2009. ápr. 26.

Vári visszhang

"Csalódnia kellett annak, aki úgy ment el a Tálalóra, hogy ott majd látványos vita után kiderül, konkrétan miért nem épült meg Kis Péter nagyon kecsegtető, markáns és izgalmas terve, amivel megnyerte a Honvéd Főparancsnokság (HF) rekonstrukciójára kiírt tervpályázatot 2004-ben. Vagy hogy mi volt az, ami egyre csökkenő színvonalú tervváltozatok kikényszerítése árán is csak egy vastag nullát eredményezett. Be kellett érni annyival, hogy minden jel szerint most is a pártpolitika nevű hülyegyerek tette tönkre a bulit (plusz a szokásos inkompetencia és közöny)" - írja Török Tamás az epiteszforum.hu-n.

"A mélypont ott látszik a hatvan éve szétlőtt Honvédfőparancsnokságon, a Király utcai undormányokon, a szóda helyén épült vércikin, az agyonzsigerelt tereinken, az elépített kilátásokon, az építészeti szeméttel telerakott Duna parton. A mélypont nem a szavakban van. Pláne nem az igazságban. Hanem a tettekben. Ahogy kollégák egymást torkát harapják egy megbízásért, ahogy egymást inszinuálva járatják le hivatásukat. A mélypont ott van, ahogy kígyónyelvvel fiatal szakembereket korrumpálnak, ahol etikáról, ideáról vallott nézeteket sároznak. A mélypont abban a suttyóságban van, ahogy mi magyarok létezünk. A mélypont ott van, tisztelt elnök úr, hogy ön, ezek után még mindig regnál. Ez a mélypont. " Bejegyzés a wérgidán.

"Mint kiderült, a szokásos egymásra mutogató, sérelem-emlegető, kompromisszumképtelen, szereptévesztéses, politikai nyomásos szerencsétlenség miatt csődtömeg a budai Vár déli részének palotaegyüttese. Pedig még az sem mondható, hogy külön-külön ne lett volna igazuk saját sérelmeikben a résztvevőknek. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy az egész rekonstrukció alapjában véve reménytelen, mivel nincs egységes hosszú távú felújítási-hasznosítási koncepciója, amit lépésről lépésre meg lehetne valósítani" - írja Kiss Ádám a Hírszerzőn.