Design Terminátor - lapszemle

""A dologban az a legdühítőbb, hogy nem látni az ördögöt” – fogalmazott Pohárnok Mihály. Azaz egyáltalán nem világos, hogy kiknek áll érdekében a projekt hat éve tartó fékezése. Látható indok nincs a történtekre (vagy inkább a nem történtekre), ezért lehet, hogy „csak” a szokásos bürokratikus túlburjánzással állunk szemben. Miklósi Gábor többször firtatni próbálta az összeesküvés-elméletek forgatókönyveit is, de Pohárnoknak az volt a határozott meggyőződése, hogy valószínűleg nem spekuláció van a háttérben, csak nemtörődömség. Golda szerint ugyanakkor az építészeket a sikertelen Nemzeti Színház pályázat óta izgatja a terület, aminek „jövőképe máig nincs kitalálva”, ám húsz építészből húsznak van róla határozott véleménye. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ami a vízépítő mérnököknek Bős-Nagymaros, az az építészeknek a Gödör. Nem tudják elereszteni." - Bardóczi Sándor, epiteszforum.hu, Nincs megváltás — Terminátor 5

"A négyes metróéhoz lehetne hasonlítani az Erzsébet téri Design Terminál kálváriáját. Az egykori buszpályaudvart áttervezik, átépítgetik, toldozzák-foltozzák, de már viszonylag kevés ember (mondjuk: egy) hisz abban: valaha lenyisszantják itt az avatási szalagot." Szemere Katalin, Népszabadság, Design Terminál - végállomás?

"Féloldalas eszmecserét folytattak a Design Terminátor elnevezésű rendezvény előadói egymás között a Kortárs Építészeti Központ rendezvényén. Ugyan a szervezők igyekeztek minden érintettet meghívni, de hiába, azok távol maradtak az eseménytől. Spontán vélemények szerint valószínűleg nem tudtak volna mit mondani a végtelenül egyszerű, ám nyilvánvaló kérdésekre:Miért húzódik évek óta a Design Terminál átadása? Mikor fogják végre átadni?" - Tasi Katalin, 168ora.hu, Design Terminál: az épület ami van is, meg nincs is

"Pohárnok Mihály, a Design Terminál Kht. vezetője elmondta, a befejezéshez szükséges 62 millió forintról van kormányhatározat, de a közbeszerzési pályázatot még nem írtak ki. Még ez sem tudható, pontosan mi lenne az intézmény neve. Abszurd az is, hogy a Kht. hivatalosan nincs is kijelölve az épület üzemeltetésére, bár 2004-ben ezért hozták létre, hosszadalmas bürokratikus eljárás végén. 2004-ben megpróbálták a már létrehozott kht-t máshova küldeni, hat hónap telt bele, mire úgy döntöttek, a Szabadalmi Hivatal által létrehozott intézmény mégis megkaphatja az épületet, bár a határozatból ez már kimaradt. Úgy tűnik, nem igazán akarták az épületet sokan, bár nem tudni van-e konkrétan bárki, aki nem akarja, hogy a intézmény megnyíljon." Archiweb.hu, Design terminál... terminus nélkül

Nem én voltam

Ennek most már tényleg szerettünk volna a végére járni. Szerettünk volna úgy felállni a vita végén, hogy meg tudjuk válaszolni:

- eddig mi volt az akadálya annak, hogy megnyíljon az Erzsébet téri Design Terminál?

- mennyi pénzbe került a meg nem nyitása?

- kik a felelősök azért, hogy nem nyílt meg?

- és végülis mikor nyílik meg?

Ám csalódnunk kellett, pedig igazán mindent megtettünk azért, hogy ezt elkerüljük: három héttel a Tálaló előtt faxon elküldtük a meghívót mind a három érintett államigazgatási szerv képviselőjének:

- Csáky Bernadett szakállamtitkárnak (Miniszterelnöki Hivatal – az ingatlan kezelője)

- Imre János főigazgatónak (Központi Szolgáltatási Főigazgatóság – az ingatlan vagyonkezelője a felújítás ideje alatt)

- Tátrai Miklós vezérigazgatónak (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – ott a tulajdonosi jog).

Aztán az történt, hogy Csáky Bernadett Imre Jánost delegálta, hogy a vagyonkezelői oldalt képviselje. Imre János azonban közvetlenül a vita előtt, vidékről hazafelé tartván rosszul lett, és azt üzente, sem részt venni, sem maga helyett mást küldeni nem áll módjában. Tátrai Miklós néhány nappal korábban faxon válaszolt: „társaságunk nem érintett az ügyben” – holott mind az ingatlan, mind a Design Terminál Kht egyformán az MNV-hez tartozó állami „vagyonelemek” – nem csoda, hogy az Iparművészeti aulájában ráhangolódásként felolvasott faxot taps üdvözölte. Az említetteken kívül elhívtuk Leposa Józsefet is, a KÖH területi felügyelőjét, aki számtalan megkeresésünkre semmilyen módon nem reagált. Így tehát bejött az a forgatókönyv, amit elkerülni reméltünk – és az általunk szervezett beszélgetéssel szervesen folytatódott az Erzsébet téri volt buszpályaudvar eddigi története.

Ezt a történetet, más lehetőség nem lévén, Pohárnok Mihály, a kht ügyvezetője, Golda János, az 1949-ben elkészült Nyíri-féle épület felújításának tervezője és Miklósi Gábor moderátor közös erőfeszítéssel próbálták rekonstruálni.

Az első nyilvánvalóan furcsa momentum 2006 őszére datálódik: az épület műszaki átadására még sor sem került, máris megkapta a kivitelezést végző Hérosz a teljesítési igazolást. Szintúgy még akkor elengedték a kezét a beruházást ellenőrizni hivatott cégnek – habár ilyesmit egy megrendelő csak akkor tesz, ha saját magának kíván kárt okozni.

De ezek a momentumok csak a nyilvánvalóak voltak. Már a kht megalakítása is egy évig húzódott (ugyan a Szabadalmi Hivatal volt az alapító, a dokumentumnak át kellett futnia a központi bürokrácián). Az utolsó pillanatban meghökkentő módon a kulturális tárca is bejelentette rá a tulajdonosi igényét, csak hogy a 2004 tavaszi alakuló ülésen a tárca megbízottja (Závecz Ferenc, akinek a talpára Gyurcsány Ferenc távozását követően kötöttek útilaput) közölje: a Design Terminál keressen magának másik épületet. Ekkor tehát úgy tűnt, kapós falat a volt buszpályaudvar – vélhetőleg máig az, de hasonlóan egyértelmű utalás arra, hogy valaki akár az ingatlan miatt, akár más okból szándékosan hátráltatná az átadást - azóta nem volt tetten érhető. „Nem látom az ördögöt. Nem lehetett megtalálni azt, aki nem akarta, de azt sem, aki akarta – rajtunk kívül” – így Pohárnok.

2006 őszén tehát kivitelező el – és csőstül jöttek a gondok. Például kiderült, hogy az épület nem kap elég energiát. A hűtés-fűtést, áramellátást biztosító hőközpontnak nincs elég kapacitása arra, hogy ellássa az épületet. És itt ér össze a Gödör a buszpályaudvarral: mivel az Erzsébet tér Nemzeti Színház utáni korszakában a buszpályaudvar épületébe még építészeti múzeumot szántak (ez csak egy amolyan gondolatkísérlet volt, hiszen a mindössze ezer négyzetméter hasznos területen ugyan nem fért volna el a Mókus utcai raktármúzeum), a két egység a közös földalatti hőközpontban találkozott össze. Logika ugyan volt ebben, de abban már hiába keressük az ésszerűséget, hogy a felújítást tervező építészeket miért zárták el ettől a páncélteremtől. Nemkevésbé rejtélyes, hogy egy építész miért nyugszik ebbe bele, mint ahogyan a Teampannon tervezői – Golda János bevallása szerint – nem firtatták az okát. A harmadik kulcsszereplő Filep Ákos, a Gödör alapos terepismerettel rendelkező üzemeltetője (hivatalosan: gondnoka), aki felől Golda határozottan „ellenállást” észlelt.

Így találták szembe magukat a tervezők azzal a helyzettel, hogy a páncélterem képtelen kiszolgálni a kiállítótérrel, irodákkal, könyvtárral és a kisebbik, József Attila utca felőli épületrészben melegkonyhával ellátott épületet. Több mint két év kellett ahhoz, hogy a helyzet megoldódjon. Míg a csúszás az ingatlantulajdonost, a megoldás a kht tulajdonosát dicséri, a szükséges 18 millió forintot ugyanis a Szabadalmi Hivatal perkálta ki. Itt feltétlenül szükséges közbevetni, hogy az épület és a kht csupán „informálisan”, a köztudatban tartozik együvé. Ugyan a kedvező politikai pillanatban, a Medgyessy Péter-féle 2003-as Európa Terv meghirdetése előtt Pohárnok járta ki, hogy a buszpályaudvar a design állami intézményének - vagyis a Pohárnok-féle régi Design Center utódának - helye legyen, ezt a kapcsolatot jogi értelemben soha semmilyen dokumentum nem rögzítette, már az Európa Terv sem Design Terminált, hanem Magyar Design Központot említett (újabb furcsaság).

Tehát: energia már van, használatbavételi engedély azonban még mindig nincs. Évek teltek el, az épület megsínylette, gazdája nem volt (idevágó epizód Miklósi Gábor archívumából: beázott a ház, több ízben lepingálták a nedvességnyomokat, mire valaki – ki más, mint az éjjeliőr? - rájött, hogy a falevelek eltömik az ereszcsatornát). A néhány foltnyi zöldterületet sosem hozták rendbe, bent az oszlopokat egyszercsak életveszélyesnek találták, egy szó, mint száz, 63 millió forintnyi javítási igény merült fel. Addigra a garanciális javítások határidején rég túl voltak, a szavatossági körbe tartozó munkák körül pedig jogvita van, ezt a Héroszon tehát nem lehet behajtani. Idén év elején kiírtak egy közbeszerzési pályázatot, amit hamarosan eredménytelennek nyilvánítottak, majd ígértek egy új kiírást június elejére – ami azóta sem jelent meg. „Úgy érzem, hogy a KSZF-nek nem profilja a beruházás” – jegyezte meg teljesen ártatlanul Golda arról az intézményről, amit kimondottan állami beruházások bonyolítására hoztak létre.

Nem csoda, hogy a helyzet megérett egy alapos vizsgálatra. A MeH belefogott egy belső ellenőrzésbe, és úgy tűnik, találtak is valamit, mert az eredményről hivatalosan semmi sem szivárgott ki. Pedig a felelősök személyén túl a kiadási oldalt is érdemes lenne megismerni: az állami kiadások 674 millió forintig követhetőek a rendelkezésre álló információk alapján, informális csatornákon keresztül viszont az a hír járja, hogy egymilliárdot is elköltöttek rá - ha ez igaz, akkor viszont hová tűnt a különbözet? A belső vizsgálat után nem sokkal – talán ezzel összefüggésben, talán nem - menesztették a KSZF főigazgatóját, Schäffer Istvánt, aki távolról sem az egyetlen olyan, a volt buszpályaudvarért felelős állami szereplő, aki a tudásával és felelősségével együtt távozott a posztjáról. Schäffer egyébként 2007. augusztusában azt nyilatkozta a Népszabadságnak, szégyellné, ha nem adhatnák át a Design Terminált 2008 első negyedévében. Szégyenével együtt tűnt el, utóda, a hirtelen rosszulléttel meglepett Imre János idén májusban jelentette ki, hogy kora ősszel nyílik a Design Terminál.

Az Iparművészeti Múzeum aulájának örvénylő díszlete alatt (organikus építészet kiállítás van a földszinten) közönségoldalról még felmerült az a kézenfekvő gondolat is, hogy esetleg a Gödör és a buszpályaudvar együttes lerohasztása lehet a szándék. Miért is ne? A Gödöré beépíthető telek, minek mellé egy újabb, ráadásul egy teljes szakmát maga mögött tudó szereplőt – ld. még a 2009. februári nyílt levelet - helyzetbe hozni? Mindenesetre komoly meglepetést okozna, ha a következő kormány a Design Terminál Kht-t és rendezvényeit látná szívesen a buszpályaudvar épületében. E tekintetben a helyzet legalább egyértelmű lesz. Csak éppen újabb behozhatatlan idő telik el addig, amíg végre valamilyen formában intézményes helye lesz a design-nak - s ez a kimaradás óriási veszteséget jelent.

S.N.

Linkek:

Magyar Design Központ - Építészeti tervpályázat
Szemerey Samu: Modern románc

Szemere Katalin: Nyitnikék

Szemere Katalin: Luca széke az Erzsébet téren

Nyílt levél

Mélyi József: Butaságunk emlékműve

Szemere Katalin: Vár a Design Terminál

Design Terminátor

Az Erzsébet téri buszpályaudvart 1949-ben egy év alatt építették fel. Most 2009 júniusa van, az épület felújítását bő hét éve nem sikerül befejezni. Ott áll Budapest kellős közepén egy több mint 700 millió forintért átépített és restaurált modernista műemlék, aminek korszerű és fontos funkciót találtak ki 2003-ban. De nem tudjuk birtokba venni, sőt, még meg sem nézhetjük belülről. Miközben három éve lényegében kész van.

A Design Terminál maga az új magyar abszurd. Egy teljes szakma várja, hogy a kortárs hazai dizájn végre helyet, méltó keretet és programot kapjon. Szerencsésebb országokban szellemi műhelyek, cégek vagy komplett iparágak virágoznak fel egy jól működő dizájnközpont holdudvarában.

Ezzel szemben a mi épületünk teljesen felszerelve, üresen áll évek óta. Csak kezelője és tulajdonosa van, gazdája nincs. Az állam különböző szervezeteinek áttekinthetetlen függelmi, viszony- és érdekrendszerében se valódi okot, se felelőst, se magyarázatot nem lehet találni, hogy ez a helyzet miként állhatott elő. Csak kifogások, vállvonogatások, magyarázkodások és ígéretek vannak. Így mulat egy gazdag ország.

A Kortárs Építészeti Központ Tálaló c. vitasorozatának évadzáró rendezvényén a Design Terminál sorsával és kilátásaival kapcsolatos kérdésekre keressük a választ. Vendégünk lesz a felújítást tervező Golda János; az épület jelenlegi vagyonkezelője, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság főigazgatója, Imre János és Pohárnok Mihály, a Design Terminál Kht. ügyvezetője.

Az est kurátora Somlyódy Nóra, a moderátor Miklósi Gábor. A beszélgetést az Iparművészeti Múzeum dísztermében tartjuk, 2009. június 25-én, este 7-kor. A belépés ingyenes.

A teljes hangangyag meghallhatható itt:

Rehabirritáció - lapszemle

"Magam – építész létemre – úgyszólván marslakóként vettem részt az eseményen. Nem ez az első eset, megszoktam már ezt a státuszt, és bevallom, élvezem. Az alienek mindenre őszintén rácsodálkozhatnak (feltételezve persze, hogy jóindulatú invázióról beszélünk – aki ismer, tudja, hogy az én jóindulatomhoz nem fér kétség!). Továbbá - nem lévén más lehetőségük - joguk van a dolgokat annak látni, amik, az érveket és ellenérveket szó szerint értelmezni, nem zavarja meg a tisztánlátásukat, hogy tudván tudják: XY óriási szélhámos, még a lélegzetvétele is hazug (láttuk a tévében!), Z viszont üzletileg érdekelt abban, hogy az ellenkezőjét állítsa annak, amit Q mond – és így tovább. Aki a Marsról érkezett, mint én, az tiszta, mint a hó; tetszelgek a naivitásban. Vajon mit hámozok ki a több mint kétórás szócsatából? Ahogy az egyik hozzászóló az est végén frappánsan megfogalmazta: végül is nem derült ki semmi. Kétórás vita után szép teljesítmény." - tovább a revizoronline-on (Zöldi Anna: Rehabirritáció).

"Zsákutcába került a pesti zsidó negyed rehabilitációja. Ezt semmi sem jellemezhetné jobban, mint hogy a VII. kerület polgármestere, Hunvald György előzetes letartóztatásba került – Miklósi Gábor újságíró a Kortárs Építészeti Központ legutóbbi vitafóruma, a Tálaló témáját ekként vezette fel moderátorként csütörtök este az Iparművészeti Múzeumban. A VII. kerület főépítésze, Lantos Péter mindezek hallatán távozni kívánt" - írja a Magyar Nemzet Zsákutcában a rehabilitáció című cikke.

Elmosogatás

Ülnek öten a színpadon (meg a moderátor), és mondják a magukét. Vélelmezem, hogy rögtön az elején magukra maradtak, mert a közönség, hacsak nem ismeri a zsidónegyed elmúlt húsz évének minden egyes momentumát és nem vett részt építési jogból gyorstalpalón, akkor biztos nem tudta követni őket. Informálódásra kevéssé volt alkalmas a Tálalónak ez a felvonása, sőt időnként a kulturált párbeszéd formulái is elkerülték az Iparművészeti Múzeum auláját, viszont annál érzékletesebben mutatta be, hogyan válhatnak a városrész sorsával kapcsolatos döntések indítékai tökéletesen átláthatatlanokká.

Lantos Péter, Nagy Béla, Mezős Tamás, Miklósi Gábor, Perczel Anna, Beleznay Éva

Példa erre a tavaly ősz óta hatályos rehabilitációs szabályozási terv, ami körül a kb. két és fél órás diskurzus keringett. Hiszen ez volt az a terv, aminek az ötletét a 2004 óta a zsidónegyeddel kapcsolatos hangzavarban az egyetértés, vagy hát legalábbis az egyetértés látszata övezett. Mert nagy vonalakban nincs jele annak, hogy az álláspontok közelítenének egymáshoz, ez az első körkérdésnél - arról, hogy mi hátráltatja a terület rehabilitációját - kiderült. Lantos Péter kerületi főépítész - aki a bevezető után egyébként levonult a pódiumról, mert a moderátor bevezetőjét elfogultnak tartotta -, a történeti érvvel állt elő: ma csak azért beszélhetünk pufferzónáról, mert anno az Andrássy út – az utókor büszkeségének tárgya - kedvéért ledózerolták a helyén álló házakat; vagy hogy 2000-ben a fővárosi önkormányzat is áldását adta az utóbb vehemens ellenzést kiváltó bontásokat lehetővé tevő kszt-re. Perczel Anna, az Óvás! Egyesület elnöke szerint a történeti példák nem legitimálják a ma eltervezett bontásokat, különösen, amikor az európai nagyvárosok zsidónegyedeit kitüntetett figyelemmel rehabilitálják. A kszt-t jegyző Nagy Béla szerint a területtel kapcsolatos elvárásoknak és a magyar jogrend között „diszkrepancia van”, ezért a kszt nem tud eleget tenni az olyan különleges elvárásoknak, mint amelyek a Belső-Erzsébetvárossal kapcsolatban felmerülnek. Ezért szerinte nincs más megoldás, mint köztulajdonba venni azt, amire a köz akarata irányul. (Lantos Péter később azzal érvelt, hogy „ha pesti zsidónegyednek hívjuk”, „ez először is világörökség, másodszor magyar örökség, harmadszor budapesti, és csak legutolsósorban kerületi örökség. Ebből következik, hogy a megóvása nem a kerületnek, vagyis a legkisebbnek, a templom egerének a feladata.”)

Nagy Béla, Mezős Tamás, Miklósi Gábor

Perczel Anna szerint nem rehabilitáció zajlott a kerületben, hanem egy „eladási technika” érvényesült, miszerint pályázat és a lakók tudta nélkül eladták a házakat, és ami nem volt műemlék, azt le lehetett bontani – miközben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal „alávetette magát a kszt-nek” és a „semmi beleszólás” technikáját választotta. Mezős Tamás, a KÖH elnöke viszont nem látja ezt a mozgásteret, mert a KÖH csak véleményezi a kszt-t. Beleznay Éva fővárosi főépítész szerint egyrészt a Madách sétány szellemi és fizikai öröksége a ludas, másrészt a helyi szakmai és politikai vezetés, amely az új épületekben és nem az örökség védelmében látja a lehetőséget – amellett, hogy a magyar jogrend sem a felújítást, hanem az új lakásépítést támogatja.

Lantos Péter

A Tálaló második felvonása oknyomozásba fordult: a moderátor elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a rehabilitációs szabályozási terv, aminek az alakításában a kerületen kívül a főváros, a KÖH és civil szervezetek is részt vettek, végül miért torz formában került elfogadásra. Mint közismert, torz azért, mert tavaly szeptemberben az erzsébetvárosi testület két részre bontotta, úgy, hogy a lényeges módosítások a második részbe kerültek, amit csak bizonyos feltételek teljesülése esetén fogadnának el. (A rendeletet, lévén hogy a terület egy része a világörökség pufferzónája, a fővárosi képviselőtestületnek is jóvá kellett hagynia.) Nagy Béla azzal válaszolt, hogy a két részre bontás „nem szakmai tervezési kérdés”, hanem politikai döntés volt. Lantos Péter a kártérítéssel érvelt: ha ugyanis csökkentik a beépítési paramétereket, akkor az ingatlantulajdonosok kártérítési igénnyel élhetnek, ezért ők a teljes kszt elfogadásának feltételül nemcsak azt szabták, hogy a többi belső kerületben is vezessék be a beépíthetőséget korlátozó értékeket, hanem azt is, hogy a főváros vállalja át a magántulajdonosok esetleges kártalanítását. Az egyeztetések során azonban ez a szempont, a nyugalmából kibillentett Beleznay Éva szerint legalábbis - „Miért játszottuk akkor másfél évig ezt a színjátékot?” -, nem került elő. Lantos szerint viszont előkerült, és erről levelek is tanúskodnak. Beleznay szerint továbbá a kerület az utolsó döntéshozói fórumokra (az utolsó egyeztetésre illetve a közgyűlésre) nem minden ízükben egyező anyagokat hozott – Lantos viszont csak egyetlenegy verziót ismer, és Beleznay hazudik, ha mást állít: „Hazudni itt nem lehet” – kiáltotta. Az epizód kétségkívül az este mélypontja volt.

Perczel Anna, Beleznay Éva

Ezt követően a másik ok került sorra, ami miatt a kszt-t nem a kezdeti elvárások szerint fogadták el. Hunvald György és Mezős Tamás még 2007 végén jelentette be, hogy a kszt-hez értékleltárt készít a KÖH - ám ez végül nem került bele az anyagba. A leltár elkészült ugyan, de Perczel Anna szerint először a KÖH-elnök átalakíttatta „építész- és befektetőbaráttá”, majd a négy kötet eltűnt, olyannyira, hogy még a KÖH archívumában sem férhettek hozzá a kutatók. A Tálalón a KÖH elnöke erre nem tudott kielégítő magyarázatot adni: „Nem tudom miért nem épült be a kszt-be. Aki intézte, már nem dolgozik a KÖH-nél, nem tudok válaszolni” – ami természetesen nem tisztázza, hogy miért volt szükség egy független jogvédő szervezet közbenjárására, hogy végre nyilvánosságra hozzák az anyagot. (Nota bene a bírósági végzés még nem jogerős, így az anyag továbbra sem hozzáférhető, ugyan Mezős levetíttetett belőle néhány oldalt a Tálalón.) Nagy Béla az értékleltár hiányát nem tartja „a terv hiányának”, hiszen a kszt minden védelmi kategóriának eleget tesz és részletes értékvédelmi adatokat is tartalmaz. Perczel Anna szerint az értékleltár attól függetlenül tisztázta volna a beavatkozás korlátait, hogy egy ház műemlék-e avagy sem. Így az olyasfajta öszvér épületeket, mint amilyet például a Síp utca 8-10-be vagy a Klauzál utca 7-9-be terveztek (utcai traktus megmarad, a hátsó szárnyak helyére hét vagy több emeletes épületrészt emelnek), kiszűrte volna. Nyilvánvaló azonban, hogy egy értékleltárhoz való igazodás csak egy lenne a részmegoldások közül - aki viszont ennél is többet vár, annak egy egészen más politikai és jogi környezet kialakulásában kell reménykednie.

A teljes hanganyag meghallgatható itt.

S.N.

Rehabirritáció - Hétker

A Belső-Erzsébetváros sorsa pontosan modellezi azokat a városfejlesztési dilemmákat, amelyekkel a lerobbant, de mind építészeti és urbanisztikai, mind a közösségi emlékezet szempontjából felbecsülhetetlen értékű ingatlanállományt megöröklő önkormányzatok küzdenek. Az önkormányzati törvényből következően ezekre a dilemmákra minden egyes önkormányzat maga kell, hogy választ találjon - csakhogy a hetedik kerület vezetése sohasem rendelkezett világos, széles társadalmi támogatással bíró, a rehabilitációt szem előtt tartó fejlesztési koncepcióval.

Kertész utca

Ehelyett a 2000-es évek elejétől látványos belső-erzsébetvárosi változások - különösen a régi pesti zsidónegyednek nevezett világörökségi területen - azt a retorikát tükrözték, mely szerint a rehabilitációnak nevezett folyamat során a kerület a hangsúlyt nem a negyed egyedülálló arculatának megőrzésére, hanem a lakók életkörülményeinek javítására helyezi. Bár nem lett volna szükségszerű, mindez az épületállomány és a belső-erzsébetvárosi élettér degradálását eredményezte, s nem mellesleg lakosságcserével is járt.

Holló utca

A folyamat, amit az épületek eladását övező botránysorozat kísért – és a közelmúltban a polgármester letartóztatása tetézett –, minden korábbinál ékesebb bizonyítéka annak, hogy a negyed eddigi megújítására tett lépések rossz lépések voltak. A régi épületek helyén építészetileg értékelhetetlen, az évszázados városszövetet megbontó új házakat látunk, melyek - miután a lakások többségét külföldi befektetők vásárolták meg - konganak az ürességtől. Belső-Erzsébetváros tavaly szeptemberben elfogadott új, „rehabilitációs” jelzővel ellátott szabályozási terve nem veszi figyelembe sem azt, hogy műemléki jelentőségű területről van szó, sem azt, hogy a negyed Budapest világörökségi területei közé tartozik - vagyis jogilag is kifogásolható alapokon született meg.

Klauzál utca 7-9

A Kortárs Építészeti Központ Tálaló c. vitasorozatának következő estjén a rehabilitáció dilemmáiról, az érvényes szabályozásról, az érintett szervek felelősségéről és alternatív rehabilitációs koncepciókról lesz szó. A vendégek: Beleznay Éva fővárosi főépítész; Lantos Péter Erzsébetváros főépítésze, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke; Nagy Béla, a MűHely Rt. igazgatója, az új szabályozási terv készítője valamint Perczel Anna, az Óvás Egyesület elnöke. A vita moderátora Miklósi Gábor újságíró (Index), a sorozat kurátora Somlyódy Nóra újságíró (Magyar Narancs). A beszélgetést az Iparművészeti Múzeum aulájában tartjuk, május 21-én, csütörtökön, este 7 órakor. A belépés díjtalan.

Vári visszhang

"Csalódnia kellett annak, aki úgy ment el a Tálalóra, hogy ott majd látványos vita után kiderül, konkrétan miért nem épült meg Kis Péter nagyon kecsegtető, markáns és izgalmas terve, amivel megnyerte a Honvéd Főparancsnokság (HF) rekonstrukciójára kiírt tervpályázatot 2004-ben. Vagy hogy mi volt az, ami egyre csökkenő színvonalú tervváltozatok kikényszerítése árán is csak egy vastag nullát eredményezett. Be kellett érni annyival, hogy minden jel szerint most is a pártpolitika nevű hülyegyerek tette tönkre a bulit (plusz a szokásos inkompetencia és közöny)" - írja Török Tamás az epiteszforum.hu-n.

"A mélypont ott látszik a hatvan éve szétlőtt Honvédfőparancsnokságon, a Király utcai undormányokon, a szóda helyén épült vércikin, az agyonzsigerelt tereinken, az elépített kilátásokon, az építészeti szeméttel telerakott Duna parton. A mélypont nem a szavakban van. Pláne nem az igazságban. Hanem a tettekben. Ahogy kollégák egymást torkát harapják egy megbízásért, ahogy egymást inszinuálva járatják le hivatásukat. A mélypont ott van, ahogy kígyónyelvvel fiatal szakembereket korrumpálnak, ahol etikáról, ideáról vallott nézeteket sároznak. A mélypont abban a suttyóságban van, ahogy mi magyarok létezünk. A mélypont ott van, tisztelt elnök úr, hogy ön, ezek után még mindig regnál. Ez a mélypont. " Bejegyzés a wérgidán.

"Mint kiderült, a szokásos egymásra mutogató, sérelem-emlegető, kompromisszumképtelen, szereptévesztéses, politikai nyomásos szerencsétlenség miatt csődtömeg a budai Vár déli részének palotaegyüttese. Pedig még az sem mondható, hogy külön-külön ne lett volna igazuk saját sérelmeikben a résztvevőknek. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy az egész rekonstrukció alapjában véve reménytelen, mivel nincs egységes hosszú távú felújítási-hasznosítási koncepciója, amit lépésről lépésre meg lehetne valósítani" - írja Kiss Ádám a Hírszerzőn.

Az állatkert-metafora – VÁRra várva

Tudtommal ez volt a legelső nyilvános alkalom, amikor a várról, közelebbről a Honvéd Főparancsnokságról zajló vitán nemcsak az építészek és a kerületi főépítész, a KÖH és a vagyonkezelő Budavári Kht képviselője volt jelen, hanem az I. kerület polgármestere is. Ez finoman árnyalta az elmúlt közel öt év különféle vári tervekkel kapcsolatos kálváriáit, ha nem is lendített túl azon a kimerítően ismert helyzeten, amit a kibékíthetetlen álláspontok, hitek, meggyőződések, vélelmek és egyéni lobbik vetélkedése feszített ki a vár köré. Hacsak nem elégszünk meg annyival, hogy a két nagy politikai tömb az utóbbi évek egyik véres meccsét pont a várban játszotta le, aminek a kárát mindenekelőtt maga a vár látta, aztán mindazok, akik abban reménykedtek, hogy ez a folyamat végre eredménnyel is jár, meg azok is, akiknek fáj, hogy 350 millió forint költődött el - csupán az előkészítésre. Ne elégedjünk meg ennyivel: hosszú a veszteséglista a nagypolitikai szint alatti régióban, hiszen az ügy szereplői mind helyi politikai, vagyonkezelői, mind hatósági és építészi frontokon látványos csődöt mondtak abban, hogy nyitottak és alkalmasak lennének az érdekek összeegyeztetésére. Ehelyett többfrontos harcot vívtak - s ha mindenki többfrontos harcot vív, akkor előbb-utóbb maga is belegabalyodik. Noha négy hónap alatt mindenki kiengedhette már a gőzt, az álláspontok árnyalatnyit sem változtak. (Illetve bevitorlázott egy új, nyilvánosan kimondatlan kérdés: mit kíván majd Orbán Viktor?)

Nagy Gábor Tamás, Aczél Péter, Somogyi Gabriella, Mezős Tamás, Zoboki Gábor, Kis Péter, Miklósi Gábor

A vitát egy pozitivista buzgalommal összeállított kronologikus bevezetővel kezdtük, utána sorjáztak a jelenlévők értékelései a mostani helyzet, vagyis az uniós támogatás elbukásának okairól. (A szereplők a meghirdetettől kicsit eltérő összetételben Kis Péter és Zoboki Gábor építészek, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Somogyi Gabriella projektfelelős a beruházó Budavári Kht. részéről (aki Szőke Balázs ügyvezető helyett ugrott be az utolsó pillanatban), Budavár főépítésze, Aczél Péter, és Nagy Gábor Tamás polgármester voltak.) Nagy Gábor Tamás és Aczél Péter szerint a kormány „nem tekintette partnernek” az ellenzéki önkormányzatot: miután 2007 nyarán befutott az uniós pénz ígérete, a kormány a szűk határidők miatt erőből nyomta a terveket, és idővel már bármibe belement volna, csak ne vesszen oda a támogatás. Az önkormányzat négy évig (a 2004-es pályázat és 2008 áprilisa között) állítólag még terveket sem látott – noha ezt a nyilvánvaló képtelenségnek hangzó állítást a kht képviselője visszadobta azzal, hogy a tervek a számtalan hivatalos és nem hivatalos találkozón éppenséggel minden alkalommal hozzáférhetőek voltak. A másik, kézzelfoghatónak tűnő érv az volt, hogy Kis Péter 2004-es pályamunkája (ld. még: „rózsaszín lebegő test”) nem volt megvalósítható („úgy hallottam” - mondta a polgármester) – de ezt meg Kis tette helyre azzal, hogy két építész - Finta József és Ekler Dezső - adta a nevét ahhoz, hogy a terv műszakilag kivitelezhető.

Somogyi Gabriella, Zoboki Gábor

A politikai csatározáshoz hozzátartozik, hogy a kormány tavaly tavasszal, amikor látszott, hogy a kerület csiki-csukit játszik (hol hajlandó lett volna módosítani a szabályozási terven, hol nem, ld. tervtanács 1, 2, 3, 4, 5) egy olyan rendeletet hozott, amivel a szakhatósági döntést a közigazgatási hivatalhoz rendelheti. A kerület akkor nyúlt a változtatási tilalomhoz - nyilván jól tudva, hogy ez törvénytelen - amikor úgy tűnt, a tervet valóban lenyomják torkukon. Ezzel nemcsak a főparancsnokság sorsa pecsételődött meg egy újabb, beláthatatlan időre, hanem az azt környező, a kht által az uniós pályázatba bedolgozott kisebb projekteké is (úgymint a Szent György tér rendezése, a nyugati oldal előkészítése fejlesztéseknek, a vízhordó lépcső, a várat délről és nyugatról ölelő parkok rendbehozása stb), hiszen mindez együtt képezett egy, az uniós szabályok szerint megbonthatatlan projektet. Ezek a kisebb projektelemek egyébként főépítészi szemmel gyenge lábakon álltak, Aczél szerint ezek helyett akut ügyekkel kellett volna foglalkozni, mint például az összedőléssel fenyegető barlangrendszerrel vagy a várbazár rekonstrukciójával (amire mellesleg van fejlesztő, csak az elképzelés „plázás” jellege miatt az önkormányzat évek óta blokkolja a megvalósítását).

Nagy Gábor Tamás, Aczél Péter, Somogyi Gabriella

Hogy melyik az erősebb: a zsigeri politikai ellentét vagy a vitán is teret nyert, építészeti tervekkel kapcsolatos kerületi érzelmek, azt csak sejteni lehet. Mindenesetre az utóbbihoz tartozik a Kis Péter-féle 2004-es terv, majd annak számtalan mutációja, mégpedig azért, mert az önkormányzat szerint „a történelmi helyszínhez a tervek nem illeszkedtek”, és „szépek” sem voltak, nem törekedtek „harmóniára a környezettel”. A „lebegő tetős megoldás a tervasztalon jól néz ki, de nem tudtam elképzelni, milyen lesz a valóságban” – jelentette ki a polgármester, derültséggel elegyes felháborodást kiváltva a közönségből. A kerületi vízió arról, hogy mi kellene a rom helyére, egy ponton csak kibukkant: legszívesebben az eredeti épületet látnák ott viszont. Mivel a tavaly háromhavi rendszerességgel összetrombitált tervtanácsok egyike sem mutatott fel „megnyugtató” eredményt a főépítész szerint, ezért a szakmai grémiumok állásfoglalásait nem tekintették mérvadónak, mert az érintettek véleményét, így a várbeli lakosokét, azok nem tükrözték. Ez persze felveti azt a kérdést, hogy mire való a tervengedélyeztetések jogi szabályozása és szakmai kontrollja, amit a tervpályázat, a megbízó és az építész közötti szerződés illetve a tervtanácsok jelölnek ki, ha ezek a stációk politikai-egyéni-érzelmi megfontolásokból nemes egyszerűséggel kikezdhetők és felülbírálhatók. Illetve mire jó az engedélyezési procedúra, ha látványosan, és nem a várban először, csak maszatolásra és nem egyértelmű állásfoglalásra futja belőlük?

Kis Péter, Miklósi Gábor

A többiek a projekt előkészítetlenségéről beszéltek és előszeretettel hivatkoztak arra a közhelyes (ám igaz) tézisre, hogy a kommunikáció kultúrájának hiánya minden dolgok rákfenéje. Somogyi Gabriella önkritikát gyakorolt a kht nevében, közölve, hogy a kht-nak „nem volt elég ereje, hogy a konszenzust elérje”. „Vagy nekünk nem volt elég erőnk, vagy mögülünk tűnt el az erő” – mondta sokat sejtetően, a kht korábbi, tíz évig működő ügyvezetőjének tavaly őszi hirtelen leváltására is utalva. Kis Péter szerint a rendszerváltás óta eltelt idő „amatőr gerillacsapatok lelkes próbálkozásával” telt arra, hogy „valami történjen”, amin talán egyszer egy „útlevéllel érkező fantasztikus tudású építész” fog túllendíteni. Zoboki Gábor nem menne külföldre a megoldásért, mondván: elkélne egy olyan „államférfi” vagy „építész”, aki az egész élére áll – éppen csak az nem hangzott el, hogy ez a valaki ő maga lenne. (A társtervezőként való feltűnését egyébként azzal indokolta, hogy Kis Péter kérte fel erre, és a szerepe „adminisztratív műszaki segítségnyújtás” volt – amit Kis nem kommentált.)

„A politika nem ért hozzá, a szakma dolga, hogy kitalálja, milyen legyen Budapest”, tehát aki a Honvéd Főparancsnoksággal foglalkozik, annak a vár következő 25 évével is foglalkoznia kell. Zobokinak ez az állítása tetszett a jelenlévőknek. A KÖH elnöke is azt hangoztatta, hogy az előkészítetlen pályázati kiírásban kódolva volt a végeredmény, hiszen az kiragadott egy elemet a „várhegyből mint entitásból”, anélkül, hogy a vár épületeinek funkcióját alaposan átgondolták volna. Az köztudott, hogy ez akkor, amikor az uniós pénz feltűnt a horizonton, nem zavarta a KÖH elnökét – és erre a beszélgetés utolsó szakaszában rá is kérdezett valaki a közönségből: 2007-ben miért lobbizott azért, hogy ne Kis legyen a tervező, akinek érvényes szerződése volt a kht-val? (Akkor Mányi István vezetése alatt fiatal építészeket próbált helyzetbe hozni, akiket a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálaton keresztül bíztak volna meg, ld. wergida.blogspot.com.) „A KÖH elnöke mindenben gondolkodott, ami jó megoldás” - mondta. Moderátori megjegyzésre, miszerint mindez zárt ajtók mögött zajlott, érdemben már nem reagált, csak a mikrofon gerjedt be a kezében. Nagy Gábor Tamás egy kampánybeszédnek is betudható monológ keretében vázolta fel, hogy a mostani nem a nagyívű elképzelések kora, az majd akkor érkezik el, ha „visszatalálunk a közösségi értékekhez”, és a társadalom túl lesz „a jelenlegi politikai és kulturális meghasonlottságán”.

Az viszont, hogy a továbblépés demokratikus, és a konszenzushoz közelebb vivő útját nem a politikai hatalmat birtoklók egyéni ízlése, valamiféle autoriter fellépés vagy egy új aranykor beköszöntése, hanem például egy városépítészeti ötletpályázat jelentené, ezt a szempontot csupán egyvalaki dobta be, ő sem a szereplők, hanem a közönség soraiból szólalt fel. Ha már pályázat viszont, akkor kristálytiszta funkciómeghatározás is kell hozzá – ami a 2004-es kiírás és a 2007-es, unióssá vált projekt mögül is hiányzott – és ezt a terület gazdáinak együtt kell kezdeményezniük.

Noha nem mondhatjuk, hogy a vita közelebb vitte egymáshoz az álláspontokat, azt elérte, hogy a pozíciók elég világosan kirajzolódtak, s már ez is több a semminél. Fél tíz körül egy bon mot-val zárult a Tálaló: Kis Péter szerint az Állatkerti rekonstrukció élő példája lehetne egy nehéz projekt megvalósításának. Mire a moderátor csak annyit mondott: az Állatkert a metafora szintjén a jelen helyzetre is működik.

Legközelebb a Design Terminállal folytatjuk.

S.N.

A beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható:

VÁRra várva

2009. április 16., csütörtök 19h
Iparművészeti Múzeum (díszterem)

Egy ország közállapotairól sokat elárul, hogy miként bánik kiemelt épített kulturális örökségével. Budapest 65 éve nem jut dűlőre a Budai Várral. Különösen bántó a Honvéd Főparancsnokság romjának évtizedes rendezetlensége.

Honvéd Főparancsnokság

Abban nincs vita, hogy az ország talán legreprezentatívabb helyszínén, a Szent György tér és Dísz tér között éktelenkedő műemléktorzót a helyszínhez méltó, a kortárs építészeti értékeket tükröző új keretbe kell foglalni. Amikor azonban a megvalósításra kerül a sor, hamar kiderül, hogy lehetetlen vállalkozásról van szó.

Hiába méltatta szuperlatívuszokkal a győztes tervet a politikai döntéshozókat is a tagjai közt tudó zsűri: a 2004-ben kiírt tervpályázat sorsa és máig húzódó fejleményei, miközben tűélesen kirajzolták a beruházással kapcsolatos szakmai törésvonalakat, arra is rávilágítottak, hogy a történet szereplői mennyire mocsaras talajra tévedtek. A politika ugyanis menet közben leplezetlenül felbolygatta a fejlesztés jogi és intézményi hátterét.

Kis Péter, 2004

Az összekuszálódó hatalmi és szakmai erőviszonyok közepette a nyertes pályamű megépülésére az építésszel kötött szerződés ellenére immár semmi esély. A kerület változtatási tilalmat rendelt el a környékre, a pillanatnyi állás szerint az épület felújításának pénzügyi alapját képező uniós forrás elvész, miközben a projekt holtvágányra kerülésének pontos okai és körülményei tisztázatlanok. Ugyanígy azt sem tudjuk, hogy a Várban tervezett egyéb, esélyesebb beruházásokról, így a Lovardáról, a Vízhordó lépcsőről és a kertek felújításáról ki döntött, és hogyan választották/választják ki a közreműködőket.

A külső gondok mellett szép számmal akadtak szakmai problémák is. Nem tudható, hogy milyen fejlesztési koncepciók ütköztek a tervpályázat kiírása előtt és után. A tendert úgy írták ki, hogy nem tisztázták, a majdani épületnek pontosan milyen funkciót szánnak. Különböző hatalmi vonalak mentén új építészek vonódtak be a tervezésbe, ám hogy miként kapták a megbízást és miért fogadták el, az máig nem világos – miként az is vitatott, hogy a tervpályázat megnyerése milyen jogokat biztosít.

Kis Péter, Zoboki Gábor 2008 november

A Kortárs Építészeti Központ „Tálaló” című vitasorozatának következő rendezvényén ezeket a témákat boncolgatjuk. Vendégeink lesznek Kis Péter és Zoboki Gábor építészek, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Szőke Balázs, a beruházó Budavári Kht. ügyvezetője, és Budavár főépítésze, Aczél Péter.

Linkek:

A tervpályázat eredménye (2005 február)

A kiíró hozzászólása

Nyomkövetés Wérgida blogján

Egy lelkesítő ház. Interjú Kis Péterrel (2007 október)

A Budavári Kht az uniós projektről

Jött egy Nemzeti Színház-2 történet? (2007 november)

Miért nem sikerült 1945 óta a Szent György tér beépítése? - "16 este Zugligetben" (2008 február)

Négy tervtanács (2008):

Tűz és víz: a budavári Szent György tér új fejezete

Csont nélkül – a Szent György téri terv újabb verziója

(Magas) tetőpont

Itt az ötödik — a Dísz téri terv átdolgozásában Zoboki Gábor is részt vett

Elúszó uniós támogatás (2008 november)

Városháza - lapszemle

"A Városháza Fórum körötti káoszban próbált meg rendet vágni a Kortárs Építészeti Központ azzal, hogy új programsorozata, a Tálaló első estjén az ikonikusnak indult, de sokak által kárhoztatott beruházással foglalkozott, egymás mellé ültetve szakértőt, várospolitikust és építészt. A március 19-én rendezett esemény legmeglepőbb jelenete alighanem az volt, amikor a Budapesti Építész Kamara elnöke a Fórum meg nem épülésére fogadott a főváros megbízott főépítészével – egy üveg pezsgőben" - írja a hg.hu. Tovább: Városháza Fórum: vita már van, konszenzus nincs
"Megizzasztotta Erick van Egeraat sztárépítészt és Beleznay Éva megbízott főépítészt az indexes Miklósi Gábor a Kortárs Építészeti Központ által szervezett vitasorozat, a Tálaló első kerekasztalbeszélgetésén. A téma – mi más lehetett volna – a Városháza Fórum, vagyis az ideiglenes Városháza park beépítése, részben üzleti hasznosítása és a Városháza tömbjének átépítése. A pályázaton nyertes Egeraat irodája azóta csődbe ment, a világgazdasági válság felülírta a korábban működőképesnek látszó üzleti koncepciót, ám a fővárosi önkormányzat egyelőre nem ismeri be a projekt bukását. Egeraat a vitafórum napján kiadott sajtóközleményben jelentette be, hogy EMEM Budapest Kft.néven új irodával folytatja budapesti tevékenységét" - írja az epiteszforum.hu. Tovább: Kínos kérdések órája

"Erick van Egeraatot kíváncsian várta a hallgatóság. Egyesek szerint a neves építész szakasztott úgy néz ki, mint Pumukli és Mickey Rourke keresztezése. Miklósi első körben azt feszegette, miért nem előzte meg nagyobb társadalmi vita, hogy mit szeretnének az emberek a város eme fontos közterületére, de ezt Beleznay Éva lecsapta azzal, hogy szerinte volt párbeszéd, hiszen már évtizedek óta tanakodnak az aktuális városvezetők, hogy mi épüljön a helyen" - így az index.hu. Tovább: A Városháza fórum a csődbe ment építész mentőöve

"...És mégis: végül monológokat és monodrámákat hallottunk. Nem derült ki például, vajon jogos-e a vád, miszerint a városvezetésnek nincs igazi koncepciója a terület működtetésére vonatkozóan, hogy vajon megvalósítható-e a projekt PPP beruházásként, közpénz igénybevétele nélkül, hogy egyáltalán szükség van-e a Belvárosban efféle fórumra, sőt még az sem, hogy a csődbement iroda dolgozói reménykedhetnek-e fizetésben. Az Építészkamara elnöke – némileg meglepő és vitathatóan ízléses módon – félhavi fizetését ajánlotta tétként, arra fogadva, hogy a terv, sok más nagyratörő elképzeléshez hasonlóan a kukában végzi. Ezzel szemben meggyőzőnek tűnt, hogy a baljós és bizonytalan jövő elé néző terv építészeti minősége nem kérdőjelezhető meg. " - írja a revizoronline. Tovább: Tálalva

"Néhány hónapja folyamatosan vitatott beruházás a Belvárosban létrehozandó új Városháza Fórum. Értéke több tizmilliárd forint, tervezője Erick van Egeraat, akinek mind budapesti, mind holland irodája csődöt jelentett. A napokban egy nyilvános szakmai vitán gyűltek össze az érintettek. A vita vége az lett, hogy az Építész Kamara elnöke féléves fizetését feltette egy fogadásra: Biztos benne, nem fog megépülni az új Városháza" - 168óra, Abszurd fogadás a budapesti Városházán

Terítéken a Városháza Fórum

A KÉK Tálaló sorozatának első alkalmával a Városháza Fórum került terítékre. Próbáltunk minél több vitás kérdésnek a végére járni, mégpedig a megszokott építészeti beszélgetésekhez képest rendhagyó módon: kordában tartva az elszabadulni hajlamos monológokat. A KÉK-et elsősorban az foglalkoztatta, hogy mennyi realitása maradt annak, hogy a Városháza épületének bővítése az évekkel ezelőtt eltervezett módon, azaz közpénz ráköltése nélkül valósuljon meg. Hiszen az időközben beütött pénz- és hitelválságban a projekt megvalósításáért induló befektetők és potenciális hitelezőik nyilván ezerszer is átgondolják, belevágjanak-e egy rizikós beruházásba.

A fővárosi önkormányzatot ez nem késztette visszalépésre, legalábbis Beleznay Éva főépítész a korábbiakhoz képest változatlan tolmácsolásban adta vissza a projekt lényegét: továbbra is abban gondolkodnak, hogy az anno befejezetlenül maradt Martinelli-féle kaszárnyában csak a reprezentatív önkormányzati funkciókat tartják meg, amit pedig nem használnak, azt üzleteknek, éttermeknek, kávézóknak, irodáknak adják bérbe. A bővítés az 1140 fős apparátus nagy részének átköltöztetésével jár az új szárnyakba – vagyis a költözés a kínálkozó alkalom dacára nem jár együtt a szervezet racionalizálásával.

A tervet Erick van Egeraat, a nyertes terv szerzője sztárépítészhez méltó módon ismertette, hatalmas asszociációs hálóba fonva az építész szerepéről alkotott elképzeléseit, gyermekkori emlékképeit, az új lipcsei egyetemi projektjét, és például az amszterdami városháza hangversenyteremmel közös együttesét. Prezentációja annak a hangsúlyozására futott ki, hogy a városháza mindenkinek épül, és a fenntarthatóság kulcsa a multifunkcionalitás.

Erick van Egeraat

Vagy a lényeg talán mégis más volt: hogy a cégei köztudott csődje ellenére zökkenőmentesen működőnek mutassa be praxisát. Ami a céges ügyeket illeti, éppen a Tálaló napján szétküldött sajtóközleményből derült ki, hogy Egeraat EMEM Kft néven új céget alapított, amely továbbviszi a megmaradt projekteket. Az este első meglepetése az volt, amikor a moderátor Miklósi Gábor azt firtatta, mi lesz a sorsa a budapesti munkatársak kifizetetlen számláinak. Egeraat döbbenten tért ki a válaszadás elől – mondván: „a téma nem erre a fórumra, hanem a bíróságra tartozik” -, pedig joggal merül fel, hogy a közszféra által kezdeményezett legnagyobb beruházás tervezőjének miért lenne takargatnivalója a nyilvánosság előtt.

Beleznay és Egeraat után Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke ellenzéki húrokat pengetett, noha végig nem derült ki, konkrétan mi az oka erre. Mármint azon túl, hogy tapasztalata szerint a Városháza épületén „átok ül”. Az elmúlt húsz évből számtalan terv és tervpályázat eredménye nem valósult meg a helyszínre, amiből szerinte egyenesen következik, hogy a jelenlegivel sem lesz ez másképp, amellett, hogy a város vezetése egyébként „nem tudja, mit akar”. Hogy az épület így marad, arra egy pezsgőben fogadott a főépítésszel.

A beszélgetés arra is alkalmat adott, hogy ismét felmerüljön az elemi ellentmondás a főváros kommunikációja és tervei között. Ha a Budapest Szíve program a forgalomcsillapítás, a gyalogos belváros eszméje mellett tette le a voksot, akkor hogyan illeszkedik ebbe a koncepcióba a beépítendő terület által vonzott forgalom és a kiszolgálására tervezett 1300 fős mélygarázs? Beleznay szerint ez nem ellentmondás, hiszen a környező közterületi parkolók kerülnek a föld alá, másrészt viszont a parkolószámra vonatkozó előírásokkal nem tudnak mást tenni, mint engedelmeskedni nekik, és esetleg a módosításukat kezdeményezni. Fegyverneky Sándor országos főépítész egy laza mondattal vágta át a gordiuszi csomót: Nem érdemes ezen morfondírozni, megépül a parkoló, később majd lehet másra használni.

Beleznay Éva, Eltér István, Fegyverneky Sándor, Miklósi Gábor

A Városházánál a kormányzati negyed után másodszor kipróbált új tervpályázati rendszert (vagyis ami immár a közbeszerzés hatálya alá tartozik) rengeteg kritika érte, hiszen az előminősítést követő fordulóban a tizennyolc indulóból hatot formai okokból kizártak; a pályázati dokumentáció ára nem a fiatal irodák malmára hajtotta a vizet; a külföldiek mezőnye, összevetve nemzetközi pályázatokéval, meglehetősen szűk volt. Fegyverneky és Eltér viszont úgy látja, a rendszer olyannyira kiváló, hogy Angliában is ezt kívánják bevezetni. Fegyverneky szerint, mivel a kivitelező az engedélyes terv megvalósítására szerződik, nem lesz módjában a tervet a maga szája íze szerint átfogalmazni, spórolni rajta. Az este egy későbbi pontján Michael Smithing, a Colliers ingatlantanácsadó cég igazgatója viszont éppen ebben látott veszélyt, hiszen az önkormányzat és a tervezőszakma gondolkodása nem biztos, hogy harmonikusan összevág a megvalósíthatósághoz fűzött elvárásoknak – amelyek egyébként is csak egy távolabbi időpillanatban lesznek kristálytiszták.

Michael Smithing, Beleznay Éva

Smithing egyébként úgy látta, ma sem lehetetlen az a konstrukció, amit még 2007-ben dolgozott ki a C.B. Richard Ellis. De leszögezte, hogy ami egy-két évvel ezelőtt „tuti projektnek” tűnt, egy év múlva kiszámíthatatlan feltételeket fog támasztani. Ezen a ponton vált világossá, hogy a városháziakban mégis van egy kicsiny hajlandóság arra, hogy a válságot is bekalkulálják a tervbe, s ennek megfelelően dolgoztassák át a megvalósíthatósági tanulmánytervet. Konkrétan arról van szó, hogy a kulturális funkciókra mégiscsak költenének (hogy miből és mennyit, az nem derült ki). Ettől viszont a moderátor döbbent le, akitől már csak egy megjegyzésre futotta, miszerint egymilliárdot emésztett fel például a Design Terminálnak szánt Erzsébet téri buszpályaudvar felújítása, csak azért, hogy üresen tátongjon – s hogy ezt nem a főváros, hanem az egyik minisztérium követte el, csupán részletkérdés a budapesti kulturális térkép szempontjából.

S.N.

A beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható:

Városháza Fórum

2009. március 19., csütörtök 19h
Iparművészeti Múzeum

Évtizedekig bámultuk a lehetetlen bazársort a Károly-körúton, és csak halkan reménykedtünk, hogy egyszer majd felváltja valami más. Valami, ami funkciójában, építészeti-gondolati igényességében és kivitelezési színvonalában is méltó Budapest egyik legizgalmasabb, központi helyszínéhez.

Ám hiába született meg a döntés már a 90-es évek közepén, a bazárok elbontására a bürokrácia, majd a bérlők ellenállása miatt tíz évig, 2005 nyaráig kellett várni. A helyére ideiglenes park „épült”, a jövőbeni hasznosítás előzményeként.

Az események 2008-ban gyorsultak fel, amikor a Városháza építészeti tervpályázatot írt ki a terület hasznosítására. A kiírás egy a köz- és kulturális funkciókat a kereskedelmiekkel vegyítő, izgalmas épület megtervezéséről szólt, amire tizenkét érvényes pályamű érkezett. A Károly körút felé megnyílt területet új térfallal lezáró terv szakmai fogadtatása vegyes volt, ez azonban inkább városfejlesztési és koncepcionális kérdés, semmint a tervpályázat és a fejlesztési előkészületek transzparenciájának fokmérője. Igaz, jó lett volna már a kezdetektől tudni, hogy milyen érvek és számítások szóltak a favorizált beépítés illetve az elvetett parképítés mellett. Nem tett jót a Városháza Fórum ügyének, amikor kiderült, hogy a pályázat nyertese, a holland Erick van Egeraat pesti, majd rotterdami tervezőirodája is csődbe ment.

Erick van Egeraat terve

A Városháza Fórum a tervek szerint PPP konstrukcióban épül meg: a magánberuházás megtérülését a koncesszió ideje alatt a kereskedelmi funkciók bevételeiből kell majd biztosítani. A megváltozott gazdasági klíma miatt azonban kérdés, hogy a régi feltételek mellett megvalósítható-e a fejlesztés.

A Tálaló első vitáján ezekről a problémákról kísérlünk meg nyíltan, és a kényes kérdéseket nem megkerülve beszélgetni a projekt kulcsembereivel. Vendégünk lesz Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze, Erick van Egeraat építész, Eltér István, a Magyar Építészkamara elnöke, Fegyverneky Sándor országos főépítész, a tervpályázat zsűrijének társelnöke és Michael Smithing, a Colliers International Hungary ügyvezető igazgatója. A vitára egy moderált pódiumbeszélgetés keretében került sor. A vitasorozat kurátora Somlyódy Nóra újságíró (Magyar Narancs), a beszélgetést Miklósi Gábor újságíró (index.hu) vezeti. A kétórás, ingyen látogatható beszélgetéseket minden hónapharmadik csütörtökén, az Iparművészeti Múzeum aulájában tartjuk, este hét órakor.