2010. febr. 23.

A CET gyomrában - sajtószemle (ismét frissítve!)

"A kételyekre Ikvai-Szabó Imre, Kovács Balázs és Márton Imre egyaránt reagált. Megtudtuk, hogy a pályázatok elbírálása során a pénzügyi-technikai kérdések mellett az építészeti színvonal is döntő volt – a Porto előnyét elsősorban Kas Oosterhuis különleges terve jelentette. Ikvai-Szabó hosszasan fejtegette, hogy miért nem jó, ha olyan szemüveget veszünk fel, ami mindent, még a jót is rossznak mutatja. Szerinte manapság divat cikizni a PPP-konstrukciókat, pedig valójában ez nem egy sztenderd PPP."


"Puszta kézzel nehéz halat fogni, hát még cetet. A fővárosi önkormányzat megpróbálta. De úgy tűnik, a városvezetésnek még a partra vetett bálna is túl sikamlós."


"Ha ugyanis a bizottságuk nem hagyja jóvá a kiviteli tervet 15 napon belül, akkor az automatikusan elfogadásra kerül, jelen esetben is ez történt. Márton Imre szerint viszont minden szabályszerűen zajlott, nehezményezte ugyanakkor, hogy egy ilyen bizottság politikai testület, és nem szakmai, ráadásul sokszor a tagok még a szavazás előtt eltávoznak, ami veszélyezteti a működőképességet. Kovács Balázs „marhaságnak” titulálta, hogy a beruházó fizeti a műszaki ellenőrt, Márton Imre jelezte, hogy szívesen veszi, ha ezt a költséget átvállalja a Főváros."


"Megbeszéltük műsorunkban a Budapesti CET azaz a CET Budapest építészetét és építését. (...) Egyetértettünk abban, hogy ez Budapestnek fontos, mert ez az első nemzetközi visszhangokat is kiváltó kortárs épület, hejj! Emiatt meg aztán hirtelen felkerül Budapest az európai térképre, és mindenki gazdag lesz és boldog, és az utcák megtisztulnak tőle."


Folyamatos hírek, fotók az építkezésről: CET Budapest fórum - Skyscraper city

"2008 december végén az ONL tájékoztatta Demszky Gábor főpolgármestert, Ikvai-Szabó Imrét főpolgármester-helyettest és Beleznay Éva megbízott főépítészt a helyzet veszélyeiről, de ők arra hivatkoztak, hogy ez az ONL és a Porto ügye - ami szerintünk meglepő álláspont egy PPP projekt esetében."


"Egyre inkább úgy tűnik, a kétszázhatvan oldalas finanszírozási szerződés buktatóit éppen a Közraktárak helyén épülő CET tulajdonosa, a főváros nem vette észre időben."


"A cet gyomrában ücsörögni nem kellemes, legalábbis sem Jónás, sem Pinocchio nem erről számoltak be az utókornak. Hozzájuk csatlakozhatott most a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) szervezésében lezajlott vita három meghívott résztvevője."


"Személyes és komolytalan vádaskodásokra nem kívánunk reagálni, ez csak a “non-standard” építész urat minősíti. Biztosak vagyunk abban, hogy az épület megfelelő minőségben fog elkészülni, mindenki, még Kasper Oosterhuis örömére is!
A jövőben sok sikert kívánunk Kasper Oosterhuis-nak és az ONL-nek a “non-standard” építészet, és talán kivitelezés világában!"


"A Szakmafelügyeleti Bizottság eljárása során vizsgálni kívánja, hogy az eredetileg célul kitűzött „jó építészeti minőség” a megvalósítási tervezés során sérült-e (az érvényes építési engedélyezési tervekhez képest), érvényesültek-e az eredeti tervező szerzői jogai (tervezői felügyelete) a kiviteli tervkészítéskor (melyeket az építési engedélyezési tervekkel, a jogerős építési engedéllyel szerzett)? Az esetleges sérelmek orvosolhatók-e, az esetleges építészeti minőségromlás megállítható-e? Az eredeti tervező megvalósítási kritériumai a budapesti helyszínen, gazdasági környezetben betarthatók-e?"