota nem jogosít fel a bontásra.


Cselovszkira reagálva, aki nemtetszését fejezte ki, hogy a „szakma nekitámad egymásnak”, mind Noll, mind Csipak elmondta, hogy „örülnek a vitának”. Ha nem így lenne, akkor – a beruházó szerint – ingerszegény, rossz tervet rakott volna le az asztalra. Fegyverneky szerint viszont a párbeszédet a fejlesztés korábbi fázisában, például a városrendezési terv elfogadásakor kellett volna kezdeményezni. Kisebb vita bontakozott ki a vitának örülő két fél közt abban, hogy mi tesz élővé egy belvárost. Noll szerint hiányoznak a helyi lakosok, Csipak szerint viszont a Belvárost nem a helyiek, hanem egész Budapest és a turisták kell, hogy élettel töltsék meg. Továbbá elmondta, hogy szerinte csak akkor érkezett el a nyilvánosság ideje, amikor „a legmagasabb országos építészeti grémium” már jóváhagyta a koncepciót.

A beruházást legnyíltabban bíráló Kalmár újabb problémát hozott fel, miszerint a Belváros Főutcája projekt forgalomcsökkentési céljaival szöges ellentétben áll a tervezett mélygarázs. A kerületi főépítész válaszában elmondta, hogy a cél a tranzitforgalom száműzése volt, a célforgalom viszont élteti az utcát.


A korábban is élénk közönség a kérdések perceiben indulatosan támadta a beruházást a léptéke és a tervezett bontások miatt. Új ízt egy újságírói kérdés hozott: normálisnak tekinthető-e, hogy ingatlanfejlesztő és kerületi főépítész között ennyire harmonikus a viszony? A kérdést vastapssal jutalmazó közönséget azonban Cselovszki válasza, miszerint „akkor végezné rosszul a munkáját, ha rossz viszonyban lenne bármelyik befektetővel” – nem elégítette ki.

A több mint százhatvan perces beszélgetés a legnagyobb tanulsággal talán az ingatlanfejlesztő számára szolgált. A hallgatóságot ugyanis – úgy tűnt –, még a Csipak Acqusitionstől kapott, a beruházás tervével kétszeresére duzzasztott Octogon magazin „tiszteletpéldányaival” sem lehetett lekenyerezni.

Kelecsényi Kristóf Zoltán


Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

2010. nov. 4.

Öt ház = Egy ház = Hány ház? - a beszélgetés hanganyaga

Az október 28-án lezajlott beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható itt:

2010. okt. 21.

Öt ház = Egy ház = Hány ház?

A szinte a semmiből a nyilvánosságba berobbanó Bécsi utcai beruházás páratlan húzással indított: a hagyományosan egymást gyilkoló, a történeti várost illetve a háború utáni és a modern építészetet védő csoportokat korábban nem látott egységbe rendezte a tervtanácsi ajánlással mindössze öt nap alatt elvi engedélyt kapó projekt. Nem véletlenül: hiszen a helyén álló öt ház lebontásával a szecessziós nagyáruháztól a késő modernista remekműig nagyjából mindenkit megkínált valamivel.


A város felett hirtelen feltűnő léghajó víziója egyelőre kevesebbeket érdekel, mint azok a házak amiket eltüntetne, bár a szakmai szervezetek teljes spektrumát felvonultató tiltakozásokban és fellebbezésekben egyre gyakrabban jelenik meg a Belváros léptékváltását firtató kérdés is.
A közelebbi vizsgálatok során az is kiderült, hogy a kerület és a főváros igen alaposan megágyazott a beruházásnak, a szabályozási tervektől a védelmet megszüntető ötpárti közgyűlési döntésig vagy Ráday Mihály nevezetes támogató gondolatkísérletéig. A Fashion Streetet jegyző beruházó és a kerület mindenesetre teljes sebességgel haladnak előre, és ugyan a terveket jelző Foster iroda látványtervein két teljes tömb felett ível át a tetőtéri - kert? szálloda?, az építészek siettek jelezni hogy konkrét ház helyett itt beépítési modellekről van csupán szó, a kiadott elvi engedély pedig csak az egyik tömb beépítésével foglalkozik.

Ami már most látható, az a szabályozási és szakmai döntéshozatali eljárások válsága: a létező eszközeink egyre kevésbé alkalmasak arra hogy a város fejlődését hatékonyan alakíthassuk velük. Nem utolsósorban oka ennek az a politikai helyzet ahol a szakmai képviselők és a köztisztviselők döntéseinek önállósága és határai nehezen értelmezhetők. Úgy tűnik, a Bécsi utcai projekt egyaránt jelzi egy új városfejlesztési egy új szakmapolitikai korszak kezdetét: vendégeinkkel ennek a látható jeleit, előzményeit és várható kérdéseit járjuk körül.

A beszélgetés résztvevői:
Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke
Cselovszki Zoltán, Belváros-Lipótváros főépítésze
Csipak Péter, a Csipak Acquisitions elnök-vezérigazgatója (egyeztetés alatt)
Fegyverneky Sándor, volt országos főépítész
Noll Tamás, a MÉK elnöke

Időpont: 2010. október 28., csütörtök, 19 óra
Helyszín: Iparművészeti Múzeum, Díszterem

2010. jún. 18.

Pécs 2011 - Sajtóvisszhang

Kreativitás vs. betonozás - Haba Péter, Építészfórum

A KÉK beszélgetésén azonban kivételes módon egy-egy pillanatra sikerült kilépni e retorikai fordulatok csapdájából, s a résztvevők mintha a valódi okokat kapizsgálták volna. Felmerült ugyanis, hogy a projekt megvalósítása – bizonyára a legjobb szándékoktól vezérelve – túlságosan a mennyiségi szempontokra, az egyre nyilvánvalóbban túldimenzionált „betonozásra” koncentrált, miközben a város elvesztette a saját civiljeit, vagyis szellemi energiáinak jelentős részét, s a kezdeti lelkesedés után csöndben érdektelenné vált az eredetileg bevonzani kívánt kreatív ipar és gazdaság számára.

Pécsi évad félidőben - N. Kósa Judit, Népszabadság

Félidejéhez érkezett Pécs európai kulturális főváros évada, ami, ha másra nem, a tanulságok levonására mindenképp alkalmas pillanat. Az e célból rendezett pódiumvitán a résztvevők elsősorban a múltba tekintettek, pedig a szervezők kérdése egyértelmű volt: milyen lesz a „Pécs – 2011”?

Elmaradt orgazmus miatt... - Zöldi Anna, Revizor

Egy év sem kellett, és az értelmiség kedve lelohadt, a nagy magyar átok Pécsett is beteljesedett: győzött az emberi, szellemi nívótlanság. Annál is csodálatosabb ez a végkifejlet, mivel az épületek valóban állnak, készülnek, a közterek megújultak, Pécsett a MűPával vetekedő színvonalú koncertterem és fantasztikus, mély gondolati töltésű Tudásközpont kerül hamarosan tető alá. A lehetőség tehát fennáll, a keretek adottak, kitöltésük azonban egyelőre aggályos, még az elért eredményeket érthető módon sokkal pozitívabban, vállaltan technokrata szemlélettel értékelő városvezetés számára is.

Pécs 2011 - Beszámoló

A Tálaló második évadának záróeseménye a beszédes Pécs 2011 címmel került megrendezésre Nagy Csaba, Pécs fejlesztésért felelős alpolgármestere, Merza Péter fejlesztési igazgató, Horváth András a Dél-Dunántúli Építészkamara elnöke, Gauder Péter, a Studio Metropolitana Nkft. ügyvezetője, valamint Somlyódy Nóra, a Pécs 2010-ről szeptemberben megjelenő oknyomozó könyv szerzője részvételével. A kétórás beszélgetésen sok minden elhangzott – különösen az elmaradni látszó paradigmaváltást illetően, de az okokat illetően alig valamiben volt egyetértés. A résztvevők nehezen találták a közös platformot, így ahelyett, hogy párbeszéd alakult volna ki, inkább párhuzamos interjúkat hallhatott a közönség.
Szemerey Samu moderátor a beszélgetést megelőző prezentációban főbb vonalaiban bemutatta az Európai Kulturális Főváros eddigi történéseit. Az ekkor felmerülő, a projektek csúszását és egyben megkérdőjelezhető indokoltságát, a szervezeti káoszt, cégek zavaros kompetenciáit illető kérdésekre aztán a meghívottak igyekeztek magyarázatot adni.
Nagy Csaba az EKF döcögősségét a kormányzati segítség hiányával indokolta, szerinte egyrészt az EKF cím ellenére az uniós forrásokból például Szegedhez vagy Debrecenhez képest aránytalanul keveset kapott Pécs, másrészt akadályozta a fejlesztést az állami bürokrácia, valamint a közbeszerzési útvesztők. Mindeközben Pécs a megszokott évenkénti 2-2,5 milliárd forintos fejlesztési kiadás helyett most másfél év alatt több mint 40 milliárd forintot kellett, hogy beépítsen úgy, hogy Toller László balesete és Tasnádi Péter hirtelen halála miatt gyakran vezető és fővárosi képviselet nélkül maradt a város. Mint mondta, paradigmaváltásra lenne szükség a tekintetben, ahogy az állam a vidéki városok kulturális életét segíti azért, hogy régióközpontok jöhessenek létre. Merza Péter szerint az elmúlt 4-5 év nehézségei ellenére, ha most lemegyünk Pécsre, azt látjuk, hogy minden rendben, a város tele van turistával – ezt az EKF-től független Bazilikával példázta, amelynek májusi látogatószáma annyi volt, mint tavaly az egész éves. Szerinte a kormánynak egyszerűen nem volt ötlete, hogy milyen támogatási rendszer, milyen uniós jogszabály mentén használja fel a forrásokat, valamint nem hittek benne, hogy ezt Pécs végig akarja és tudja vinni. Mindezt Somlyódy Nóra annyiban finomította, hogy ugyanekkora akadályozó tényező volt az is, hogy a lebonyolítás szereplői között egészen 2008 végéig nem voltak megteremtve az egyeztető fórumok.
Horváth András más oldalról közelítette meg a problémát, ő a civil kompetencia hiányát fájlalta, amelyért szerinte a pécsi önkormányzat a felelős. Bár 2005-ben civil segítséggel állt össze a győztes pályázat, 2006-ra a politika teljesen elzárkózott attól, hogy bárkit a döntés közelébe engedjen, így a város elesett a paradigmaváltás lehetőségétől. Pécs egy új típusú városfejlesztési modell kezdeményezője lehetett volna, amely a város arculatát, befelé és kifelé mutató képét, a teljesítőképességét változtatja meg, és ilyen módon megalapozza a további fejlődés lehetőségét. Gauder Péter szerint ami eddig történt, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy „minden meg fog valósulni, terek lesznek, minden lesz, csak elmarad az orgazmus”. Szerinte a paradigmaváltás lehetősége azzal veszett el, hogy a város elveszítette a civiljeit, és társadalomépítés helyett betonozásba kezdett – még a pályáztatások előtt be kellett volna vonni a felhasználói tömeget, azaz a városlakókat a programalkotásba. Mint mondta, a lakóknak vagy a lakókkal készíteni valamit nem ugyanaz – Pécsett az előbbi történt, ezért lehet, hogy nem az épült meg, amit a város akarna. Merza Péter erre azzal reagált, hogy a Pécs város központjának megújítása című tervpályázatot a Belváros észak-déli tengelye építészeti ötletpályázat alapozta meg, amelyet pedig elvben Az én kulturális fővárosom lakossági ötletpályázat alapozott meg – ő ezt minta értékű kontinuitásként értékelte. Abban egyetértett, hogy nem volt paradigmaváltás, viszont szerinte a megvalósuló projektek meg fogják teremteni a lehetőséget, hogy a városlakók újragondolják a kulturális intézményi szférát. Azt azonban szükségesnek érezte kihangsúlyozni, hogy az EKF-es beruházások előtt spontán módon zajlott Pécs városfejlesztése, példaként az Expo Centert említve, amely szerinte “rámutatás alapján valósult meg”. Ehhez képest mégiscsak végbement véleménye szerint egy nagy változás, mert ma együtt gondolkodás, tervpályázat, tervezési program előzi meg a projekteket.
Moderátori kérdésre Merza kifejtette, hogy nem lépték át az eredetileg tervezett anyagi keretet, sőt az öt projekt valójában kevesebbe kerül, nem fogja elérni az előzetesen meghatározott 34,6 milliárd forintot. Ennek magyarázata, hogy míg a Koncertközpont és a Széchenyi tér kiadásai túlszaladtak, a Tudásközpont és a Zsolnay-negyed nem. Az üzemeltetésről Nagy Csaba elmondta, hogy létrehoztak egy céget, amely az összes eddig kiszervezés alatti tevékenységet átvette, így ez fogja ellátni az Európa Centrum kht., a város vagyonkezelő részvénytársasága és a Polgármesteri Hivatal EKF-es beruházásokat érintő feladatait. Ezen túl egy kinevezés útján választott üzemeltető szervezet kettős ügyvezetéssel fogja irányítani a Koncertközpontot és a Zsolnay-negyedet. A kulturális programokra a gazdasági válság előtt 500 milliós nagyságrendű szponzori pénzre számítottak, most 500-1000 millió forint hiányzik. Megvalósíthatósági tanulmányok szerint évi 100 telt házas rendezvény lenne szükséges a 999 fős befogadóképességű koncertközpont fenntartásához, ezért Nagy Csaba még egyszer hangsúlyozta az állami segítség fontosságát. Gauder Péter szerint az a fontos, hogy a kreatív közeg jól érezze magát Pécsett. Szerinte az EKF-beruházások során nem felhasználócsalogató, vonzó környezet jött létre, hanem túlzó projektek, amelyekre nem biztos, hogy a városnak valójában szüksége van.

Sok szó esett külön a Széchenyi térről. Somlyódy Nóra szerint a tér története annak példája, hogy a civil akarat politikai ütőkártya is lehet: pont félbevágta a tavalyi polgármester-választás a tér kiviteli közbeszerzésének folyamatát, amelyen mindösszesen egy, a keretet túllépő ajánlatot tevő kivitelező jelentkezett. A frissen megválasztott polgármester egy „népi közvélemény-kutatással” igyekezett biztosítani a kivitelező leszerződtetését, amely során, mint később kiderült, valójában másfajta akarat szerzett legitimációt – ennek felderítése mára ügyészségi hatáskörben zajlik. Merza Péter szerint a tér felújítása azért lépte át a tervezett költségvetést, mert az előzetes tanulmányok 250 forintos euróval számoltak, azóta viszont a forint jelentősen gyengült. A régészeti feltárások előkészítetlensége ellenére a teret el kellett készíteni az EKF év nyitóünnepélyére, ezért választották azt a megoldást, hogy az átadóra ideiglenes burkolatot kapott a tér. Gauder Péter szerint a tér eredendően el lett hibázva, mert annak megújítását építészekre bízták, ahelyett hogy előbb a várossal kummunikálva meghatározták volna a programot, és ezt konkretizálták és valósították volna meg építészek. Hallgatói kérdésre Horváth András kifejtette, hogy bár a tér szerinte sem tökéletes, nem ért egyet Gauderrel, egy ilyen szituációban éppen hogy határozott építészeti koncepció kellett volna. A tér mai képe zavaros, mert az I. világháborús emlékmű elnyomja a tér lelkét, a dzsámi és a tér eredeti struktúráját. Viszont mégis szeretik a lakók, és végeredményben ez a cél, hogy „használják el ezt a teret, koptassák el a köveket”.
Hallgató kérdezett rá arra is, hogy miért bukott be a Nagy Kiállítótér. Nagy Csaba röviden válaszolt, a projektet lefutott tervpályázat után leállította a kormány. A képet Somlyódy Nóra árnyalta, aki szerint a kormány döntésében volt ráció, amennyiben jóval nagyobb épületre írták ki a tervpályázatot, mint amekkorára a költségvetés szólt, annak ellenére, hogy az elmúlt 20 évben folyamatos a hasonló megyei intézmények költségvetésének leépítése. Merza Péter hozzáfűzte, hogy bár a Nagy Kiállítótér maga bebukott, a Múzeum utca megújult és egy időszakos kiállításoknak helyt adó tér is létre fog jönni, ha nem is úgy, mint tervezték. Ezt azonban Horváth András kevesellte, szerinte bár a Múzeum utca olyan unikum, amely népszerű turisztikai célpont lehetne, a kis múzeumok állandó kiállításaikkal nem versenyképesek, ezért lett volna szükség egy az utcába integrált, ideiglenes kiállításoknak helyt adó intézményre.

Aki tehát ma Pécsre látogat, kétségkívül egy átalakulóban levő, megújuló várossal találkozik. A kérdés, hogy a megépülő, javarészt program nélküli, túlméretezett, de kétségkívül nagy lehetőségeket rejtő infrastruktúrával mit tud majd kezdeni az önkormányzat és a civil társadalom. A kulturális főváros évadból származó idegenforgalmi és médiafigyelem kihasználása elmaradni látszik, amit az újabban a város jövőbeli fejlesztéseit kiemelő kommunikáció is megerősít. Így aztán legfeljebb csak 2011-től lesz látható, hogy a döntéshozók vissza tudják-e nyerni a város bizalmát, és a fejekben is lezajlik-e az oly sokat emlegetett léptékváltás. A pénzügyi léptékváltásról nem is beszélve.

Zsámboki Miklós

(Fotók: Hegedűs Kornél, Réthey-Prikkel Tamás)

2010. jún. 7.

Pécs2011


Az évad utolsó Tálalóját 2010 legnagyobb kulturális eseménysorozatáról, az Európa Kulturális Fővárosáról rendezzük. Pécs 2005-ben nyerte el a címet, s mint a kulturális főváros címre sikeresen pályázó városok az utóbbi években, nem csupán rendezvénysorozattal, de egy rendkívül összetett, kulturális alapú városfejlesztési vízióval nyerte el a zsűri tetszését. A kulturális főváros cím inkább városfejlesztési eszköztárat jelent immár, amely a zömmel másodvonalbeli, sokszor ipari múltú városok hosszútávú fejlődésének ad lökést. Ezt a célt szolgálta a Pécsett eltervezett öt nagyberuházás is: a konferenciaközponttal kombinált ezerfős hangversenyterem, a kulturális negyedként megálmodott Zsolnay gyártelep, az új időszaki kiállítótér, az integrált könyvtár, illetve a tucatnyi köztér és park átalakítása. És természetesen a 2010-re tervezett programok, a remélt nagy médianyilvánosság és a turistatömeg.


2010 közepén kevés látszik ennek az elképzelésnek a kibontakozásából. Látszanak ugyan a darabjai: az elkészült terek, az épülő/átalakuló házak, és hallani a programokról. Emlékezetesek továbbá a polgármesterek tragédiái és a felkészülés öt évének botrányai, amelyek időprésről, szervezeti káoszról, áttekinthetetlen pénzügyekről, adóssághegyekről szóltak. A Tálalón természetesen foglalkoztat bennünket az előtörténet, hiszen sokan kíváncsiak rá, miért nem valósultak meg időre a pályázat városfejlesztési elképzelései, és miért nem látványos az év programja. Ám 2010 derekán már időszerű megkérdezni azt is, miképp hozható működésbe a város új infrastruktúrája. Hiszen azt a jelenleginél nagyobb kulturális fogyasztói igényekre szabták – ám a kulturális főváros cím marketingpotenciálja elszalasztott lehetőséggé vált. Azaz: milyen lehetséges utak állnak egy város előtt, amelyet lekörözött az infrastruktúrája? Milyen működtetési-fenntarthatósági elképzelésekkel készül a város? Ki jár majd a Zsolnay Negyedbe és a Konferencia- és Koncertközpontba? Lesz-e Pécsből „kreatív város”?

A beszélgetés résztvevői:

Gauder Péter, a StudioMetropolitana NKft ügyvezetője
Horváth András, a Dél-Dunántúli Építészkamara elnöke
Merza Péter fejlesztési igazgató, Pécs2010 Menedzsment Központ
Nagy Csaba, Pécs MJV alpolgármestere
Somlyódy Nóra újságíró, a Pécs2010-ről szeptemberben megjelenő könyv szerzője

Az est kurátora Somlyódy Nóra, a moderátor Szemerey Samu.

Időpont: 2010. június 15, kedd, 19 óra
Helyszín: Iparművészeti Múzeum, aula

A belépés ingyenes.


Olvasivaló:

A nyertes pályázat

Gyűjtés az epiteszforum.hu-n

Beruházási tervek a hivatalos honlapon

Somlyódy Nóra: Álmoktól a megvalósulásig (I.) - Közterek és parkok rehabilitációja


Mi épül itt? - visszhang

Versenyképes városszövet - epiteszforum.hu

Kivételesen nem a jövőben megvalósuló projekt, hanem egy jórészt már lejátszott meccs volt a tárgya a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Tálaló című beszélgetéssorozata május 20-i estjének. A Közép-Európa egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) városmegújítási beruházásaként aposztrofált Corvin-Szigony projekt kapcsán az elmúlt 10 évben alighanem rekord mennyiségű szakmai egyeztetés, vita, pályázat és marketingakció folyt – hogy ennek ellenére sem csillapodtak le a kedélyek a Józsefvárost hosszában átvágó, szinte a tabula rasa módszerével élő koncepcióval kapcsolatban, az az egyébként különösebben sok kulisszatitokkal nem szolgáló beszélgetésen is kiderült.


Corvin sétány: jó vagy rossz példa? - fovarosi.blog.hu

De vajon jó lesz az új negyed? Hogy a réginél jobb lesz, az nem vitás. Annál gyakorlatilag még egy szekértábor is jobb. Nézzük, milyen kérdések, problémák merültek fel a projekt értékelésekor:
1) Hogy lehet az, hogy egy bevásárlóközpont kedvéért egy utcát kettévágnak a területen? - kérdezték többen is a vitaesten. És tényleg, ez megtörtént a Vajdahunyad utcával. A fenti légifelvételen is látszik: a bevásárlóközpont üvegteteje nem törik meg az utcához érve.
2) Én úgy látom, hogy az új negyed fő baja a túlzsúfoltsága. (2009-ben jártam is bent a Fontana Házban egy lakást megnézni. A belső udvar olyan szűk a ház magasságához képest, hogy érzetre olyan, mintha egy gödör falában lakna az ember. Túl sok a sötét lakás.) Erre azzal válaszoltak befektetői oldalról, hogy a szintterületi mutató itt 4,5-es (korábban 4 körülit terveztek), miközben a főváros 5,5-et engedélyez a területre, ráadásul - amivel ez a mutató nem számol - az utcák is kiszélesedtek, és a központi sétány is létrejött. (Futó Péter elmondása szerint a Futureal az ingatlanok árnövekedésének egy részét arra használta fel, hogy az egyre inkább kivonuló főváros helyett nagyobb részt vállaljon a közterületek kialakításában.) Ugyanakkor éles ellentét mutatkozik a Tömő utca elején felhúzott 9 emeletes Premier Ház és a szemközti Grund játszótér régi kis háza között. Az új házak egyáltalán nem követik a régiek léptékét, az egyensúly felbillent.