Tudtommal ez volt a legelső nyilvános alkalom, amikor a várról, közelebbről a Honvéd Főparancsnokságról zajló vitán nemcsak az építészek és a kerületi főépítész, a
KÖH és a vagyonkezelő
Budavári Kht képviselője volt jelen, hanem az
I. kerület polgármestere is. Ez finoman árnyalta az elmúlt közel öt év különféle vári tervekkel kapcsolatos kálváriáit, ha nem is lendített túl azon a kimerítően ismert helyzeten, amit a kibékíthetetlen álláspontok, hitek, meggyőződések, vélelmek és egyéni lobbik vetélkedése feszített ki a vár köré. Hacsak nem elégszünk meg annyival, hogy a két nagy politikai tömb az utóbbi évek egyik véres meccsét pont a várban játszotta le, aminek a kárát mindenekelőtt maga a vár látta, aztán mindazok, akik abban reménykedtek, hogy ez a folyamat végre eredménnyel is jár, meg azok is, akiknek fáj, hogy 350 millió forint költődött el - csupán az előkészítésre. Ne elégedjünk meg ennyivel: hosszú a veszteséglista a nagypolitikai szint alatti régióban, hiszen az ügy szereplői mind helyi politikai, vagyonkezelői, mind hatósági és építészi frontokon látványos csődöt mondtak abban, hogy nyitottak és alkalmasak lennének az érdekek összeegyeztetésére. Ehelyett többfrontos harcot vívtak - s ha mindenki többfrontos harcot vív, akkor előbb-utóbb maga is belegabalyodik. Noha négy hónap alatt mindenki kiengedhette már a gőzt, az álláspontok árnyalatnyit sem változtak. (Illetve bevitorlázott egy új, nyilvánosan kimondatlan kérdés: mit kíván majd
Orbán Viktor?)
Nagy Gábor Tamás, Aczél Péter, Somogyi Gabriella, Mezős Tamás, Zoboki Gábor, Kis Péter, Miklósi Gábor
A vitát egy pozitivista buzgalommal összeállított kronologikus bevezetővel kezdtük, utána sorjáztak a jelenlévők értékelései a mostani helyzet, vagyis az uniós támogatás elbukásának okairól. (A szereplők a meghirdetettől kicsit eltérő összetételben Kis Péter és Zoboki Gábor építészek, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Somogyi Gabriella projektfelelős a beruházó Budavári Kht. részéről (aki Szőke Balázs ügyvezető helyett ugrott be az utolsó pillanatban), Budavár főépítésze, Aczél Péter, és Nagy Gábor Tamás polgármester voltak.) Nagy Gábor Tamás és Aczél Péter szerint a kormány „nem tekintette partnernek” az ellenzéki önkormányzatot: miután 2007 nyarán befutott az uniós pénz ígérete, a kormány a szűk határidők miatt erőből nyomta a terveket, és idővel már bármibe belement volna, csak ne vesszen oda a támogatás. Az önkormányzat négy évig (a 2004-es pályázat és 2008 áprilisa között) állítólag még terveket sem látott – noha ezt a nyilvánvaló képtelenségnek hangzó állítást a kht képviselője visszadobta azzal, hogy a tervek a számtalan hivatalos és nem hivatalos találkozón éppenséggel minden alkalommal hozzáférhetőek voltak. A másik, kézzelfoghatónak tűnő érv az volt, hogy Kis Péter 2004-es pályamunkája (ld. még: „rózsaszín lebegő test”) nem volt megvalósítható („úgy hallottam” - mondta a polgármester) – de ezt meg Kis tette helyre azzal, hogy két építész - Finta József és Ekler Dezső - adta a nevét ahhoz, hogy a terv műszakilag kivitelezhető.
Somogyi Gabriella, Zoboki Gábor
A politikai csatározáshoz hozzátartozik, hogy a kormány tavaly tavasszal, amikor látszott, hogy a kerület csiki-csukit játszik (hol hajlandó lett volna módosítani a szabályozási terven, hol nem, ld. tervtanács 1, 2, 3, 4, 5) egy olyan rendeletet hozott, amivel a szakhatósági döntést a közigazgatási hivatalhoz rendelheti. A kerület akkor nyúlt a változtatási tilalomhoz - nyilván jól tudva, hogy ez törvénytelen - amikor úgy tűnt, a tervet valóban lenyomják torkukon. Ezzel nemcsak a főparancsnokság sorsa pecsételődött meg egy újabb, beláthatatlan időre, hanem az azt környező, a kht által az uniós pályázatba bedolgozott kisebb projekteké is (úgymint a Szent György tér rendezése, a nyugati oldal előkészítése fejlesztéseknek, a vízhordó lépcső, a várat délről és nyugatról ölelő parkok rendbehozása stb), hiszen mindez együtt képezett egy, az uniós szabályok szerint megbonthatatlan projektet. Ezek a kisebb projektelemek egyébként főépítészi szemmel gyenge lábakon álltak, Aczél szerint ezek helyett akut ügyekkel kellett volna foglalkozni, mint például az összedőléssel fenyegető barlangrendszerrel vagy a várbazár rekonstrukciójával (amire mellesleg van fejlesztő, csak az elképzelés „plázás” jellege miatt az önkormányzat évek óta blokkolja a megvalósítását).
Nagy Gábor Tamás, Aczél Péter, Somogyi Gabriella
Hogy melyik az erősebb: a zsigeri politikai ellentét vagy a vitán is teret nyert, építészeti tervekkel kapcsolatos kerületi érzelmek, azt csak sejteni lehet. Mindenesetre az utóbbihoz tartozik a Kis Péter-féle 2004-es terv, majd annak számtalan mutációja, mégpedig azért, mert az önkormányzat szerint „a történelmi helyszínhez a tervek nem illeszkedtek”, és „szépek” sem voltak, nem törekedtek „harmóniára a környezettel”. A „lebegő tetős megoldás a tervasztalon jól néz ki, de nem tudtam elképzelni, milyen lesz a valóságban” – jelentette ki a polgármester, derültséggel elegyes felháborodást kiváltva a közönségből. A kerületi vízió arról, hogy mi kellene a rom helyére, egy ponton csak kibukkant: legszívesebben az eredeti épületet látnák ott viszont. Mivel a tavaly háromhavi rendszerességgel összetrombitált tervtanácsok egyike sem mutatott fel „megnyugtató” eredményt a főépítész szerint, ezért a szakmai grémiumok állásfoglalásait nem tekintették mérvadónak, mert az érintettek véleményét, így a várbeli lakosokét, azok nem tükrözték. Ez persze felveti azt a kérdést, hogy mire való a tervengedélyeztetések jogi szabályozása és szakmai kontrollja, amit a tervpályázat, a megbízó és az építész közötti szerződés illetve a tervtanácsok jelölnek ki, ha ezek a stációk politikai-egyéni-érzelmi megfontolásokból nemes egyszerűséggel kikezdhetők és felülbírálhatók. Illetve mire jó az engedélyezési procedúra, ha látványosan, és nem a várban először, csak maszatolásra és nem egyértelmű állásfoglalásra futja belőlük?
Kis Péter, Miklósi Gábor
A többiek a projekt előkészítetlenségéről beszéltek és előszeretettel hivatkoztak arra a közhelyes (ám igaz) tézisre, hogy a kommunikáció kultúrájának hiánya minden dolgok rákfenéje. Somogyi Gabriella önkritikát gyakorolt a kht nevében, közölve, hogy a kht-nak „nem volt elég ereje, hogy a konszenzust elérje”. „Vagy nekünk nem volt elég erőnk, vagy mögülünk tűnt el az erő” – mondta sokat sejtetően, a kht korábbi, tíz évig működő ügyvezetőjének tavaly őszi hirtelen leváltására is utalva. Kis Péter szerint a rendszerváltás óta eltelt idő „amatőr gerillacsapatok lelkes próbálkozásával” telt arra, hogy „valami történjen”, amin talán egyszer egy „útlevéllel érkező fantasztikus tudású építész” fog túllendíteni. Zoboki Gábor nem menne külföldre a megoldásért, mondván: elkélne egy olyan „államférfi” vagy „építész”, aki az egész élére áll – éppen csak az nem hangzott el, hogy ez a valaki ő maga lenne. (A társtervezőként való feltűnését egyébként azzal indokolta, hogy Kis Péter kérte fel erre, és a szerepe „adminisztratív műszaki segítségnyújtás” volt – amit Kis nem kommentált.)
„A politika nem ért hozzá, a szakma dolga, hogy kitalálja, milyen legyen Budapest”, tehát aki a Honvéd Főparancsnoksággal foglalkozik, annak a vár következő 25 évével is foglalkoznia kell. Zobokinak ez az állítása tetszett a jelenlévőknek. A KÖH elnöke is azt hangoztatta, hogy az előkészítetlen pályázati kiírásban kódolva volt a végeredmény, hiszen az kiragadott egy elemet a „várhegyből mint entitásból”, anélkül, hogy a vár épületeinek funkcióját alaposan átgondolták volna. Az köztudott, hogy ez akkor, amikor az uniós pénz feltűnt a horizonton, nem zavarta a KÖH elnökét – és erre a beszélgetés utolsó szakaszában rá is kérdezett valaki a közönségből: 2007-ben miért lobbizott azért, hogy ne Kis legyen a tervező, akinek érvényes szerződése volt a kht-val? (Akkor Mányi István vezetése alatt fiatal építészeket próbált helyzetbe hozni, akiket a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálaton keresztül bíztak volna meg, ld. wergida.blogspot.com.) „A KÖH elnöke mindenben gondolkodott, ami jó megoldás” - mondta. Moderátori megjegyzésre, miszerint mindez zárt ajtók mögött zajlott, érdemben már nem reagált, csak a mikrofon gerjedt be a kezében. Nagy Gábor Tamás egy kampánybeszédnek is betudható monológ keretében vázolta fel, hogy a mostani nem a nagyívű elképzelések kora, az majd akkor érkezik el, ha „visszatalálunk a közösségi értékekhez”, és a társadalom túl lesz „a jelenlegi politikai és kulturális meghasonlottságán”.
Az viszont, hogy a továbblépés demokratikus, és a konszenzushoz közelebb vivő útját nem a politikai hatalmat birtoklók egyéni ízlése, valamiféle autoriter fellépés vagy egy új aranykor beköszöntése, hanem például egy városépítészeti ötletpályázat jelentené, ezt a szempontot csupán egyvalaki dobta be, ő sem a szereplők, hanem a közönség soraiból szólalt fel. Ha már pályázat viszont, akkor kristálytiszta funkciómeghatározás is kell hozzá – ami a 2004-es kiírás és a 2007-es, unióssá vált projekt mögül is hiányzott – és ezt a terület gazdáinak együtt kell kezdeményezniük.
Noha nem mondhatjuk, hogy a vita közelebb vitte egymáshoz az álláspontokat, azt elérte, hogy a pozíciók elég világosan kirajzolódtak, s már ez is több a semminél. Fél tíz körül egy bon mot-val zárult a Tálaló: Kis Péter szerint az Állatkerti rekonstrukció élő példája lehetne egy nehéz projekt megvalósításának. Mire a moderátor csak annyit mondott: az Állatkert a metafora szintjén a jelen helyzetre is működik.
S.N.
A beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható:
